Nem ő ítélkezik

– Mindig azt mondták: legyél elhivatott a szakmád iránt, és legyen benne a személyiséged. Dráma tagozatos gimnáziumban érettségiztem, utána színészképzőbe jártam, de mellette elkezdtem dolgozni a Református Menekült Misszióban. Főleg Afganisztánból és Szomáliából érkezett menekültekkel foglalkoztam, hamar megtanultam: nem lehet ítélkezni senki felett. A Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítványnál is munkát vállaltam, eltűnt és bajban lévő fiataloknak adtam telefonos segítséget. Állandóan égtek a vonalak, nem volt egyszerű feladat, amikor azzal hívott föl egy tini, hogy az öngyilkosság gondolatával foglalkozik. Rájöttem, nem elég a segítő szándék, ahhoz, hogy jól csináljam a munkámat, tanulni kell – meséli a 31 éves nő.

Alig végzett az ELTE szociális munkás szakán, a Rákospalotai Javítóintézetben kötött ki, ahol 12–18 éves lányok előzetesben várták a bírósági ítéletet. Lopás, rablás, prostitúció – a lányok irataiban ezek szerepeltek a leggyakrabban vádként.

– Emlékszem egy 12 éves lányra, aki rablás miatt került az intézetbe.  Egy ekkora gyerek nyilván áldozat, és nem önszántából követ el bűntettet. Nem volt hajlandó megszólalni, teljesen magába zárkózott, megközelíthetetlennek bizonyult. És ott van a másik véglet: akik gyűlölnek, indulatosak, rondán beszélnek, lekezelőek, agresszívek, de ugyanúgy nehezen nyílnak meg. A kamaszokkal a legnehezebb dolgozni. Pláne olyanokkal, akik elhanyagoltságban, kiszolgáltatottságban és megalázó helyzetekben nőnek föl.

Pár hónap után máris jött az újabb kihívás, a fiatal szakember az akkori Budapest Főváros Kormányhivatala Igazságügyi Szolgálatához került. Felnőtt férfiak pártfogó felügyelője lett. Az új büntetés-végrehajtási törvény hatályba lépését követően az elsők között volt, aki a hivatalból átjelentkezett bv-pártfogó felügyelőnek. Ekkor került a Váci Fegyház és Börtönbe.

Dorottya számára az a legnagyobb kihívás, amikor az elítéltet a szabadulás előtt minimum három hónappal, legfeljebb egy évvel korábban el kell kezdeni felkészíteni a kinti életre. Van, aki 20-25 év után szabadul – ennyi idő alatt annyit változott a világ, hogy nagyon nehéz az újrakezdés. Sokaknak hátat fordít a családja, pláne, ha családtaggal szemben követtek el bűncselekményt.

Minden elítéltet egyformán segíteni kell, azt is, akit például emberölés miatt ítéltek el, de jó magaviselet miatt korábban szabadulhat.

– Egyre több olyan megrázó eset van, amikor valaki fiatalkorú családtag ellen követ el szexuális bűncselekményt. Hiába taszít maga a tett, akkor is emberségesen kell viszonyulnom az elítélthez. A rossz, az rossz marad, de az ítélkezés nem az én feladatom. Azt már megtette a bíróság, a hozzátartozók, az ismerősök, a társadalom. Nekem az embert kell néznem, akinek lehetősége van az új életre, és ebben kell segítenem. Ha nem így gondolkoznék, képtelen lennék tisztességgel elvégezni ezt a munkát. Amikor nem látok megbánást az elkövetőben, az nagyon nehéz. De akkor is csinálni kell.

Előfordult már, hogy valaki önkormányzati bérlakásból került börtönbe, és felszámolták a lakását, amire szabadult. Ilyenkor a bv-pártfogó felügyelő jár utána, hogy milyen megoldás a kézenfekvő. Ha kell, munkásszállót keres, segít önéletrajzot írni, MÁV-menetrendet nyomtat, utánanéz annak, hogy milyen tanfolyamokat indít a munkaügyi központ, segít az okmányok beszerzésében, utcai ruhát kerít – egyszersmind megkönnyíti az elítélt életét a szabadulás után.

A reintegrációs őrizetnél is komoly feladata van a pártfogónak; ez azt jelenti, hogy bírói döntés alapján az elítélt a büntetés hátralévő részét az otthonában töltheti. Csak meghatározott helyre mehet, a bokájára rögzített szerkezet minden lépéséről jelet ad. Ennek egyik feltétele, hogy a pártfogó környezettanulmányt készítsen. Villanynak és víznek mindenképpen lennie kell a házban vagy a lakásban, de az sem mindegy, mennyire visszahúzó, veszélyes az a közeg, ahová hazatér.

Ha az elítélt végül megkapja a reintegrációs őrizetet, akkor is a felügyelő feladata, hogy rendszeresen ellenőrizze.

Akiket feltételesen szabadlábra bocsátanak, azoknak meghatározott időközönként jelentkezniük kell a pártfogó irodájában. Sokszor váratlanul toppannak be valamilyen problémával: a gyámügy elvette a gyerekeket, most jött a munkaügyi hivatalból, nincs tanfolyam. Dorottyát két helyen is fel lehet keresni, Esztergomban és Tatabányán. Jelenleg 80-100 pártfogoltja van, ez a szám mindig változik. Többekre is büszke lehet, köztük arra a férfira, aki fiatalkorúként került a rácsok mögé, mert megölte az édesapját.

– Bekerült a színházi csoportba, napról napra változott a személyisége. Szinte a börtönben nőtt föl, mégis eltökélte, hogy a szabadulása után tisztességesen fog élni. Ma már boldog családfenntartó, albérletben lakik, rendszeresen bejelentett munkája van. Szerintem a munka és a hit a legfontosabb a talpra álláshoz. Egy drogdílernél sikerült elérni, hogy a kommunikációs készségét és a meggyőző erejét tisztességes területen kamatoztassa. Az ő élete igen sokat változott, pozitív irányba.

Dorottyának fontos határokat húznia, hogy az elítéltek ne tőle várjanak minden segítséget. Hinniük kell, hogy képesek újrakezdeni.

– Soha nem tegeződöm senkivel, és mindenkiben tudatosítom, hogy hatósági személy vagyok, egy rendszer részeként teszem a feladatomat. A segítő a személyiségével dolgozik, és kellő önismeret kell ahhoz, hogy az ember csak annyira vonja bele magát a munkájába, ami pszichésen nem megterhelő. Azt is tudni kell, hogy komoly változásra csak kevesek képesek, a mi munkánkban nincsenek hollywoodi fordulatok. De a kis sikerek is hatalmas eredmények.

Dorottya most a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézetnél dolgozik. Szeretne drámapedagógiát tanulni és színházi csoportokat szervezni fogvatartottakkal.

– Nagy ösztönzést ad nekem is, amikor a saját szememmel látom, hogy egy-egy csoportfoglalkozás milyen jó hatással van a részvevőkre. A visszajelzés, a nyílt kommunikáció sokat segít ezeknek az embereknek.Miért ne adhatnánk nekik esélyt a változtatásra?!