Guggolva is kibírjuk

– Valahogy így voltam a főnemességgel mindig. A szüleim arra neveltek, hogy a név kötelez, fontos tudnom, kik az őseim. Csak így tudhatjuk, mire építsük a jövőt. Bármennyire is ellenünk fogott össze a világ, nem szabad eltitkolni, hogy honnan jöttünk, és mi a feladatunk: a hazát kell szolgálni – mesélt báró Riedel Lóránt a családi hitvallásról egy hosszúra nyúlt éjszakai autóúton. Szécsényből, a főnemesi leszármazottakat bemutató Kastély Szalon rendezvényéről tartottunk Budapestre.

A történelem egyik legnagyobb hibája – s nem csak a kommunizmus esett ebbe bele –, hogy a hatalom új birtokosai azt hiszik, csak úgy lehet valamit elkezdeni, ha a réginek az írmagját is eltörlik. 1945 után sikerült az addigi vezető réteget úgy tönkretenni, hogy nem maradt senki sem, aki átadja a korábbi tudást.

Olyanok kerültek országépítő pozícióba, akiknek még iskolai végzettségük sem volt.

– Anyám volt az első nő, aki elvégezte a testnevelési főiskolát, és tornatanárként dolgozott egy iskolában. Harmincöt éves volt, amikor az életét a háború utáni hatalomátvétel tönkretette. Ennivaló kevés volt, jött haza az iskolából, leszedte a kerítésről a vadsóskát, majd megfőztük vacsorára. És megkezdődtek a kitelepítések.

A család otthonául szolgáló, félig lebombázott rózsadombi villában édesanyja táskájában mindig kéznél volt egy iromány.

Ebben a Petőfivel való rokonságra hivatkozva kérte – ha úgy hozta volna a sors –, hogy ne telepítsék ki a családot.

– A Rózsadomb akkoriban kezdett benépesedni az új világ uraival, de a háború előtti társaság valahogy mégis egyben maradt. Összejártak sokan, Hangay, a rákoskeresztúri kitelepített, Weisz bácsi, aki a nyilasok elől Amerikába menekült, de visszajött, édesanyám és a nevelőapám, Elemér bácsi. Arról beszéltek nap mint nap, hogy ez már nem tart sokáig, „ezt már guggolva is kibírjuk”. Weisz bácsi ezt nagyon tudta, hiszen ő hallgatta a Washington Hangját. A besúgót látták a templomban, ahogy szorgalmasan jegyzetelget.

A viszontagságok ellenére az emigráció gondolata sosem kísértette meg a Riedeleket.

A családban úgy gondolkodtak, hogy itthon kell maradni. Ha mindenki elmegy, ennek az országnak vége. Báró Riedel Lóránt nevelőapja az a dr. Papp Elemér kémikus, akinek nevéhez számos jelentős találmány kötődik. Ő állította elő az alumíniumgyártás hulladékából a félvezetők alapanyagát, a gallium-arzenidet. Bárhol a világban el tudott volna helyezkedni, de ő is úgy vélte, itthon a helyük.

A riedel szó magyar jelentése vizenyős terület, lápos vidék, a Leuenstern előnév oroszláncsillagot jelent – ám nem valószínű, hogy báró Riedel Lóránt ősei oroszlántól mentették volna meg II. Rudolfot. A család szokatlanul szép címeréből inkább arra lehet következtetni, hogy csónakkal mentették ki talán éppen a császárt. Először egy testvérpár kapta a nemességet II. Rudolftól az 1590-es években.

A Riedelek Sziléziában éltek egészen az 1700-as évek végéig, amikor is a nagy ipari fellendülés korában a vasút lett a csúcstechnika.

A dédapa, Riedel József már nem karddal hadakozott a hazáért, vasúti mérnökként dolgozott.

Amikor Széchenyi István patronálásával megindult a magyarországi vasútépítés, behívtak kilenc vasútépítő mérnököt többek között német földről is – ezek egyike volt báró Riedel József. Részt vett a Budapest–Vác vasútvonal építésében is. Megtetszett neki Magyarország, s úgy döntött, a nyolc gyerekkel együtt ide települnek. Ám a dédapa ezt már nem érhette meg, lovas kocsija egy utazása alkalmával felborult és meghalt.

A kései utód, Riedel Lóránt hasonló pályán indult el: közlekedésmérnökként végzett, s a '70-es években az NDK-ba hívták fejlesztőmérnöknek. Hazatérve dolgozott a posta Központi Járműtelepén, majd a Közlekedési Főiskolára került tanársegédnek. A rendszerváltás már a Műszaki Könyvkiadónál találta.

– Váratlanul ért, szinte az utolsó pillanatig nem hittük el, hogy ez be fog következni – emlékezik vissza.

Hosszú, kényszerű szünet után végre elkezdett formálisan is összetartani a magyar nemesség: 1992-ben tartották meg először a magyar főnemesség világtalálkozóját Budapesten.

1994-ben megalakult a Magyar Történelmi Családok Egyesülete gróf Nyáry János kezdeményezésére Budán, a ferences rendi szerzetesek támogatásával. Az egyesületnek báró Riedel Lóránt 2014 óta az elnöke.

– A rendszerváltás utáni optimizmus leképezése az egyesületünk. Akkor azt hittük, a magyar nemesség hagyományait át tudjuk adni, arra szükség van. Az ember azt gondolta, egy generáció múltán megszűnnek a rossz beidegződések.

Az egyesület a fiatalokat igyekezett összegyűjteni. Háromszáz ember is összejött egy-egy rendezvényükön. Az egyesület szépen fejlődött, az emigrációból visszajött nemesek és főnemesek is tagjai lettek, az erkölcsi támogatás megtörtént, azonban a történelmi magyar családoknak továbbra sem sikerült kilépniük az elszigeteltségből. Pedig Riedel Lóránt szerint ez lenne a cél. Szeretnék, ha újból elterjedne a nemesség hármasa: az Isten, haza, család eszméje. Ez a polgári értékek meghonosodását jelentené az önzés, az irigység és a szabadosság ellenében.

Mindez nem hiú ábránd. A világ szerencsésebbik felén sikerült megmaradnia ennek az osztálynak úgy, hogy beépült a gazdasági arisztokrácia köreibe.

Az európai nemesi egyesületek szövetsége, a CILANE révén a Magyar Történelmi Családok Egyesülete kapcsolatban áll a kontinens arisztokráciájával.

– Amikor az egyesület létrejött, elkezdtünk jótékonykodni. Ruhaadományok érkeztek, amelyeket a szegényeknek szántunk. Nem ildomos erről beszélni, de azt mondtam: először az egyesület tagjait kéne megkérdezni, szükségük van-e valamire. Legtöbbjüket kitelepítették, ellehetetlenítették, nem engedték még dolgozni sem, legfeljebb segédmunkásként. Báró Gudenus János József édesapja 17 éven át koromégető, majd koromszitáló volt, miután 1951-ben elküldték a minisztériumból és B listára tették.

A kései utódokat Magyarországon inkább celebként szeretik szerepeltetni. De manapság nem csak a magyar arisztokrácia olyan, mint valamiféle egzotikus állatfaj. Bécs máig abból a császárból él, akinek az utódait később be sem engedték a városba. A császárvárosban az utolsó bögréről is Sisi képe mosolyog. Idehaza is időről időre előrángatnak egy-egy jó nevű, szerencsétlen nemest, rárakják egy borosüveg címkéjére, hátha így jobban értékesíthető.

– Ez egy nagyon fals kép. Nem szeretném, ha ezzé válna a magyar arisztokrácia. Másra, jobbra kellene használni a főnemeseinket. A rendszerváltás után kialakult pénzügyigazdasági arisztokrácia nem tudja, hogyan kell viselkedni, nem tudja, mi a feladata. Egy ország vezetésének nem urizálnia kell, egy ország vezetésének küldetése van: a többiekről kell gondoskodnia, a többieket kell felemelnie – véli báró Riedel.

– Két gyermekem van. Igyekeztem őket is úgy nevelni, hogy mindez bennük is megfoganjon.
De a fiatalokban sokkal nehezebb megtartani azt az identitást, amit mi a kommunizmus legborzalmasabb időszakában is meg tudtunk őrizni, nem volt annyi kihívás, mint ma. Nehéz ellensúlyozni a pénz uralmát, s megértetni velük, hogy az anyagi javak hajszolása helyett inkább azt keressék, mivel tudják a környezetüket, családjukat és az országot gyarapítani.