'Ne hazudjon magának. Látom, hogy hiányzik az éneklés' - Vásáry André sorsát egy utasa változtatta meg

– Visszahúzódó gyerek voltam, szerettem elbújni a tömegben. Már alsós koromban hívtak az iskolai énekkarba, de egyáltalán nem éreztem késztetést, hogy mások előtt énekeljek. Az érzékenységemhez az is hozzájárult, hogy a fiú osztálytársaim rengeteget csúfoltak a hangom miatt. A gyerekek nagyon kegyetlenek tudnak lenni – mesél Vásáry André kisiskolás éveiről.
 
Könyvelő édesanyjával, építészmérnök édesapjával és nővérével az átlagos magyar családok életét élték Debrecenben. Panelben nőtt föl, talán annyi plusz volt a gyerekkorában, hogy gyakran utaztak külföldre. Édesapja meglehetősen keményen fogta, kilengésekre esélye sem volt.

– Gimnazistaként már elmentem egy-egy buliba, de semmi extra nem történt az életemben. A zene egyre többet jelentett, az összes zsebpénzemet leértékelt magnókazettára költöttem. Az egyik buliból hajnalban mentünk haza a barátaimmal, és az utcán elkezdtem énekelni Mozart Varázsfuvolájából az Éjkirálynő dalát. A társaságban volt egy lány, aki a Zeneművészeti Egyetemre járt, a kissé illuminált előadásom után azt mondta: el kell jönnöd az énektanáromhoz. Akkor voltam 19 éves.

Elment a tanárhoz, aki rögtön azt mondta: ha a fül-orr-gégészeten mindent rendben találnak, belevághatnak.

Közben jelentkezett, és föl is vették az Egri Tanárképző Főiskola történelem szakára, mert szülei akkor még azt vallották, hogy csak az ingyenélők énekelgetnek, komoly hivatás is kell az életben. A tanára váltig biztatta, hogy egyedülálló hangja van, komolyzenét énekeljen, és kitartó munkájának meglesz az eredménye.

A mélypontok időnként mindenkit elérnek. André 2004-ben úgy döntött, inkább légiutas-kísérőnek áll. De a sorsa elől nem menekülhetett, mert az egyik járaton megpillantotta egykori énektanárát. Örömmel újságolta neki, mennyire jól érzi magát a bőrében, mire a tanár csak annyit mondott: „André, ne hazudjon magának. Látom, hogy hiányzik az éneklés.”

Ennyi lökés elég volt ahhoz, hogy elküldjön a bostoni zeneakadémiára két demófelvételt. Hamarosan választ kapott, mehet felvételizni.

André visszaírt: nincs annyi pénze, hogy az USA-ba utazzon, de az amerikaiak ragaszkodtak hozzá. Nem csoda, hiszen itthon ő az egyetlen férfi szoprán, de a világon is csak négyen vannak, akik ilyen hanggal professzionális énekesek. Az a megoldás született, majd jönnek az amerikaiak, felvételizzen a németországi Freiburgban. Erre az utazásra sem volt elég pénze, autóstoppal ment a versenyre, egy holland kamionos a célállomásig vitte. Felvették. Pár hónap múlva Bostonban találta magát, és egy éven át keményen tanult.

Az ott szerzett tudás elég volt ahhoz, hogy 2006-ban itthon megjelenjen az első lemeze, amely pillanatok alatt aranylemez lett.

Az országos hírnevet a Csillag születik című tehetségkutató műsornak köszönheti, azóta megállíthatatlan a karrierje. Megnyerte a Miskolci Operaversenyt, felkérték énekelni a bécsi Staatsoperbe. Döntősként szerepelt a Római Nemzetközi Énekversenyen, a Vatikáni Televízió közvetítésén keresztül több mint 160 millió néző láthatta versenyprogramjának előadását. Színészek között is megmérettette magát, szerepelt a Pesti Színházban, 2009–2012 között pedig vendégművészként játszott Schiller Ármány és szerelem című darabjában a Nemzeti Színházban, ahol Kossuth-díjas színművészekkel egy színpadon alakította különleges, kizárólag az ő énekhangjára írt szerepét. 2010-ben jelent meg a harmadik CD-je, egy különleges karácsonyi album, amely már az első héten arany-, mára pedig platinalemez lett. Ez a világon az első nagyzenekari kísérettel felvett karácsonyi összeállítás, amelyet férfi szopránénekes készített.

Sikerei ellenére mégsem szállt el, nem szerepel a bulvárlapok címlapján, csöndben végzi a dolgát. Egyszerűen, de hangulatosan berendezett, másfél szobás bérelt lakásában beszélgetünk, nyoma sincs hivalkodásnak.

– Rengeteget köszönhetek a közönségnek, mert feltétel nélkül elfogadnak olyannak, amilyen vagyok. Előadások után mindig ott maradok autogramot adni és fényképezkedni. Tanulok a Zeneakadémián klasszikus ének előadóművész szakon, mindennap van órám. Ezt nehéz összeegyeztetni a fellépésekkel, mindkettőt komolyan veszem. Érdekes látni a mai 18 éveseket, amint lazán kiállnak egy-egy órán, és maximális önbizalommal adják elő azt, amit tudnak.
Én naponta felteszem a kérdést: biztos, hogy elég jó vagyok?

Az elfoglalt művész nemrég jött haza Kínából, a sanghaji főkonzulátus felkérésére a magyar kultúra napján adott koncertet az ázsiai metropoliszban. A fellépés előtt felkészítették, hogy a kínaiak a koncert alatt esznek, isznak, SMS-eznek – de ahogy elkezdődött az előadás, pár másodperc múlva mindenki letette a telefonját. Azt mondta a főkonzul, eddig ilyet még nem látott Kínában; az egyik legnagyobb hírportál is írt róla.

André sokszor hivatkozik a sorsra és a Jóistenre, hogy ilyen szerencsésen alakult az élete. Pedig nem hívő a szó hagyományos értelmében, református nagyszülei kérésére csak felnőttként keresztelkedett meg. Az évek múlásával a szülei is másképpen viszonyulnak az énekléshez, ma már büszkék fiuk kitartására és sikereire.

Rengeteg jótékonysági koncerten lép föl, tervei között szerepel, hogy alapítványt hoz létre gyerekek vagy állatok javára.

– Sokáig azt hittem, ha nem írnak rólam az újságok vagy nem szerepelek a médiában, nem is létezem. Ma már másképpen gondolom. Az a fontos, amit a hangommal nyújtok.