'Megjelenik a téeszelnök, s kérdi: akarnak-e háztájival évente negyedmilliót keresni?' - Történet a hetvenes évekből

1947.
Sok régi úr és azok kutyaütői híresztelik, hogy a vallást félteni kell a demokráciától. Pedig éppen a régi, népnyúzó rendszer tört rá a vallásra, amikor még vasárnap délelőtt is dolgoztatta a cselédeket, akik így nem tudtak templomba menni. Bezzeg ma már más a helyzet. A föld a miénk, meg is műveljük az utolsó barázdáig. Vasárnap eljárhatunk a templomba, a fiatalok vasárnap délutánonként ganéjzás helyett sportolnak, művelhetjük magunkat, s mindezt egyedül a demokráciának köszönhetjük.

1957.
Az elmúlt télen, és ezen a tavaszon is igen sok községben előkerültek a régi népszínművek, az olyan semmitmondó darabok, amelyek bárgyú mondanivalójukkal traktálják a kultúrára szomjas falusiakat. Olyan darabok hódítanak, mint a „Mit susog a fehér akác”, a „Hipnotizált vevő”, a „Nem forog a dorozsmai szélmalom” vagy a „Huszárkisasszony”. Emellett valóságos operettőrület ütötte fel a fejét. Mi az oka ennek? Kétségtelen, a hiba az elmúlt évek helytelen kultúrpolitikájában található, csak az agyonpolitizált színdarabokra ütötték rá az „engedélyezem” pecsétet.

1967.
Három napon át tanácskozott az Országházban a Termelőszövetkezetek I. Országos Kongresszusa.
Megszokhattuk a parasztszereplőket felvonultató tanácskozásokat, a gyöngyös-pártás asszonyokat, a csizmás, pitykés lajbiba bújt embereket. Most azonban se csizma, nyitott ingnyak is alig. A termet ugyan most is parasztok töltik meg, de uralkodik a sötét ruha, az elegánsra kötött nyakkendő, a kosztüm, a selyemharisnya.Változnak az idők, és az emberek…

1977.
A következő történet nem sci-fi. Összeházasodik két falusi fiatal, de pénzre van szükségük. Megjelenik a téeszelnök, s kérdi: akarnak-e háztájival évente negyedmilliót keresni? Persze, hogy akarnak, de nincs nekik se földjük, se állatuk. Nem baj, mondja az elnök, ide hozzuk maguknak a háztájit. S másnap jön egy teherautó, daruval leemel egy faházat,  amelyben baromfiketrecek vannak ezer tojóra.
Évente ebben a házban negyedmillió tojást lehet termelni. Mindez nem fantázia: egy tatabányai szövetkezet 70 ezer forintért gyártja a házakat. Már csak egy téesz kell, amelyik megelőlegezi a vételárat, majd kihelyezi falusi fiatalokhoz a konténerháztájit.

1987.
A közelmúltban közöltük egy fiatal nő levelét, aki arról írt, hogy iszákos édesapja miatt tűrhetetlen az ő és édesanyja élete. Nemcsak durva  szavakat kapnak, hanem verést is, és nincs hova menekülniük.
Miután a levélen nem volt aláírás és helységnév,azt kértük olvasóinktól: írják meg, hol történhetettez az eset? Nos, csőstől áradnak a levelek szerkesztőségünkbe, amelyekben mindenki „ráismer”saját történetére. Ezt írták Gyuláról, Kápolnásnyékről,Dunaharasztiból, Mélykútról is; vagyis az a bizonyos levél sajnos az ország bármelyik településéről íródhatott volna…

1997.
Manapság az emberek csak akkor mernekpanaszkodni, ha már kitették őket a munkahelyükről. Hogy miért? Mert félnek. Mert utolsó utáni pillanatig bíznak, hogy majd megváltozik a helyzet. Ám a lélektan törvényei szerint minél jobban tűrsz, annál többet merészel a főnököd.

2007.
Charles Simonyi, vagyis Simonyi Károly április 7-től 21-ig dolgozott a Nemzetközi Űrállomáson, vagyis Farkas Bertalan után ő a második magyar űrhajós. Hazánkba látogatva mesélt a nagy utazásról. Simonyi fizető vendég volt, mintegy 25 millió dollárjába került az űrkiruccanás. Könnyített kiképzést kapott, ami hat hónapot jelent, bár többek között meg kellett tanulnia oroszul is. Ugyan azt csinálhatott volna, amit akar, de részt vett tudományos kísérletekben is, elsősorban orvosbiológiai témákban vették hasznát.