Mindenki másképp beteg

Sőt, titkon arra vágyunk, hogy elcsípjünk valami izgalmasat, uram bocsá’ valami bűnöset az idegenek világából. A könyv válásból nehezen lábadozó, alkoholista főhősének, Rachelnek megadatik ez: minden reggel felszáll ugyanarra a vonatra, és délután vissza, ugyanazokra a hátsó udvarokra nyílik rálátás – és az egyik nap lát valami megdöbbentőt. Az a pillanat mindent megváltoztat… (Csupán az alapötlet mutat némi párhuzamot Hitchcock Hátsó ablakjával, olvasás közben rögvest elmúlik a déja vu érzésünk.)

Tate Taylor amerikai rendező majdnem a lehetetlenre vállalkozott, amikor filmet forgatott ebből a lassan épülő krimiből, amelyben az idősíkok váltakoznak, ráadásul három nő – Rachelén kívül Megan és Anna – élete fut párhuzamosan. (Emily Blunt zseniálisan alakítja a „kukkolót”.) Mindhárman más-más utat járnak be. Bár hármójuk közül csak kettő-kettő ismeri egymást, mégis sorsuk több szálon is egymáshoz köti őket a múltban, a jelenben és a jövőben egyaránt. Egy kirakóst kapunk, amelynek kockáiból a nézőnek kell összeraknia az igazságot. Miközben egy eltűnt nőt keresünk, olyan kérdéseket is boncolgatunk, mint az érzelmi függés, a családon belüli erőszak, vagy hogy egyáltalán kiismerhető-e teljességében az az ember, akivel összekötjük az életünket. Sokkal több ez, mint egy körömrágós krimi! Ahogy a sötét őszben, esőben, ködben botladozunk, szinte lecsöppen a vászonról az a tömény szenny, amiben egyes szereplők a mindennapjaik során tapicskolnak. A nézőnek az az érzése, hogy itt mindenki másképp beteg, de nagyon…