Számoljon a strucclevessel! - Kell egy jó ötlet!

Monostorpályi címere megegyezik a legtöbb magyar faluéval: kék mezőben ekevas, mellette pedig kövér búzakéve. Ám míg más falvak címerét olyan fejedelmi állatok, fák koronázzák, mint a szarvas, a medve, a sas vagy a tölgy, addig a Debrecen melletti község címerpajzsán egy tő zeller szerénykedik.

– Most emeltük be a címerünkbe, mert valamikor erről volt híres a falu – meséli Szabó József polgármester, miközben egy mintaszerűen felújított régi iskolaépület előtt fékezünk.

Most a település egyik szociális szövetkezete működik itt, az önkormányzat hátul a kertben, a nagy fóliasátrak mögött termeszti a zellert.
 
A község valamikori sikertörténete az utóbbi évtizedekben egyre kisebb területre szorult vissza.

– No de ilyen kicsire? – nézünk csalódottan a polgármesterre, amikor megállunk két aprócska ágyás mellett, amelyben alig arasznyi magas, csipkés levelű zellertövek zöldellnek. Mert az, kétségkívül zeller, csak nem akkora, mint amekkorához a ma embere hozzászokott.

Most ugyanis akkora gumókat kapni, mint egy-egy marharépa, a levelük pedig tán még azokon is túltesz. De az ízük! Mint a kiáztatott kenyérbélé – azaz semmi. A monostori zellertőből viszont elég egy kis szelet, s a levélből is kettőhárom, hogy egy nagy fazék húsleves kellően zamatos legyen.

Monostorpályi tipikusan az a település, amelyik megpróbálja saját hajánál fogva kihúzni magát a bajból. Különösen az utóbbi fél évtizedben, amióta új összetételű faluvezetés diktálja a tempót. Rá kellett jönniük: ha csak a felülről jövő segítségre számítanak, legjobb esetben is stagnálás vár rájuk – keressük meg hát a saját erőforrásainkat! Miután a falu hosszú évtizedeken át a debreceni és a miskolci piacok egyik legnagyobb zöldségbeszállítója volt, a zöldség-gyümölcs termesztés tűnt az egyik kitörési pontnak.

– De nem mindegy ám, hogy mibe vágunk bele, hiszen zöldséget más falu is tud termeszteni – mondja Basa Attila alpolgármester. – A zellerkultusz feltámasztásában láttuk meg a fantáziát, de hamarosan kiderült, a híres monostori zeller szinte teljesen eltűnt. Végül egy idős asszonytól sikerült szereznünk egy jó maroknyi vetőmagot, annak látjuk most itt a zöldjét. Valóban kicsi ágyások, de ebből nyerünk annyi magot, hogy jövőre már piacra is termelhetünk a közmunkásokkal.

Velük tervezik a szamócatermesztés újbóli meghonosítását is, ám úgy tűnik, az késik, mert az állam nem nagyon akar segíteni. Igaz, nem kis tételről van szó, hanem 350 millió forintról, de a beruházás hozadéka sem akármilyen: ötven embernek adna munkát az epres. Természetesen fólia alatti termesztésben gondolkodtak kezdettől fogva, a fóliát pedig fűteni kell. A természet közeli fűtési módszerek alkalmazásában van már tapasztalatuk, hiszen a község több közintézményében biokazánnal fűtenek, abban meg az árkok bozótját és a lakosoknál keletkezett nyesedéket is eltüzelik. A kigondolt szamócasátrak fűtését is fával gondolták megoldani, olyan fajtát kerestek tehát, amelyikre nem kell harmincnegyven évet várni. Így bukkantak a császárfára.

A császárfa több ezer éve ismert a kertészek számára, hatalmas leveleivel, lila virágaival egy ideje hazánkban is kedvelt dísze a parkoknak, sétányoknak. A monostori császárfa azonban azoknak már egy nemesített változata: szívósabb, jobban tűri a fagyot, a szárazságot, és sokkal gyorsabban nő, nyolcéves korára már emberderék vastagságú lesz a törzse, a fűtőértéke pedig a hazai keményfákkal versenyzik.

Ezért is gondolták, hogy az egzotikus növényt meghonosítják a Nyírség és az Érmellék határán fekvő falujukban.

– Nyáron kellett volna jönniük, akkor sokkal impozánsabb látványt nyújtanak – szabadkoznak vendéglátóink, mikor megállunk autóinkkal a határban, pedig egyáltalán nincsen okuk rá. Mintha villanypóznák erdejében járnánk, csak e póznák csúcsában párna nagyságú levelek zöldellnek. A fák már most is vannak vagy ötméteresek, pedig másfél évesek csupán. Tavaly tavaszon telepítettek belőlük mintegy 1800 darabot, az idén pedig két hektáron újabb kétezret, úgyhogy most itt találjuk az ország talán legnagyobb császárfaültetvényét, amelyet háromévesen már ki lehet termelni, ekkor hektáronként két-háromszáz köbméter aprítékfa is kijön belőle.

Ezekből viszont nem lesz aprítékfa – luxus lenne eltüzelni őket. Miután a falu igen szép természeti környezetben fekszik, hatalmas erdők övezik, ráadásul közel van Debrecen, de még Nagyvárad sincs túl messze, így joggal reménykedhetnek, hogy a turizmus is előbb-utóbb felfedezi őket. A császárfavirágzás és a község nemrég felfuttatott struccfarmja már most felkeltette az utazási irodák érdeklődését. A turisták egy része pedig nem siet, szívesen megszáll, ha van hol. Itt sajnos nincs, de hamarosan lesz. Mégpedig kényelmes rönkházakban, melyeknek gerendái a császárfaerdőben nőnek.

– De honnan lesz akkor fűtőanyag a biokazánokba? – érdeklődünk a falu vezetőitől, akik megnyugtatnak minket. Lesz, csak még meg kell vívniuk egy nagy csatát, amelynek az első félidején vagy inkább első harmadán tulajdonképpen már túl vannak. Az eredmény 0-0, azaz még nincs lefutva semmi, de ők azért erősen bizakodnak.

– Most három éve letettek elém egy szemétszállítási szerződést, csakhogy olyan feltételekkel, hogy azt egyszerűen nem írhattam alá – ecseteli az előzményeket a polgármester. – Helyette létrehoztunk egy saját céget, az ma már másik két faluban is összegyűjti a hulladékot, s viszi a központi tárolóba. De hamarosan összenéztünk: miért ne hasznosíthatnánk mi a hulladékban rejlő lehetőségeket, például a fűtőértékét?! Találtunk is egy magyarok által Amerikában kifejlesztett eljárást, ami zárt rendszerben tökéletesen elégeti akár az olyan veszélyes hulladékot is, mint a szennyvíziszap, s közben értékes energiát is termel. Beruházó is akadna, a feltalálók meg egy kínai vállalkozás hajlandó lenne felépíteni az erőművet, ám addig nem kezdhetünk a megvalósításhoz, míg a magyar állammal meg nem egyezünk a termelt energia sorsáról.

Szerencsére a császárfák nem várnak semmiféle engedélyre, megegyezésre, azok nőnek, mint a kender, a monostoriaknak lassan nem árt ácsok után nézni, akik majd felállítják a rönkházakat. Amit a reményeik szerint a monostori erőmű energiájával működtetnek majd, a teraszon pedig a monostori zellerrel ízesített strucchúslevessel vendégelhetik meg a betérőket.