Megrázó beszámoló - Bölcsőtől a koporsóig

Mórahalom körülbelül 6000 lelkes kisváros, amit körülölel a tanyavilága, ahol 1800 ember él. Ellátásuk, szolgálatuk a négy tanyagondnok feladata, akik naponta bejárják a csaknem 300 kilométernyi külterületi földutat.

Idősebb korukban tehetségükhöz (anyagi helyzetükhöz) mérten felénk is sokan igyekeztek a központban telket venni, hogy közelebb legyen a templom, az orvos, az iskola, a hivatal. Akiknek szerényebb anyagi lehetőségeik voltak, azoknak a tanyái mára leromlottak, és csak álldogálnak a dűlőutak mentén hol sűrűbben, hol ritkábban, magányosan. Az itt élőknek mi igyekszünk eljuttatni a szolgáltatásokat, amiket a városban élők a beköltözéssel elérhetővé tettek maguknak. A külterületen élők támaszai lettünk a bölcsőtől a koporsóig, a külterületen mi vagyunk, akik a legjobban eligazodunk.

Mórahalmon egymást segítve, kiegészítve négy tanyagondnoki szolgálat működik. Van nálunk a Homokhátságon egy szólás: „Két ember együtt több munkát el tud végezni, mint három külön-külön.”

S a tapasztalat azt mutatja, hogy ez nagyon igaz: négyen dolgozunk össze, ki-ki tudásának, képességeinek legjavát adva a közös munkába.

Vállvetve igyekszünk minden feladatot megoldani.

A közös munka a gondozási központ vezetője által összehangolva, a feladatokat egymással egyeztetve, megosztva történik. Mi vagyunk az összekötő kapocs a tanyán élő emberek és a város, a városi közösségek között. Feladataink nem merülnek ki az idősek gondozásában, minden tanyán élő embert igyekszünk segíteni. Védőnőt, családsegítőt, laborost, háziorvost juttatunk ki, ahová szükséges.

E mellett részt vállalunk az ételszállításban, az iskolásokat mi visszük a sportrendezvényekre, az óvodásokat a helyi lovardába.

Feladataink ellátását egy-egy Ford Tranzit, Volkswagen Transporter, Ford Ranger és Skoda Yeti segíti. A négy szolgálat tennivalói lényegében azonosak, legfeljebb az egyes munkák arányaiban akad eltérés, hiszen a gépjárművek adottságait így tudjuk a legjobban kihasználni.

Sajnos én ma már nem vállalhatom a napi szolgálatot, mert egészségi állapotom nem teszi lehetővé.

A 13 évi szolgálatban nemcsak tapasztalatokat, de betegségeket is sikerült gyűjtenem: gerincsérv, infarktus és egy agyvérzés is kijutott. Megértettem, vissza kell vennem a tempóból, hiszen már sok kollégát elvettek tőlünk ezek a betegségek. Mára már a család mellett csak az egyesületünk munkáját igyekszem támogatni, és persze időnként meglátogatom a régi tanyás társaimat, elbeszélgetek velük.

Visszagondolva az elmúlt évekre, a megannyi gond, baj, akadály, nehézség megszépülve emlékké szelídül. Pedig sok minden történt.

Volt, hogy mintegy fél évre gumicsizmába kényszerített a belvíz.

A hóban meg néha a terepjáró is elakadt.

A legfájóbb azonban, amikor az elmúlással találkozunk, ezt nem lehet megszokni. Sétálva a temetőben, fájó szívvel olvasom egykori ellátottaim nevét. Sokukat csak páran kísértük utolsó útjukra: a plébános, a kántor meg én. Ők így költöztek be a tanyáról a városba. Egy kis páros fakereszt, a név már talán nem is látszik rajta. Lehet, csak én tudom, kik pihennek a sírhant alatt.

Bele kell nyugodnunk, hogy itt véget ért a tanyagondnok feladata, de máshol lehet, hogy éppen most születik egy új élet a tanyán. Egy telefon, s megy a gondnoki kocsi. Bízzunk benne, hogy mindig lesz tanyagondnok, aki segít a végeken!


Bozóki Imre
tanyagondnok, Mórahalom