- Hol vagyok? - Hol lenne? Életben

1947.
Dömötör József gazdag kecskeméti fogtechnikus Amerikába akart kivándorolni. Megismerkedett egy fiatalemberrel, aki amerikai katonatisztnek mondta magát, s megígérte, segít a kijutásban, amiért 10 ezer forintot kért. A felét meg is kapta, ezek után meghívta Dömötört, hogy bemutassa egy másik úrnak, aki az útitársa lesz. A borozgatástól ittas Dömötört az „útitárs” egyszerűen fejbe lőtte. Hulláját az udvaron előre megásott gödörbe földelték, ruháit pedig a Teleki téren eladták. Hogy ne kerüljenek gyanúba, Dömötör nevében „Amerikából” küldtek levelet feleségének, ám az felismerte, hogy az írás nem a férjétől származik, és értesítette a hatóságot. A két brigantit, akik egyébként testvérek, a rendőrök 48 órával később letartóztatták.


1957. 
Már a lottó megindulásakor úgy tervezték, hogy vidéken is tartanak sorsolást. Az első vidéki húzás Szekszárdon volt a múlt héten, az e heti színhely is újszerű: a Kossuth gőzöst mint lottósétahajót indítják el a Dunán, és azon rendezik meg a húzást. Ekkor sorsolnak majd másodszor öröklakást, mégpedig egy kétszobásat és egy garzont, egy szerencsés játékos Wartburg személyautót nyerhet, a többiek 333 tárgyon osztozhatnak, amelyek között egyre több a mezőgazdasági felszerelés.


1967.
Tűnik-e a távolság a falu és a város kulturális ellátottsága között? Például a mozik frontján. Nos, községeinkben 3550 mozi működik, s csak 144 helységben nem vetítenek. Kedvező adat az 1000 lakosra jutó férőhelyek száma is: míg Budapesten 39,8 férőhelyen osztozik ezer lakos, a falvakban 84,3 szék jut az ottani ezreknek. Tavaly a községekben 49 millió mozijegyet adtak el.


1977.
Siófokon már fellőtték a vihart jelző piros rakétát, de egy gumimatracos sodródik egyre beljebb. A parton hiába kiabálnak, de szerencsére a vízi rendőrök motorcsónakja éppen a közelben van. Hangos „Jó reggelt!”-tel ébresztik a matracon alvó fiatalembert, aki kicsit megzavarodva kérdi: hol vagyok? Hol lenne – válaszolja a mackószerű kékangyal – életben…


1987.
Külföldi vendégeimet vittem vacsorázni, a kapott számlától még a lélegzetem is elállt. A zavaromat látva az egyik vendégem kérte a számlát, s az étlapot. Majd a zsebébol elővett kis számológéppel akkurátusan összeadta a tételeket, az ő számlája sok száz forinttal lett kevesebb. A pincér megszégyenülten csak ezt a pénzt kérte, a barátom pedig zsebébe tette becsületes társát, a zsebszámológépet. Azt hiszem, szüksége lesz még rá Magyarországon…


1997.
Június 26-án minden évben eszembe jut az 56 évvel ezelőtti kassai bombázás. Diák voltam, éppen a piacon segédkeztem, amikor déltájban három repülőgép jelent meg a város felett. Alacsonyan keringtek, még a pilóta fejét is lehetett látni. A gépeken felségjelzés nem volt, csak egy sárga csík. Ekkor váratlanul bombazápor hullott a védtelen városra, az orvtámadásnak 32 ártatlan áldozata volt. Futottam haza, de már csak a lebombázott házunkat találtam, az udvaron beteg nagynéném holtteste hevert. A bánatom azóta is gyógyíthatatlan.


2007.
Újra emlegetik a bevezetendő ingatlanadót.
Szeretném egy aprócska igazságtalanságra a figyelmet felhívni. Idősödő szomszédom, amikor évtizedekkel ezelőtt a hegyre költözött, nem egész 20 ezer forintért vette meg a telket, amire saját és rokonai kezével húzott fel egy elég méretes házat, bevezetve a vizet, a csatornát, a gázt. Az új világba érkezve már alig tudja fenntartani az ingatlanát, ezért például a garázst kiadta egy iparosnak. Vagyis, miközben ő lassan leértékelődik, a háza igen gyorsan felértékelődött, jelenleg úgy 60-70 milliót ér. A ház és gazdája tehát valódi ingatlanadó-alany lett.