Sortűz volt a felelet - 1956-ra emlékezünk

A nógrádi megyeszékhely 16 éves középiskolás diákjai voltunk. A rádióból értesültünk ugyan a budapesti eseményekről, de a szüleink elengedtek az iskolába. A tanítás azonban már egész más volt, mint ahogy megszoktuk. Többször is órákig ültünk tanár és tanítás nélkül az osztályban.

A türelmetlen várakozás után egyik nap – amolyan diákos lázadásként az események hatására – kiszöktünk a földszinti ablakokon, és hazamentünk. Pár óra elteltével az igazgatónk hármunkat bekéretett magához az iskolába.

Kemény szidást kaptunk, és utasítást, hogy egy óra múlva legyen mindenki a helyén az osztályban.

Miután ez nagy nehezen megtörtént, igazgatónk erélyesen kioktatott bennünket, miszerint semmi sem jogosít fel arra, hogy a fővárosi forrongó eseményekkel mi ilyen módon szolidaritást vállaljunk. Érthető volt a szidás: zavaros és veszélyes idők voltak ezek.

Mi, kamaszlányok tétován hallgattuk a híreket az eseményekről. A forradalom aztán elbukott, s jött egy rettenetes nap: december 8., a salgótarjáni sortűz napja. Átmenet nem volt, csak döbbenet. Az áldozatok a megyei kórház udvarán feküdtek, nagyon sokan. Ott találták meg a letakart holttestek között igazgatónk 17 éves, gimnazista fiát is...

Diákok, tanárok együtt sírtunk. És siratjuk ma is 1956 ártatlan halottait.