Az én képernyőm: Emlékek az Ifiparkról

A Hogy volt című, közkedvelt nosztalgiaműsor ezúttal Hogy szólt címmel a Budai Ifjúsági Park történetét idézte fel. Hogy milyen volt, amikor a Várbazár lejtőin sorban álltunk, hogy bejuthassunk a vágyott – és egyetlen – helyre. A fiúk sötét öltönyben, fehér ingben, nyakkendőben, kisuvickolt fekete félcipőben, a lányok miniszoknyája is legfeljebb két centivel a térd felett. Nem vicc, centivel mérték le a gyanús szoknyákat, mert a KISZ ragaszkodott a kulturált szórakozáshoz. „Kitiltást eredményeznek a következő kihágások: ízléstelen táncolás, nem twistszámra történő twistelés, egy lány több fiúval twistelése, fiúk egymás közti twistelése és más, feltűnést keltő viselkedés. (Belépési szabályzat, 1962).”

A park hírhedt ura a Cseh Tamás által is megénekelt Rajnák László elvtárs volt („Egy Rajnák nevű klubvezető vigyázott ránk, amíg Mambó magnón szólt a dal”), a hajdani díjbirkózó, aki a gárdistái között felügyelte a rendet a gumibotjával, amit nem restellt használni is, ha szükségét érezte. Később sikkasztás miatt hat évre ítélték, de a hatvanas években mindenki rettegett tőle.

Az 1961-es megnyitáskor még Bicska Maxit énekelt Bodrogi Gyula a tupírhajú lányoknak, meg Németh Lehel a Reszket a hold a tó vizént. Volt aztán Aradszky, Koós, Bergendy együttes. Az 1984-es bezáráskor a P. Mobil adta a búcsúkoncertet, s a kettő között eltelt 23 év maga az ifjúságtörténelem a korabeli Magyarországon.

A beattől a hardrockig mindenki fellépett, aki idehaza valamennyire is számított a zenében. A nagyok: Omega, Illés, Metró, Kex kezdték a magyar nyelvű számokat, az Edda, a Karthagó és a többiek esetében ez már természetesnek számított. A park mindig teli volt civil ruhás rendőrrel, akik figyelték, nincsenek-e rejtett politikai utalások a dalokban. Főleg 56 volt a tabu.

De lassan puhult az ellenőrzés, a hatalom úgy vélte, kell egy szelep, ahol ki lehet engedni a gőzt. Bár azért a hippiktől továbbra is féltek. A „jampec” és a „huligán” után most már a „hippi” lett a legfőbb szálka a rendvédelem szemében. Azok a fiúk, akiket hosszú hajuk, farmerjük miatt nem engedtek be, a park fölött található nagy fánál gyülekeztek. Ők voltak a hatalom ellenségei. Amikor 1969-ben meghalt Brian Jones, a Rolling Stones gitárosa, emlékére a fiatalok „hippisétát” tartottak a nagy fától a bazilikáig. A Nagyfa galeri három tagja látványos perekben súlyos ítéleteket kapott „államellenes izgatás” miatt. Valóban nem voltak mintapolgárok, de a többéves börtönt messze nem érdemelték.

Amikor aztán a hetvenes években Kádár János kijelentette, hogy mindenki olyan hosszú hajat hord, amilyet akar, csak mossa – onnantól kezdve nem volt megállás. A fiúhajak egyre hosszabbak, a szerkók egyre topisabbak lettek, a Piramis meg a Beatrice tábora egyre nőtt, s már egy nappal előbb ott tanyázott a bejárat környékén. Egy Piramis-koncert hozta a nézőszámrekordot, tízezren szórakoztak a parkban – ha nem is olyan kulturáltan, mint a hatvanas évek KISZ-bizottsága elképzelte.

A Duna Tévé stúdiójában emlékeztek az öreg rockerek, Kóbor János, Schuster Lóri, Nagy Feró, Szigeti Ferenc, Török Ádám – s ahogy ilyenkor lenni szokott, a múlt is megszépült. Mert hiszen az volt az ifjúság. Még Rajnák elvtárs is hiányzott egy picit.