Szupernő vagy szobadísz?

Nálunk szinte semmi nem történik a nemi egyenlőség tekintetében – erősítették meg az egri konferencián az ELTE szociálpszichológusai.

Dr. Kovács Mónika egyetemi docens számokkal igazolta állítását: egy 144 országot összevető kutatás szerint a 93. helyen tanyázunk a nemek egyenlőségét tekintve. A politikában még kutyábbul állunk, a nők csekély szerepvállalása miatt csak a 128. helyig jutottunk. Korábban voltunk a középmezőnyt jelentő 55. helyen is, de számos ország leelőzött minket. Probléma, hogy sok lánynak választania kell: vagy megfelel a melegszívű, érzékeny, támogató, közösségért élő nő hagyományos szerepének, vagy lendületesen tör előre, vállalva, hogy törtetőnek bélyegezzék. Egy nemzetközi kutatás szerint még mindig a háziasszonyok számítanak a tipikus nőnek, őket tartják leginkább szeretetre méltónak, így egy csoportba kerülnek az idősekkel, a vakokkal és más fogyatékkal élőkkel. Bár az üzletasszonyokat kompetensnek, döntésképesnek tartja, de kevéssé kedveli a közvélemény.

– Ma is a nemi sztereotípiák szabják meg, milyen az „igazi” nő és férfi. A társadalmi nemi szerepek biológiai alapjain túlmutat a megkülönböztetés – vélte dr. Szabó Mónika, az ELTE egyetemi docense. Elfogadott vélekedés maradt, hogy a nő főleg ösztönös lény, nem képes logikusan gondolkodni, főként csak „szobadísznek” való. Kutatóként is megtapasztalták: a nőknek az előadása után leginkább a frizuráját dicsérik meg. Sok lány azért töri magát, hogy szupernő legyen, aki a munkahelyén a férfiakkal vetekedik, míg otthon tökéletesen betölti a hagyományos női szerepet.

A leányzók, mint egykor, ma is várják az üvegcipővel érkező mesebeli megmentőt…

„Milyen a gépíró kisasszony?
Miről álmodik, míg ujjai gépiesen végigfutnak az írógép billentyűin? Édes istenem, miről álmodhatik?!

Természetes, hogy a bodros fejecske elkalandozik a szerelem rózsaszőtte világába, és sűrű helyesírási hibákkal vegyest szövi ábrándjait a férjhez menésről s egyéb földi jókról” – írja egy 1909-es újság. Akkoriban az számított boldog végkifejletnek, ha a gépírónőbe beleszeretett a gyárigazgató és megkérte a kezét. A házasságért minden áldozatra készek voltak a leányzók. Egy 1929-es újság például megírta: a fővárosban Menyasszonyképző Akadémia működik, ahol a fiatal úrilányok kötényben sürögnek-forognak. Az ott tanító tisztes asszonyság azt nyilatkozta:
„Elvünk, hogy növendékeinket perfekt szakácsnőkké képezzük ki, akik nemcsak a rúzshoz és a flörthöz értenek, s nemcsak a bálteremben, de a konyhában is feltalálják magukat, és nem jönnek zavarba, ha tortát kell sütniük.” A jó feleséget így írták le: „Univerzális műveltségű, de gyakorlatias asszonytípus”, aki a képzés végére nem téveszti össze a spenótot a karalábéval, a varjút a csirkével. A főzés tudománya fontosabb volt, mint a charleston. A boldog házasság titka pedig így szólt: „Adj neki enni!”

Már akkor aggódtak, hogy a leányzók túl fiúsak és karrieréhesek. 1935-ben Muráti Lilivel bemutatták az Elnökkisasszony című filmet, melyben a nő a textilművek feje, s érte epekedik a mérnök, akit Jávor Pál alakít. Ment a nemek közti adokkapok is. Az 1943-as újsághír szerint egy asszony azért költözött el a férjétől, mert az nem hagyta este 11-kor a hálószobában villanyfénynél olvasni – igaz, a bíróság szerint ez nem válóok. Azt hinnénk, hogy manapság, amikor egyetemre járnak a lányok, s lehetnek üzletasszonyok és vezethetnek repülőgépet, végre sutba vághatják az évszázados elvárásokat. Ám a közösségi oldalon a fiúk lelkesen osztogatják az ételképet, alatta ott virít: „Hiába vagy jó csaj, ha a  pörkölthöz nem tudsz nokedlit szaggatni!”