Létező világok legjobbika - Mi okozza a rossz hírek iránti kényszeres vonzalmunkat?

A Brexitről, a londoni és manchesteri terrortámadásokról, az észak-koreai atomkísérletekről szóló szalagcímek alapján nem nehéz azok nézeteit osztanunk, akik azt vallják: a világ a lejtőn elszabadult bevásárlókocsin a szélnél sebesebben száguld a pokolba. Ám szakértők, kommentátorok, tudósok egymással laza, de egyre erősödő szövetséget alkotva állnak ellent a mindent elárasztó melankóliának – ők napjaink új optimisták névvel illetett gondolkodói.

Soha ne feledd, hogy a legjobb korban élünk – e címmel jelentette meg írását Philip Collins, az irányzat egyik képviselője a The Times című brit lap hasábjain tavaly decemberben. Ebben hosszasan fejtegeti, miért is van számos okunk a derűlátásra: 2016-ban az emberiség történetében először történt meg, hogy az extrém szegénységben élők aránya globálisan tíz százalék alá esett. A szén-dioxid-kibocsátás immár harmadik éve folyamatosan csökken. A halálbüntetést a Föld országainak több mint a felében eltörölték. Az óriáspanda végre lekerült a veszélyeztetett fajok listájáról.

Ha ennyire jó irányba haladnak közös dolgaink, mégis, miből táplálkozik a rossz közhangulat? E kérdésre keresi a választ Johan Norberg svéd történész és önjelölt új optimista is. A Fejlődés: tíz ok, amiért érdemes várni a jövőt című könyvében azt taglalja, hogy egykor az aggódásra való képességünk, a félelem a túlélés záloga volt. Ezzel magyarázható a rossz hírek iránti kényszeres vonzalmunk.

A törzsfejlődés időszakában nagyon hasznosnak bizonyult elődeink esetében az az – ma már sokszor inkább terhesnek tűnő – adottság, melynek köszönhetően figyelmüket igen könnyen megragadta bármilyen negatív információ, vészcsengőként jelezve a közvetlen életveszélyt, segítve ezzel a túlélésüket. Az a barlanglakó, aki mindig azt feltételezte, hogy az oroszlán a szomszéd szikla mögül leselkedik rá, sokkal nagyobb valószínűséggel maradt életben, mint aki ennek az ellenkezőjét gondolta – történt mindez évezredekkel az újságok, a televízió és az internet korszaka előtt.

A világgal való állandó összeköttetés idejében a rossz hírektől való függőségünk odáig fajult, hogy akarva-akaratlanul is folyamatosan szívjuk magunkba a nyomasztó vagy dühítő sztorikat a földgolyó minden részéről, függetlenül attól, hogy azok valódi fenyegetést jelentenek-e számunkra. És ha igazán körültekintően akarunk rettegni és szorongani, akkor számba vesszük még azokat a háborúkat, járványokat és természeti katasztrófákat is, amelyek ugyan megtörténhettek volna, de valami ok miatt mégsem következtek be. Nem csoda hát, ha azt érezzük – netán azt akarjuk érezni? –, hogy a világ sokkal rosszabb, mint valaha. Pedig ennek éppen az ellenkezője igaz – állítják az új optimisták.

Norberg a könyvében tíz tényezővel számol, amelyek kiválóan érzékeltetik az emberiség virágzását: az élelmiszerhelyzet, a higiénia, a várható élettartam, a szegénység, az erőszak, a környezet állapota, az írni-olvasni tudás, a szabadság, az egyenlőség és a gyermekek helyzete tekintetében fejlődött a világ. A svéd optimista különös élvezettel tiporja sárba azok képzelgéseit, akik esetleg néhány évszázaddal korábban szeretnének élni. Nem is kell olyan messzire menni a múltba: pár száz éve még az európai városok utcáin is kóbor kutyák tépték szét a pestis áldozatainak elhagyatott tetemeit.

1882-ben a New York-i otthonok mindössze 2%-a rendelkezett az akkor még luxuscikknek számító vezetékes vízzel. 1900-ban a világszerte várható élettartam csupán 31 év volt, köszönhetően egyrészt a korai felnőtt-, valamint a hatalmas mértékű gyermekhalandóságnak. Napjainkban ugyanez a szám 71 év, ráadásul az extra évtizedek kevesebb szenvedéssel, jobb életkörülmények között telnek.

Ha nem vigyázunk, a bizakodásra okot adó statisztikák akár még azzal a nem kívánatos mellékhatással is járhatnak, hogy egyszer csak kikezdik a bolygónk állapotára vonatkozó makacs, eddig gyógyíthatatlannak tűnő politikai ellentéteket.

Ha csak egy picit is jobban szeretnénk érezni magunkat a bőrünkben, érdemes megszívlelni az új optimisták tanácsát: felejtsük el a pártos részrehajlást és a törzsi hűséget, csitítsuk el magunkban legkedvesebb elméletünket arról,  hogy a világ egyre rosszabb. Hiszen az optimizmus az új optimisták szerint nem egyszerűen azt jelenti, hogy vakon hinni akarnak a jobb jövőben: megállapításaikat és jövőbeli várakozásaikat racionális módon számok is alátámasztják.

Bátran szívjuk hát magunkba az objektív statisztikák frissítő levegőjét – tanácsolják. Az adatok nem hazudnak.