Az én képernyőm: A mi kis sorozataink

Van, akinek az a vicces, ha egy celebnek makarónit öntenek a fejére, másvalaki Sas József politikai humorán kacagja halálra magát. Megint másnak a fekete humor tetszik, vagy éppen a gonoszkodó gúny, amit Sebestyén Balázs művel. Netán Hajós András intellektuális gondolatfutamai nevettetik meg, nem kevesen az angol abszurdra esküsznek, és Galla Miklóst kedvelik. Esetleg az altesti humor bűvöl el nem keveseket, legyen szó akár az emésztéssel kapcsolatos poénokról vagy a szex különböző módozatairól. Van, akinek az is elég, ha valami trágár szó hangzik el véletlenül, avagy szándékosan. Ez utóbbi amúgy a színházakban is megfigyelhető: a közönség egy része már attól is boldogan hahotázik, ha a színpadon valakit elküldenek melegebb éghajlatra.
(Kivéve, ha Shakespeare-drámában teszik ezt – hála a modern fordításoknak –, mert akkor a magas művészethez tartozik.)

Jelenleg két olyan sorozat is megy, ami a nevettetés szándékával készült, s ez többé-kevésbé sikerült is nekik. Első évadjának befejező epizódját láthattuk az RTL Klubon A mi kis falunknak, és a második évadja megy a Dunán A színház és más semmi című sorozatnak. Mindkettő nézhető, rendes munka, profin megírt történet, remek színészekkel.

A mi kis falunk az azonos című szlovák sorozat követése, hangulatában felfedezhető a hatvanas évek csehszlovák filmjeinek szatirikus látásmódja, valamint az Üvegtigris féktelen bohóckodása, sőt egyik kedvencem, a Macskajaj című kultfilm is.

Bár ezek színvonalát sem együttesen, sem külön-külön nem érte el, nevetni és bólogatni egyaránt lehet rajta. A nézői vélemények persze megoszlanak. Vannak, akik megsértődtek az egész magyar vidék nevében, mondván, egyáltalán nem ilyen a mai magyar falu. Mások szerint viszont éppenséggel ilyen: rengeteg például a Csuja Imre-féle simlis, nagy mellényű polgármester, aki minden problémát meg akar úszni és soha nem veszíti szem elől a maga érdekeit. És sok helyen megy az ügyeskedés pályázatokkal, pénzügyekkel, helyi politikával. És a nép pont ilyen befolyásolható és megvezethető. De szerintem nem kell általánosítani. Biztosan vannak csodálatosan működő települések öntudatos népekkel. És nyilván nincsenek olyan falvak, ahol ennyi hülyeség történik, ilyen töményen – mivelhogy ez nem a valóság, hanem egy film, még ha sok valósághű elemmel is… A színészeket felsorolni is sok, mindenki jó, nekem a legjobban Lengyel Tamás tetszett a macsó, bunkó edző szerepében, s az ambiciózus kultúrfelelős, Lovas Rozi.

Ez utóbbi fiatal színésznő fontos szereplője a Csak színház és más semmi című sorozatnak is, érdemes rá figyelni, nagyon tehetséges.

A mű erőssége a könnyed, szellemes történetszövés és a jól megírt karakterek. Bár sok az ismert elem a szereposztó díványtól kezdve a hisztis díváig, a gonosz kritikusokon át az alacsony költségvetésig – de semmi sincs erőltetve, minden belefér a „színház a színházban” műfajába, amit, lássuk be, mindenki kedvel. Az ismert sztárokon (Csányi Sándor, Schell Judit, Szervét Tibor) kívül látunk új arcokat is: nagyon jók a fiatal színészek, és érdekes Tenki Rékát életének talán első ellenszenves szerepében látni. S miért nem találkozhatunk gyakrabban a filmvásznon a gátlásos dramaturgnőt alakító, gyönyörű és tehetséges Szávai Viktóriával? A második évad halványabb, mint az első volt, de még mindig sokkal nézhetőbb, mint a minden csatornán tucatjával ömlesztett amerikai vígjátékok – hát ne legyünk telhetetlenek.