Mit ordított Döbrentei?

VISZONYLAGOS
Albert Einsteint (1879–1955), a Nobel-díjas német fizikust gyakran kérték meg, hogy magyarázza el híres relativitáselméletét. Egyik alkalommal így válaszolt az érdeklődőnek: „Tedd a kezed csupán egyetlen percre a forró kályhára, és az a perc egy órának fog tűnni. Ülj egy gyönyörű leány mellett egy órát, és úgy érzed majd, egy percig tartott az egész. Nos, kérlek, ez a relativitás!”


CSODAGYEREK
Lorenzo de’ Medici (1449–1492) firenzei államférfi gyakran hívatott magához egy tíz év körüli, feltűnően okos és leleményes kisfiút. A gyerek egyszer a milánói követet szórakoztatta. Lorenzo megkérdezte a követet, mi a véleménye a fiú tüneményes eszéről. A követ azt mondta:
– Nos, aki ilyen okos és fejlett gyermekkorában, ahogy telnek az évek, mind inkább elbutul, s mire férfivá érik, nagy szamár lesz belőle.
A fiú máris visszavágott:
– Ha ez így van, akkor uraságod gyerekkorában minden bizonnyal a világ legokosabb és legtanultabb csemetéje lehetett.


ALMAFA
Az igazságosként is tisztelt Nusirván perzsa király (V. század) egy vadászat után meg akart süttetni néhányat az elejtett vadak közül. A kísérői egyikénél sem volt só, ezért az uralkodó valamelyiket érte küldte a közeli faluba, és szigorúan meghagyta neki, hogy ingyen ne fogadjon el semmit, fizessen meg a sóért. Eközben egyik udvaronca odament a királyhoz, és megkérdezte:
– Uram, mit ártana, ha a küldöncöd ingyen hozna egy csipet sót?
A király így válaszolt:
– Ha én ma valamelyik alattvalóm kertjébe vetődöm, s akár csak egy almát is leszakítok, holnap az udvaroncaim már azt is megengedik maguknak, hogy a fát is kivágják.


CENZOR
„Minden kornak van istene, / Nem zúgolódom ellene” – idézte Berzsenyi Dániel (1776–1836) verssorait Kossuth Lajos (1802–1894) a Pesti Hírlapban. A cenzor helyhatósági tanácsos azonban így korrigálta az első sort: „Minden kornak van szelleme.” Erre Kossuth felvilágosította, kitől ered az idézet, mire a cenzor ráírta a levonatra: „Mivel Berzsenyi mondta, maradhat az isten.”


ADOMÁNY
Diogenész görög filozófus (i. e. 412–323) – aki hordóban lakott és télen mezítláb járt – egy szobor előtt állt és adományt kért tőle. Valaki észrevette, és megkérdezte a bölcselőt, miért cselekszi ezt? Mire a válasz: – Azért, hogy hozzászoktassam magamat a visszautasításhoz. Diogenész egyszer meglátott egy örömlánytól született utcagyereket, aki kővel hajigálta a vásári tömeget. – Ne dobálj, fiam – kiáltott rá –, mert apádat érheti a kő!


SZORGALOM
Johann Sebastian Bach (1685–1750), a korszakalkotó német zeneszerző mindig szerényen fogadta a sikert. Amikor egyszer megkérdezték tőle, minek köszönheti magas művészi tudását, így felelt:
– Szorgalmas voltam. Aki hasonlóan szorgalmas, épp annyira viheti!


KALAPCSERE
Deák Ferenccel esett meg, hogy valamikor az 1860-as években egyik este hazafelé indult a klubjából, de a fogason nem találta a kalapját. Aztán hamarosan meglátta egy fiatalember képviselőtársa fején, aki összecserélte a magáéval, majd zavartan ismerte el és kért elnézést a tévedésért: „Kedves Bátyám, úgy látszik, körülbelül egyforma a fejünk.” Mire érkezett Deák válasza: „Körül igen, de belül nem.”


RANGSOR
Egy ízben megkérdezték Gioachino Rossinit (1792–1868), a híres olasz operaszerzőt:
– Mit gondol ön Beethovenről?
– Ő az első minden muzsikus között! – felelte a zeneköltő habozás nélkül.
– És Mozart?
Rossini meglepődött, pillanatig gondolkodva ráncolta össze a homlokát, majd kivágta:
– Ő az egyetlen!


FORDÍTÁS
Széchenyi István grófnál (1791–1860) ebéden volt Deák Ferenc többedmagával. Döbrentei Gábor költő, műfordító (1785–1851) a hóna alatt egy könyvvel jelent meg, s büszkén nyújtotta át a házigazdának: – Íme, az első magyar könyv, amelyben nincs sajtóhiba.
Elismerő moraj hallatszott. Ekkor Deák Ferenc a kezébe vette a könyvet: – Meglehet, szeplőtlen a magyarra átültetett szöveg, csupán csak egyetlen betű hibádzik. A címlapot olvasom: Shakespeare remekei, Döbrentei Gábor ordítása szerint…


Válogatta:
Budai Horváth József


Forrás: Antik anekdoták és Középkori anekdoták
(Kriterion Könyvkiadó); Tóth Béla: A magyar anekdotakincs;
Péterffy Ida: Kis történetek nagy zeneszerzőkről.