Fellapoztuk az évtizedekkel ezelőtti lapszámokat: ezt írtuk december harmadik hetében...

1946.
Nyugat-Európa országaiban körülbelül 45 ezer magyar ifjú él szétszóródva, legnagyobb bizonytalanságban, az erkölcsi fertő veszélyeinek kitéve. Ezeknek az ifjaknak a sürgős hazahozatala elsőrendű nemzeti érdek. Ezért a Magyar Ifjúság Országos Tanácsa felterjesztést intézett Tildy Zoltán köztársasági elnökhöz, kérve, hogy a kormány 6-8 tagú bizottságot küldjön ki a nyugaton szétszóródott magyar ifjak felkutatására és hazahozatalára. A köztársasági elnök magáévá tette ezt az ügyet, úgyhogy remény van a fiatalok mielőbbi hazaszállítására.

1956.
Hosszú távollét után, december 18-án Melbourne-ből visszatértek a magyar olimpiai versenyzők. Azonban félszáz magyar bajnok hiányzik a csoportból: ennyien jelentették be, vagy be sem jelentették, hogy nem térnek haza az olimpia után. Az a nép fájlalja most távozásukat, amely felnevelte őket. Rosszul nevelte. Csak addig volt hazájuk ez az ország, amíg minden vágyuk teljesült. Csak a jóban szerették ezt az országot, s most nyugodtan magára hagyták a rosszban. Bízunk abban, hogy egyszer visszatérnek. Szeretet és megbocsátás fogadja majd őket, de nem kertes ház, nem luxusautó és nem diadalkapu.

1966.
Hetven útvonalon, 18 országgal ismerkedhet meg a jövő évben az ifjú világjárók mind népesebb tábora. Az Express utazási iroda segítségével szinte valamennyi európai szocialista országba eljuthatnak a fiatalok, de csoportok indulnak Svédországtól Egyiptomig nyugatra is. A túrák felén pihenéssel, üdüléssel tölthetik az időt, a másik felén viszont kiállításokat, múzeumokat, történelmi nevezetességek megismerését kínálják. Néhány utat pedig a sportbarátoknak ajánlanak. A hazai országjáró túrákra több mint 60 ezer diákutazót várnak.

1976.
A Magyar Rádió új bonni tudósítója a hallgatók régi ismerőse: Szepesi György. Miért vállalta el ezt a beosztást? „Két okból. Több mint három évtized után fizikailag is fárasztó, hogy hétről hétre – esőben, fagyban – a pályák szélén álljak. A másik ok: annyi mindent csináltam elsőként a rádióban, hogy szívesen vágtam bele az első bonni tudósítói hely megszervezésébe. De a labdarúgáshoz sem lettem hűtlen. UEFA-bizottsági tag vagyok, rendszeresen járok mérkőzésekre, és továbbra is tagja kívánok lenni az olimpiára, világbajnokságra utazó rádiós csoportnak.”

1986.
Karácsony tájt mindig előkerül, hogy kevés halat fogyasztunk. De mit tehetünk ez ellen? Nálunk, Rákosszentmihályon például évek óta nincs élőhal-árusítás. Régente minden hentesüzletben volt akvárium, tele szép, gusztusos pontyokkal. De hol van az már? A közértben néha kapható fagyasztott hal, de az azért nem az igazi, főleg ünnepek tájt. Meggyőződésem, hogy ha nemcsak a nagy vásárcsarnokokban árusítanának halat, hanem a húsboltokban is – mint régen –, akkor több halat fogyasztanánk.

1996.
A nyugat-európai tulajdonosok Magyarországon sokszor ázsiai foglalkoztatási normákat érvényesítenek. Sok munkahelyen nem is engedik meg az érdekképviselet működését, másutt meg biztonsági őrökkel távolítják el a választott szakszervezeti vezetőket. Mintha szép lassan megvalósulna nálunk is a némelyek által óhajtott tajvani, dél-koreai modell.

2006.
Új nevet kapott a tömegközlekedés: az okosok már úgy hívják, közösségi közlekedés. Így most már tényleg egészen más. Milyen emelkedett is a közösségi közlekedés, semmint a büdös, arctalan tömeget idéző tömegközlekedés. Nem a fegyelmezetlen tömeg, hanem az összetartozó, egymás vállának feszülő közösség közlekedik! Tömeg és közösség – felcserélhető fogalmak. Egyedül a közösül igével vagyok bajban, helyette a tömegül, talán nem egészen stimmel…