A szót értő ember - Szabó István /1924–2017/

Nádudvaron egyben tartotta a Vörös Csillag Tsz-t. Nem lőttek egymásra a sorstársak 1956-ban sem. „Nagy pofám volt, de nem hőbörögtem, nem loptam, nem rúgtam be, nem törtem össze a kocsit, erkölcsileg tiszta voltam.” „Szabó akkora próféta lett a saját hazájában, hogy 1990-ben meg akarták választani a földkimérő bizottság elnökének, de mondta nekik, hogy ő vette el a földet…”
(Népszabadság, 2008.)

Ismerte a zsellérsorsot és a kuláküldözést. Könnyen tanult, a gyorstalpalókon és az élet iskolájában egyaránt. Értett a mezőgazdasághoz – de ízig-vérig politikus volt. Akkor is, amikor hatalma volt, és akkor is, amikor már csak a szava ereje maradt. Meggyőzte az embereket, nem becsapta őket. 1953-ban vezette be a „nádudvari modellt”: a közös mellett részesművelés, anyagi érdekeltséggel.

Falusi ember így még nem élt! – 1980-ra maguk a falun élők mondták ezt.

Megjárta a hatalom magaslatait: volt országgyűlési képviselő, a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsa elnöke, az MSZMP politikai bizottságának tagja. Szót értett Kádárral, Surányi Györg?- gyel, nagykövettel és éjszakás tehenésszel egyaránt. Mert tudott – és akart – szót érteni.

A rendszerváltozás után a korszerűsítés egyik motorja, a KITE elnöke lett. Tűpontosan látta a helyzetet: „Negyedszázada él az ország kitűzött célok nélkül. Azért olyan a vidék, amilyen. 65-70 százalékát tudjuk annak, amit 1990-ben. Legnagyobb szégyenemre Nádudvaron is több mint ezer ember él segélyből!”
(Szabad Föld, 2015.)

Nem az ő szégyene. Az elmúlt század kiemelkedő és legjobb hatású magyar személyisége távozott közülünk a minap.