Totálélmény

Már csak ezért is kellett nekünk a Kincsem, hadd húzzon ki minket a felettébb nyűgös és gonoszul veszélyes hagyományainkból. Lehet végre egy film a „miénk”, nem pusztán az „övé” meg esetleg a „tiéd”.

Herendi Gábor mozija lendületes és romantikus, mégsem elromantizált. Kicsit sem sóhajtozó. Bár van benne pátosz, mégis modern. Az arisztokraták világában felnemesíti a lovat, a lovak világában megzabolázza a tekintélyt. Nem csupán a csodakanca, itt a grófnő is lehet „telivér” sérült lábbal, ahogy a vagyonából kifosztott gróf is megsértett hazafiságával.

Szerelmi vágta is a Kincsem – emberi és hatalmi futamokkal. Mindenki be akar törni valakit vagy valamit. Ferenc József (Fekete Ernő) Magyarországot a kiegyezés után, Otto von Oettingen báró (Gáspár Tibor) a lázadó lányát (Petrik Andrea), még „nemesi fedezőménet” is (Keresztes Tamás) választ neki a király kegyencei közül, nyilván az is be akarja törni a lányt, miközben Blaskovich Ernő gróf (Nagy Ervin) egy vad csikóból nevel versenylovat. Herendinél a privát szabadságharcok a legnagyobb emberi játszmák. De azért ott van benne a hazafiság is, amely finoman emberi, egy pillanatra sem populista.

Ez egy jó film. Kicsinyesség azon mélázni magyar módra, hogy akkor most művészfilm vagy közönségfilm. A Kincsem – közösségfilm. Megnyert minket – saját magunknak. Én nem is engedem elvenni tőlem ezt az új élményt. Ti meg, a folyton kioktatók, hagyjatok egy kicsit szeretni, romantikusnak lenni, meghatódni a Kincsemen, örülni, hogy meglett az elveszett félkokárdám. Ugye ezen már nem veszünk össze?