Ilyen állapotban van a kórházba került Dévényi Tibor
origo.hu
TRÜKKÖS ADATHALÁSZOK. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nevében csalók küldenek hamis értesítéseket abban a reményben, hogy bizalmas ügyféladatokat szerezhetnek meg – hívja fel a figyelmet az adóhatóság. Az elektronikus értesítésekben azt közlik, hogy a címzettnek túlfizetése keletkezett.
Ezután egy online elérhető oldalra irányítják át az ügyfelet, azt a látszatot keltve, hogy kitöltésével visszaigényelhetik – a valójában egyáltalán nem létező – többletet. Az oldal hasonlít a hatóság honlapjára, ami a megtévesztést szolgálja, ráadásul bankszámlákra, bankkártyákra vonatkozó bizalmas adatokat is kér.
A NAV hangsúlyozza: soha nem küld ilyen módon értesítést, és soha nem kér bankszámlára vagy bankkártyára vonatkozó bizalmas adatot. Kizárólag ügyfélkapun, postai úton, illetve folyószámla-kivonaton értesíti az adózókat a túlfizetésekről. Az adóhatóság azt kéri, aki ilyet tapasztal, haladéktalanul tegyen bejelentést a NAV bármelyik igazgatóságán, ügyfélszolgálatán, és semmiképpen se adja meg adatait a csalóknak, mert az ebből eredő kellemetlenségekért a NAV nem vállal felelősséget.
origo.hu
borsonline.hu
life.hu
hirtv.hu
haon.hu
origo.hu
mindmegette.hu
vg.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu