Indulatok a kút körül: a kormány megoldás helyett visszasöpörte a szőnyeg alá - Riport

Turcsik Tünde mutatja a „házi vízművet” ruzsai tanyájuk melléképületében. Aknában a csőkút és a hidrofor, onnan megy a konyhába és a fürdőszobába meg az ólba a vízvezeték. Kívül van egy másik csőkút, kis szivattyú rajta – azzal a füvet szokták locsolni, hogy ne úgy nézzen ki az udvar, mint a sivatag.

– Ivásra nem célszerű ez a víz, mégis isszuk – mondja a fiatalasszony, aki gyesen van a kisfiával. – Senkinek semmi baja nem lett eddig tőle. Nem mérettük be, de nem biztos, hogy rosszabb a minősége, mint a vezetékesé. Volt, hogy a faluból hordtuk a vizet, de mikor felforraltuk, mocsárszaga volt, és a klórt is erősen éreztük rajta.

– Oda a hidrofor után mindjárt föl kellene szerelni egy víztisztítót, ami alsó hangon 300 ezer forintba kerül – mondja Bálint Mátyás, aki szintén tanyán lakik, őt zöldségtermelőként is érinti a probléma.

– Akkor már jobban járunk, ha beköltözünk Szegedre, a panelba – jegyzi meg Turcsik Tünde. – Először Pusztamérgesen akartunk építeni, de ott a telekre ráállt  a belvíz. A vízgazdálkodási társulás fizettette a sárga csekkeket, nekik kellett volna rendben tartani a csatornákat, de nem tették. Azóta meg is szűnt a társulás, de akár sok a víz, akár kevés, mindig csak a mi bajunk. Megvettük ezt a ruzsai tanyát, évek óta építjük, bővítjük – azt akarják, hogy hagyjuk itt ezt is?

XXX

A homokháti polgármesterek közös nyilatkozattal keresték meg B. Nagy László fideszes országgyűlési képviselőt, hogy segítsen, mert ha végre kell hajtani a jogszabályt, az tönkreteszi a kisebb termelőket, és lehetetlen helyzetbe hozza a választókerület lakosságának nagyobb részét. A képviselő, amikor fölmérte a probléma jelentőségét, segítséget ígért. Meggyőzte a miniszterelnököt, így jelenthette be Lázár János az április 6-i kormányinfón a rendelet visszavonását.

Sánta Gizella, Ruzsa polgármestere azt mondja: nem volt könnyű azt mondania az embereknek, hogy ne hajtsák végre a jogszabályt, várjanak még. Ő nem politikusnak, hanem a település szolgálójának tekinti magát. Pontosan tudja, hogy a helybeliek többsége nem tudná miből kifizetni a kutak bevizsgálását, a vízszűrő berendezést. Ezeregyszázan élnek a ruzsai tanyákon – tőlük valóban az élet vizét vonnák meg, ha mindent ki kellene fizetni, amivel fenyegették őket.

Tönkremenne a zöldségtermelők nagy része – elsősorban a kisebb gazdaságot üzemeltetők. Ők azok, akik komfortossá tették a fúrt kúttal a tanyájukat, nehezen, de eltartják magukat. A homokháti falvakban a belterületen is mindenkinek van csőkútja. Nélküle kiszáradnának az udvarok, a szép utcafronti kertek.

– Nyugat-Európában már elkülönül az ivóvíz és az úgynevezett szürke víz, amellyel felmosnak, leöblítik a WC-t, mossák az autót, locsolják a pázsitot – mondja a polgármester asszony. – A csőkutak használatával nálunk is ilyesmi történik, és ha ezt az ivóvízhez drágítanák, az visszalépést jelentene.

XXX

Tapasztalatom szerint egészen más szerkezetű a homokháti zöldségtermelő falvak társadalma, mint ott, ahol gabonatermelésre alkalmas fekete földek vannak. Ott a rendszerváltás óta szinte az összes föld 6-8 nagygazda kezébe került, ők csak néhány embert foglalkoztatnak, a helyi lakosság nagy része munkanélküli. Fóliás zöldséget két fóliában ugyanúgy lehet nevelni, mint tizenkettőben – a Homokháton sokkal többen megélnek a mezőgazdaságból.

Ruzsai gazdálkodókkal beszélgetünk. Vass Tibor fölemlíti, 2014 előtt ígéretet kaptak, hogy a magyar gazdák versenyképességének növelése érdekében ingyenes lesz az öntözővíz, csak az odajuttatásért kell fizetni. Ehhez képest arcul csapásnak érezték a durva pénzügyi és adminisztratív kötelezettségeket.

Azt is nehezményezték, hogy félrevezető volt a tájékoztatás. Sokan azt hitték, mindössze arról lesz szó, hogy 3-5 ezer forint díjat kell fizetni a települési jegyző jóváhagyásáért. Azt, hogy a meglévő kútra vonatkozó kérdőívet csak szakvállalkozó segítségével lehet megfelelően kitölteni, hogy visszamenőleg meg kell terveztetni a kutakat, hogy ahol ivóvízként is használják a vizet, oda külön drága ÁNTSZ-vizsgálat és szűrőberendezés szükséges, sem a közvélemény, sem az érintettek többsége nem tudta.

– A zöldségtermelő gazdaságok 98 százaléka több vizet használ évente 500 köbméternél, tehát az ő vízfogyasztásuk nem jegyzői hatáskörbe tartozik – mondja Dudás Zoltán János. – A Magyar Közlönyben nem jelent még meg leírt szöveg, a bejelentés alapján azonban úgy tűnik, a visszamenőleges engedélykötelezettség és a kutanként több százezres költség a földeken lévő öntözőkutakra nem szűnik meg, sőt a 2018. december 31-ig tartó moratórium is érvényét veszti. Ez továbbra is a zöldségtermelő kisgazdaságok végét jelentené.

Dudás Zoltán János emlékeztet rá, hogy az ENSZ élelmezésügyi szervezete, a FAO Kistelek és Mórahalom térségét a kétezres évek elején félsivatagossá minősítette – ám e helyzet kezelésére azóta sem történt semmi. Gyakran fölhánytorgatják, mennyire gyatra a magyar mezőgazdaság versenyképessége – de semmi sem történt például a vízvisszatartás ügyében. A fóliás gazdákra mutogatnak, hogy pazarolják a vizet, miközben a Homokhátságon ezer hektárnál több olyan nyárfaerdő van, amely tömérdek vizet párologtat el, és amelyből kevéssé értékes faanyag lesz.

Bálint Mátyás hozzáteszi: Magyarországon a pétisót kivéve nem gyártanak műtrágyát. Külföldről kell behozni, a forint árfolyama régóta drágítja az importot.

Mind a felhasznált anyagok, mind a termények áfája 27 százalék – ez is rontja a hatékonyságot.

A lengyel kormány sokkal jobban támogatja a mezőgazdasági kistermelőket, mint a magyar – nem véletlen, hogy az uniós csatlakozásuk óta megduplázták a zöldségtermelésüket. Szerinte a homokháti parasztemberek a legszorgalmasabb emberei az országnak: nyáron gyakorlatilag három műszakban dolgoznak. Ha még az olcsó vizet mint versenyelőnyt is elveszik tőlük, akkor tényleg mehetnek az ég alá a családjukkal együtt.

XXX

Magyarországon több százezer kiskert van, nagyon sokban életvitelszerűen élnek emberek. Kezdetben sehol sem volt vezetékes víz, ezért a tulajdonosok csőkutat fúrattak. Ahol ma sincs vízvezeték, hasonló a helyzet, mint a tanyákon. Az is gyakori, hogy vezetékes víz már van, a szennyvizet viszont nem vezetik el, annak egy része a derítőkből a talajba kerül. Ilyen helyet mutat nekem Szeged mellett dr. Kaszab Imre nyugdíjas főiskolai tanár és Sándor János, a Családok a Kiskertekért Egyesület elnöke.

– Itt sosem volt elég víz, egy óra alatt elfogyott, amikor mindenki egyszerre kezdett locsolni – meséli Sándor János. – Megváltás volt, amikor a saját pénzünkön bevezethettük a vizet. A kutak ott maradtak a földben, tíz-tizenöt éve nem használjuk már őket.

– De a talajvízbe kerülő szennyezés leszivárog mellettük a mélyebb rétegekbe. Meg kellene szüntetni őket, ami 80-100 ezer forintba kerülne kutanként – folytatja dr. Kaszab Imre. – Ha ezt nem vállalja át az állam, hanem a zömmel kisnyugdíjas tulajdonosoknak kell kifizetniük, sosem fogják bejelenteni. Inkább kiásnak három ásónyomot, és elfűrészelik a PVC-csövet. Utána senki nem találja meg többé a kutakat – de a szennyezés megmarad.

XXX

Dr. Szanyi János, a Szegedi Tudományegyetem Ásványtani, Geokémiai és Kőzettani Tanszékének adjunktusa, hidrogeológus mérnök biztos volt abban: a gazdák ellenállása miatt visszavonják a rendeletet, amely rossz volt és végrehajthatatlan. Elsősorban amiatt, hogy sem az érintettekkel, sem a szakmával nem egyeztettek róla. Ettől azonban még célszerű lenne tudni, hogy kik, mennyi vizet és milyen mélységből vesznek ki a felszín alatti vízkészletekből.

– Azzal kellett volna kezdeni, hogy az embereket rávezetik, mi értelme van ennek rájuk nézve. Türelmesen elmagyarázni, hogy a víz nem olyan természeti kincs, mint a napfény, a mennyisége nem végtelen, ezért ésszerűen kell vele gazdálkodni.

A szakma megkülönbözteti a talaj- és a rétegvizet.

Talajvíz az Alföldön 15-20 méter mélységig van. Sok helyen annyira rossz minőségű, hogy a salátát sem igazán jó öntözni vele. A rétegvizeket viszont elszennyezheti a csőkút, ha a szűrők fölött nem zárják el cementpalásttal a kútfal és a talaj közti rést. Ilyen szabályos kút alig épült. Különösen jelentős a szennyezés veszélye állattenyésztő telepek, intenzív vegyszerekkel kezelt területek közelében vagy olyan lakóövezetben, ahol nincs szennyvízelvezetés. Az ilyen szennyező kutak felszámolása is horribilis összegbe kerül(ne).

A klímaváltozás miatt egyre nagyobb az öntözési igény. A talajvíz szintje – noha időről időre változik – egyre lejjebb süllyed. Egyre több és mélyebb kutat fognak fúrni – a használók egymás elől szívják el a vizet. Ezt a végtelenségig nem lehet csinálni.

Dr. Szanyi János szerint a vízgazdálkodás nagy hagyományú szakma, valaha külön minisztériuma volt, a jelenlegi kormányban azonban helyettes államtitkár a legmagasabb rangú képviselője. Sokat elmond, hogy a vízgazdálkodás államigazgatási része a katasztrófavédelemhez került, ahol alig van, aki ért hozzá. Így aztán nincs, aki megmondja a kormánynak, hogy hiába vagyunk a Kárpát-medencében, nem lehet korlátlanul kivenni a vizet a földből. Ha a vízügyi szektor tudására jobban támaszkodna a politika, akkor a ma is működő monitoring kutak mérései alapján néhány év alatt meg lehetett volna határozni, mely területeken milyen mélységből elégíthetők ki a vízigények. Most sem lenne késő ezt elkezdeni – így ugyanis annak sem tudják megmondani, milyen mélységből és mennyi vizet vehet ki, aki ezután fúratna kutat, és a törvényes út betartásáért biztonságos vízhozamot szeretne.

A családi házas övezetekben nagyon egyszerűen meg lehetett volna oldani a kérdést: az állam előírná, hogy a nyári hónapokban az elhasznált vezetékes víz 25-30 százalékára nem kell szennyvízdíjat fizetni. Akkor senkinek sem érné meg, hogy átlag 100 ezer forintért, ócska anyagokból, nem biztonságos hozamú kutakat fúrasson.

– A jelenlegi helyzet sem jó, és ha így marad, egyre rosszabb lesz – mondja dr. Szanyi János. – Szabályozásra szükség van. Az sem teljesen igazságos, de én felmenő rendszerben és fokozatosan vezetném be a szabályokat, és az ezután létesítendő kutakra. Igyekeznék mindenkivel megértetni, hogy neki is ez az érdeke. Nem kitolni akarnak vele, nem megbüntetni és megadóztatni, hanem megakadályozni a vízkészletek elszennyeződését, és úgy felhasználni az éltető vizet, hogy mindenkinek jusson belőle.


TANÁCS ISTVÁN
RIPORTJA

UJVÁRI SÁNDOR
FELVÉTELEI