'Add kölcsön az obádovicsodat!' - így emlegette Esterházy Péter: ritka kegy, ha valakinek köznévvé válik a neve

A félreértések elkerülése végett: az obádovics nem más, mint az a bizonyos könyv a matematikáról, amiből ugyan soha senkinek nem kellett kötelezően tanulnia, de aki középiskolás évei vége felé járva jót akart magának – felvételi, érettségi, miegymás –, az biztos, hogy alaposabban is szemügyre vette a matematikaprofesszor huszadik kiadását megért, legendás Matematika című könyvét.

– Nem tankönyvet írtam, amit meg kellett tanulni, hanem egy olyan könyvet, amiből meg lehetett érteni a matematikát anélkül, hogy az kötelező lett volna. Az évtizedek alatt egy sereg olyan visszajelzés érkezett hozzám, hogy ez volt a bibliám, nem érettségiztem volna le, ha nincs az ön könyve – emlékezik vissza az először 1958-ban megjelent könyv fogadtatására Obádovics professzor. – 1949 és 1955 között nagyon sokan úgy kerültek egyetemre, hogy nem végeztek középiskolát, de egy kétéves előkészítő tanfolyamon speciális matematika-, fizika- és kémiavégzettséget szerezhettek meg. Akkor én már a miskolci egyetem matematika tanszékén voltam adjunktus, és a tanítványaim mindig azt kérték: tanár úr, olyan könyvet adjon a kezünkbe, amiben a matematikát úgy írja le, ahogy azt az órán magyarázta el nekünk, ahogy a táblára írta. 1956-ban a Műszaki Kiadó pályázatot írt ki matematikakönyv írására, amire elküldtem egy 24 oldalas anyagot, s valamilyen oknál fogva engem választottak.

A könyv sikere talán abban rejlik, hogy egyszerűen fogalmaz meg matematikai igazságokat, úgy, hogy egyúttal lehetőséget ad a fokozatos fejlődésre.

Bár a régi iskolatörvények szerint egy tankönyvet öt évig kellett használni, a reformok jöttek-mentek, így a szerző is bőven változtatott könyvén az elmúlt hatvan évben. A huszadik kiadás is egy ilyen átdolgozás eredménye lett. De jó-e, ha a hivatalosan használt tankönyveket ilyen gyakran változtatgatják, ahogy azt napjainkban tapasztaljuk?

Obádovics tanár úr szerint ha jobbat írnak, akkor nincsen semmi gond. A lényeg, hogy tudatosan, ötletes, értelmes és segítő jellegű feladatokkal fokozatosan jussanak el a nehéz műveletekig.

A Matematikának nemcsak a félmillió eladott példányt – köztük két német kiadást – köszönheti a szerző. E könyv nélkül minden bizonnyal nem alapította volna meg a középső lánya férjével, Érsek Nándorral a Scolar Kiadót sem.

– A könyvkiadó ötletét az adta, hogy újra át akartam dolgozni a Matematika 13. kiadását, az épp aktuális közoktatási reformoknak megfelelően. A Műszaki Kiadó viszont nem egyezett bele, és kiadták 52 100 példányban a régi változatot. Erre megharagudtam, és nem engedtem, hogy azt újból kiadják, átdolgozás nélkül. A vejemmel összeálltunk és létrehoztuk a Scolart, mely eredetileg az oktatáshoz, tanításhoz kapcsolódott; a név maga is az iskola szóra utal.

Az átdolgozott könyvből három hónap alatt elkelt annyi, hogy a kiadásra felvett kölcsönt ki tudták fizetni.

– Tizenkét éves koromban Egmont Colerus Az egyszeregytől az integrálig című könyvét olvasva jöttem rá, hogy a matematikát olvasva is lehet tanulni – mesél a matematikával való nagy találkozás szokatlanul korai kezdeteiről. Mindenesetre Colerus nem maradt könnyed, egynyári kaland a kis kamasz fiú életében.

A professzor életében akad sok más – csekély kilencvenévnyi – érdekesség! A bajai Szállásvárosban, bunyevác nemzetiségű családba született kisfiú az elemi négy évfolyamából a 3. és 4. osztályt inkább a bajaszentistváni templomban, ministrálással és harangozással töltötte, mintsem az iskolában – előbbiért ugyanis fizetség járt. Annak okát, hogy mégsem gimnáziumban tanult tovább, hanem a polgári iskolába került, mégsem az igazolt hiányzásban kell keresni. Az elemi végeztével kőműves édesapja a nagypapát bízta meg azzal, hogy az egylovas kocsival bevigye a gyereket a városba és beírassa a gimnáziumba. Igen ám, de ott azzal fogadták őket, hogy a beiratkozás száz pengő, a polgáriba viszont már öt pengőért is felveszik a gyerekeket. Hazamenve a nagypapa így fogadta az apját: spóroltunk 95 pengőt, Julcsa néninek van egy tehene, megveheted belőle!

– Azt a tehenet akkor elneveztem Gimistának. Egyébként igen jó tehén volt, könnyen lehetett fejni – nem kevés iróniával emlékezik vissza Obádovics tanár úr az iskolás évek útvesztőire.

Az egyetemre matematika–fizika szakra iratkozott be: fizikus szeretett volna lenni. Volt ugyanis egy elmélete a szupravezetésről, de ezt csak Svájcban, a hideglaborban lehetett volna vizsgálni és mérni. Így hát másik tárgyat vett fel, ami a kozmikus sugárzás mérésével foglalkozott. Mire azonban eljutottak oda, hogy az egyik bányában a becsapódásokat tudták mérni, a két vezető tanár elment Amerikába egy kongresszusra, és elfelejtettek visszajönni.

Akkor döntött úgy, szakít a fizikával – a matematikához elég egy ceruza és papír!

M3 – az autópálya nevén kívül mond ez a betűkombináció ma már bárkinek bármit is? Pedig ez nem takar egyebet, mint az első magyar számítógép elnevezését, amely mellett Obádovics aspiránsként több hónapot töltött. A kibernetikai intézet igazgatója eredetileg az egykori Szovjetunióból hozta haza a ma már monstrumnak számító szerkezet fejlesztési terveit.

Látva, hogy azok az eszközök, amelyek a megalkotásához szükségesek, Magyarországon is legyárthatók, öt-hat mérnök és matematikus segítségével összerakták az ország első számítógépét az Akadémia számítástechnikai központjában.

Milyen a viszonya a mostani digitális világgal? Obádovics tanár úr elolvas mindent, ami ezzel kapcsolatos, de a számítógépet ma már ő is csak használja. Délelőttönként azon ír – most épp három művön dolgozik egy időben: készül a 90. születésnapjára megjelenő önéletrajza, egy, a bolognai rendszerhez illeszkedő, a műszaki képzésben használható Matematikai olvasókönyv, valamint korábban befejezetlenül maradt ifjúsági regénye. Jó időben délutánonként balatonszárszói házának kertje köti le, vagy horgászik. Van szőlője, évente 200-300 liter bort készít, de az igazi különlegességnek dióborát és diópálinkáját tartja. Harcos szószólója a 4-5000 fős magyarországi bunyevác kisebbségnek, amelyet szerinte statisztikai halálra ítéltek azzal, hogy a horvátokhoz soroltak be.

Ha úgy adódik, két matematikakönyv megírása közt, csupán pihenésképp a jól hangzó Obádovics Gyula nevet Julius Coachra cseréli – erotikus regényeit ezen az írói álnéven jelentette meg. Az első pajzán témájú könyvét egy dán író szexről szóló művének hatására írta meg, amit annyira gyengének talált, hogy azt mondta: ilyet vagy még jobbat két hét alatt írok én is! Míg megmetszette a szőlőt, kitalálta a történetet, és a fogadást ő nyerte.

– Amikor 1927. március 3-án megszülettem, olyan gyönyörű napos idő volt, amilyenre az öreg bunyevác asszonyok sem emlékeztek. A bábaasszony kivitt az udvarra, megmutatott a napnak, s azt mondta: ennek a kisfiúnak olyan szép legyen az élete, amilyen gyönyörű ez a nap. Egy-két felhőtől eltekintve olyan is lett.