Gödörből gödörbe

Aki arra panaszkodik, hogy a magyar autópályákon egyre több a kátyú, mit szólna ahhoz, ha Besenyszög és Szolnok, illetve Jászladány, Tiszasüly között kellene naponta közlekednie?

Ország-világB. T.2017. 03. 05. vasárnap2017. 03. 05.
Gödörből gödörbe

Az ottani útviszonyok már-már életveszélyesek, olyan sok a gödör és a repedés, hogy ép járófelület szinte nincs is.

Tavaly ősszel civil kezdeményezésre tartottak egy fórumot Besenyszögön, ahol megjelent a térség két országgyűlési képviselője, dr. Bene Ildikó és Pócs János is. Azt elismerték, hogy a szóban forgó utak rettenetes állapotban vannak, de konkrétumot nem tudtak ígérni. A Magyar Közút Zrt. Jász–Nagykun–Szolnok Megyei Igazgatóságának képviselője viszont elmondta, hogy 2017-es tervükben szerepel az útfelújítás.

– Célegyenesben vagyunk, kormánydöntésre vár a pályázat – válaszolta érdeklődésünkre Balogh Zoltán, Besenyszög polgármestere. – A leendő M4-es elkerülő szakaszának besenyszögi leágazásával lehetővé válhat a legkritikusabb, mintegy nyolc kilométeres út felújítása. Ha eddig évekig türelmesek voltunk, legyünk azok erre a kis időre is. Amennyiben számunkra nézve kedvezőtlen döntés születik, akkor nem leszek ellene a tiltakozásnak.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek