Barangoló - Kárászlábú Beszterec

Azt majd’ mindegyik faluról elmondják, hogy gabonatermő föld hiányában leginkább a rétből élt a nép. A tavakban, erekben annyi hal nyüzsgött, hogy sokszor a disznókkal etették fel. Különösen jó halfogó helyek voltak Beszterec környékén, a falut talán azért is nevezik a környékbeliek mind a mai napig kárászlábú Beszterecnek. Az elzárt falvakban élők mindenüvé csónakkal mentek, még a lakodalmas menet is azokon vonult a templomba. Az egykori mondás szerint „Kék, Demecser, Gégény, Halász, Beszterec Dombráddal, csak csónakra ülve beszélhet egymással”.

A láp azonban nem jelentett összefüggő víztükröt, itt is, ott is pár holdas szárazulatok emelkedtek ki belőle. A nép szigetnek nevezte ezeket, csak Pátroha határában vagy húsz ilyet tartottak számon. Volt Dallos-, Fövenyes-, Fábián-, Geberjény-, Gálás-, Kányás-, Kölykös-, Kétágú-, Kréta-, Lapos-, Lencsés-, Malomér- és Medvés-sziget is, hogy csak párat említsünk. De Pávás-sziget is, amelyről egy 1859. szeptember 20-án készült tanúmeghallgatás során feljegyezték: oda a jószág csak úszva tudott bemenni. S maradt is ott sokáig a pásztorok felügyelete mellett, akiknek egy percre sem volt szabad magukra hagyni a marhát, mert a szomszéd szigeteken „a farkas ordított”.

Nagy becsülete volt a lápból kiemelkedő szárazulatoknak, e néhány holdas hátakért nemegyszer évtizedekig tartó pereskedések zajlottak. Szabolcsveresmart határában találni például a Laci-sziget nevű dűlőt, ami nem több öt holdnál, mégis emberéletet követelt. A legenda szerint a herceg Esterházy-birtok tiszttartója pénzért rávett egy cigányt, hogy tegyen a csizmájába homokot, és a László-szigeten, a veresmarti határban állva esküdjön meg, hogy kékcsei, azaz a szomszéd falu földjén áll. A homok tényleg Kékcséről származott, de ez a bírákat nem hatotta meg, a szerencsétlen embert agyonlőtték hamis tanúzásért.

De megestek más csúnya esetek is. Egykor a Pátroha határában állt például a Szarvas-éri csárda, a betyárok hírhedt törzshelye. Egyszer betért oda a környék földesura, Kállay Dénes, s azt gondolta, a csárdában is az ő szava az utolsó. Tévedett: a betyárok egykettőre kettéhasították a koponyáját.

Most nincs se betyár, se földesúr, csak egy hatalmas traktor dübörög a télen rendesen meglyukasodott országúton. Széles vetőgépet vonszol, jobbnak látom oldalra húzódni, sosem lehet tudni… Ne járjak úgy, mint Kállay uram a szarvaséri csárdában, merthogy elálltam az utat.