Kulináris krimik

A kilencvenes évek legelején, amikor már fellélegzett az ország a rendszerváltással, Frank Júlia gasztronómiai újságíró inkább levegő után kapkodott. Fojtogatta a düh. Akkoriban jelent meg a „Vilma néni szakácskönyve”. Frank Júliát felhívta telefonon az egyik ismerőse, hogy „Vilma néni” receptjei az ő stílusát és ízlését idézik, netán álnevet választott-e időközben. Frank Júlia rádöbbent: ételkreációit Vilma néni lenyúlta. A kiadó elismerte kulináris bűnét, és kártérítést fizetett.

Hogy kicsoda Vilma néni? Nyomoztunk mi is, és rejtélyes szálra bukkantunk az évtizedes gasztrokrimiben.

Vilma néni nem ismeretlen főzőnő. A negyvenes évek végétől kis füzetecskéivel nevelte a honi háziasszonyokat: közre adott horgolási tippeket, kötési mintákat, szappanfőzési trükköket. És tényleg volt „Vilma néni szakácskönyve” is az ötvenes évek közepén. Elképesztő sikert aratott, többször is kiadták.

Vilma néni özvegy Jakab Mihályné Karácsony Vilma volt. Szerzőnévként legalábbis ez szerepelt a kötetein. Csakhogy soha senki nem látta őt. Személyes adat nem maradt fenn róla. Vélhetően már ő is kitalált szakácskönyvíró volt: az egykori kiadó könnyebben eladta a könyveit a „kedves, jóságos Vilma néni” reklámfogással. Ezt kopírozta a kilencvenes években az a kiadó, amelyik Frank Júlia receptjeit bemásolta „Vilma néni szakácskönyvébe”.

Cserna-Szabó András író, „gasztronómiai tényfeltáró” azt mondja, a magyar gasztrotörténelem a plagizálások története is: – A 19. századi szakácskönyveink jó része franciából fordított német munkák „magyarosítása”, gyakorta fiktív neveken.

Legjobb példa erre Czifray, az ugyancsak kitalált nádori szakács.

A Czifray-féle Magyar nemzeti szakácskönyv először 1817-ben jelent meg. József nádor főszakácsát vélték az írójának. Ám a következő kiadáson már Czövek István neve szerepelt, aki jogász volt és teológus, sokat fordított németből, s vélhetően tényleg ő a „magyar szakácsbiblia” eredeti szerzője. Nevét „Czifrayra” halála után változtathatta a kiadó. Nem mellesleg: mostanság számos séfünk próbálkozik „Czifray” receptjeinek újragondolásával.

Kerényi Péter marketingszakember, aki „gasztrohobbistának” is vallja magát, úgy véli: nehéz levédetni az ételeket.
– Mert ha csupán félcsipetnyi sóval is többet vagy kevesebbet szórnak a levesbe, már attól egészen más lesz. Ezért sem könnyű tetten érni a tűzhelynél a „receptbűnözőket”. Ha pedig valaki fölteszi a receptjeit az internetre, ne lepődjön meg, ha a virtuális tér élelmesei elcsenik onnan a jó ötleteket – fogalmaz Kerényi Péter, aki azt is megjegyzi: a titkos receptek körüli felhajtás, akár az Unicumé, akár a Coca-Coláé, remek reklám.

Az Unicum legendáriuma szerint a keserűital összetevőiről és azok keverési arányáról szóló feljegyzéseket az esztergomi prímási levéltárban „zároltatta” Zwack Péter.

Annak idején egy újságíró meg is kérdezte erről Paskai László akkori bíborost, igaz-e, hogy náluk őrzik az Unicum-receptet. Paskai azt felelte: „Ha Zwack úr állítja, akkor bizonyosan így van.”

De vajon létezik-e eredeti recept a magyar gasztronómiában? – Az ételeknek nincsenek konkrét szerzői.

A receptek sok-sok századon át a „nép ajkán születtek”, „anyáról leányra szálltak”. Vagyis a gasztronómia kilencvenkilenc százaléka népköltészet.

Néhány „műétel” van csupán: mondjuk a palóc leves, amelyet Gundel János kreált Mikszáth Kálmánnak. Ám a gasztronómiában még a műköltészet is népköltészetté válik: ha egy étel beválik, variálják, és ahány ház, annyiféleképpen készítik.

Ma már kit érdekel, milyen volt eredetileg Gundel palóc levese? Mindenki úgy főzi, ahogy neki tetszik, ahogy az anyukájától tanulta, ahogy a férje szereti, ahogy a korszellem diktálja – magyarázza Cserna-Szabó András. Hozzáteszi: ő leginkább arra kíváncsi, ki főzte ki a Jókai-bablevest.

Szerinte Jókai Mór ilyet soha nem evett, ez is az ötvenes évek találmánya lehet, mint a brassói aprópecsenye. És mint a titokzatos Vilma néni.