Mert ez a törvény!

De már az első pillanatban zseniális ötlettel találja magát szemben a néző: a színpadkép óriási szemet ábrázol, a szemfehérje a királyi palota, a szivárványhártya pedig az ország. A palotában a lakókhoz csapóajtókon lehet eljutni, onnan kukucskálnak ki, miután a darabontok dörömbölve értesítik őket, hogy a király tüsszentett, lehet mondani: Adjon Isten, egészségére! A szembogár sem marad kihasználatlanul, a juhász itt vív hősiesen a medvével, innen jönnek elő az óriássünök, s itt elevenedik meg a kaszásverem is.

A Szálinger Balázs rendezte darabból alig negyedóra után kiderül, mennyire valós problémát jár körül: a hatalom mibenlétét. Teszi ezt úgy, hogy aktuálpolitikai szál véletlenül sem kerül a rendezésbe, ám amikor a juhász megkérdezi a királyt, miért kellene azt mondania, hogy „Egészségére!”, habár nem is hallotta az uralkodót tüsszenteni, az csak ennyit mond neki: mert ez a törvény!

A juhász tovább feszegeti a témát, és rákontráz: miért ez a törvény? Mert én hoztam – érkezik az ellentmondást és magyarázatot nem tűrő válasz.

De nem beszélhetünk komoly drámáról, dalbetétek és a népmesei nyelvezettől távol álló kifejezések oldják az előadást. A nem topánkában, hanem bakancsban rohangáló királylány úgy mondja az egyik jelenetben: ez kemény. A másikban pedig: tök jó. A darabontok humorosak és emberiek, szó sincs arról, hogy a hatalom lelkes kiszolgálói lennének.

A darab végén kiderül, hogy a király fiatalon ugyanolyan lázadó ifjú volt, mint most a juhász.

A zárójelenetben a csillagszemű eltüsszenti magát. Felmerül a kérdés: vajon milyen uralkodó lesz belőle?