Leszerepeltek a struccok

Kecskeméten a színjátszás komoly előzményekkel bírt. Itt vezette az első magyar nyelvű társulatot a város szülötte, Kelemen László, első előadásukat 1796-ban tartották. Feljegyezték a krónikák, hogy az ugyancsak kecskeméti születésű Katona József vígjátékát, a Farsangi tréfát 1812-ben egy ismeretlen csoport adta elő. Maga a drámaíró 1826 augusztusában állt elő állandó színház létesítésének tervével, de kezdeményezését többször is elvetették, csak 1833 tavaszán épülhetett ideiglenesen teátrum a Korona vendégfogadó udvarán. Jóval később, 1868. december 6-án Kovács László nyitott színházat, ahol Katona Bánk bánját adták elő. Húsz év után súlyos tűzvédelmi hiányosságok miatt kénytelenek voltak bezárni, egy év múltán azonban újra fogadóképessé vált az épület.

Szerencsére a színügyi bizottság és a városvezetés is belátta, hogy Kecskeméten új színházat kellene építeni. Amikor a mai Helvécia területét a homoki szőlőkultúra felvirágoztatása érdekében eladták egy konzorciumnak, a vételárból kétszázezer koronát elkülönítettek a színházépítés költségeinek finanszírozására. 1894. szeptember 2-án meghirdették a pályázatot, amelyet Ferdinand Fellner és Hermann Helmer építészeti irodája nyert el. Egyebek közt az ő nevükhöz fűződik a Vígszínház, nem véletlen tehát, hogy stílusában ahhoz hasonló lett a kecskeméti teátrum is. Ez persze senkit nem zavart, hiszen gyönyörű ékszerdobozzal gazdagodott az alföldi település.

A megnyitó ünnepség 1896. október 14. és 16. között három napig tartott. Egyebek közt bemutatták a Bánk bánt, melynek főszerepeit a budapesti Nemzeti Színház művészei alakították. Nagy nevek csalogatták a közönséget, köztük Jászai Mari, Márkus Emília, Szacsvay Imre, Újházi Ede. Az idő tájt a földszintre és az emeletre hat, a másodikra négy forintért lehetett belépőt váltani, a diák- 12 Történetek 2016. november 25. u A vidék családi hetilapja és az állójegy húsz krajcárba került. Az első direktor, Rakodczay Pál nem sokáig vezette a társulatot, a kecskemétiek és a közte lévő „kontraverziák” miatt búcsút vettek tőle, és a város új pályázatot írt ki. De az utána következők sem bírtak csodát művelni, lényegében csak az 1908/1909-es évadtól kinevezett Mariházy Miklós tudott tizenkét esztendeig megmaradni a székében. Elődeinek valahogy nem sikerült a közönség kedvében járniuk, amit leginkább a színházi előadások színvonala és a kassza bánt, alig lézengtek a padsorokban. Mindezekkel persze Mariházynak is meg kellett küzdenie, amikor pedig megnyílt az első kecskeméti mozi, sokan elpártoltak a színháztól. Az 1913-as szezonban bedobták a Struccok Bugacon című magyar énekes bohózatot, de a mozgókép varázsával az sem tudott vetekedni.

Az viszont jó ötletnek tűnt, hogy népszerű sztárokat csábítottak vendégjátékra: a jóképű Páger Antalt táncos komikusnak és táncrendezőnek szerződtették, az ünnepelt fővárosi primadonnát, Fedák Sárit a Leányvásárba hívták, és hamar a közönség kedvence lett a titkos kapitalistának tartott, óriási vagyonnal rendelkező Gazdy Aranka is. 1930-ban Patkós Irma mentette meg a társulatot, aztán Jávor Pál, majd Somlay Artúr is fellépett a kecskeméti színházban. Mindezek ellenére folyamatosan napirenden voltak a válsághoz vezető gondok, például a magas helyárak, az alacsony színészfizetések, de még a túl hosszú szünetek, a léghuzatos nézőtér is beszédtéma lett a városban. Mindent elárul a korabeli viszonyokról, hogy 1944 tavaszán Az ember tragédiája előadásra tizenkét jegy kelt el. Pedig „estközi otthont” is szerveztek, ahová a szülők beadhatták gyermekeiket, amíg ők a darabot nézték.

A színház 1916-ban vette fel Katona József nevét, 1949-ben pedig elé biggyesztették az Állami jelzőt. Márky Géza direktor megerősítette a közönségszervezést, üzemi bérleteket hirdetett, szovjet darabokat mutatott be, kultúrműsorokat vitt a gyárakba. Párthatározat született arról, hogy a nagyszínház mellett kamaraszínházat nyitnak, a társulatnak pedig kötelező tájelőadásokkal kell járnia a vidéket. Ezek nem feltétlenül voltak rossz elgondolások, hiszen a későbbiekben is életképesek maradtak, sőt két hónapos nyári bajai vendégjátékkal bővült a kínálat. Az 1959/60-as évadtól Radó Vilmos irányította a kecskeméti színházat. A legendás direktor 1973/74-ben adta át a stafétabotot Miszlay Istvánnak. Vili bácsi kétszáz darab színpadra állítását izgulta végig, legjobb előadásnak az Optimista tragédiát tartotta, melyet Németh Antal rendezett. Sok olyan művész kezdte nála a pályáját, akik később budapesti színészként az ország kedvencei lettek: Galambos Erzsi, Moór Marianna, Margitai Ági, Csomós Mari, Szegedi Erika, Sas József, Bárdy György, Szilágyi Tibor, Koncz Gábor és sokan mások. Külön meg kell említeni Dévay Camillát, az ünnepelt dívát – akit az 1950-es években igaztalanul meghurcoltak, megjárta a kistarcsai internálótábort is –, illetve férjét, Udvaros Béla rendezőt, nevüket aranybetűkkel kell beírni a kecskeméti színháztörténetbe. Később itt élte másodvirágzását Gábor Miklós és Vass Éva, amit főleg Ruszt József rendezőnek köszönhetnek.

A százhúsz év alatt botrányokból sem volt hiány a hírös város teátrumában. 1983-ban Jancsó Miklós, Hernádi Gyula és Gyurkó László színházvezetői kinevezése okozott óriási felhördülést, a társulat még aláírásgyűjtést is szervezett ellenük. Valóban felkavarták az állóvizet: gyerekekkel játszatták el a Háry Jánost, meztelen nőket vonultattak fel a Jöjj délre, cimborám! című produkcióban.

Mindeközben színészóriásokkal dolgoztak: Madaras Józseffel, Törőcsik Marival, Kozák Andrással, Sztankay Istvánnal. Az 1995-ös évektől inkább politikai viták és ellenérzések kísérték a színházigazgatói kinevezéseket, Bal József, Bodolay Géza és Cseke Péter is kapott hideget-meleget pályáztatása során. Holott Thália háza éppen az a terep, ahol csak a minőségnek és a tehetségnek kell(ene) érvényesülnie.

Mindazonáltal a kecskemétiek százhúsz esztendős múltja azt bizonyítja, ha olykor nehézségek árán is, de sikerült életben maradniuk. És ami talán a legfontosabb: máig hűséges hozzájuk a közönség.