A remény ingázói – Tanács István riportja

– Tizenkilencen kezdték, mára nyolcan maradtak abban az általános iskolai osztályban, ahová a fiam is járt – mondja az egyik garai fodrászüzletben Berki Dragica. Mindenki más, köztük a gyereke is átiratkozott Bajára. Gara 17 kilométerre van Bajától, iskolája kiváló, jól felszerelt. Mégis, talán azért is, mert egyre kevesebb gyerek születik, a szülők jelentős része úgy gondolja: jövőjüket jobban megalapozza az, ha gyermekeik már az általános iskolát is a városban végzik el.

– Más kis osztálytársa is elment, aki nagyon szereti a focit – érvel Berki Dragica. – A városban több az edzési lehetőség, több csapathoz lehet igazolni. Az én gyermekem pedig azért ment utánuk, hogy egy osztályba járjanak, és barátok maradhassanak.

– Nem nehéz neki a napi ingázás?

– A hét nagyobb részében én is Baján dolgozom egy fodrászkelléküzletben. Kocsival hozom-viszem. Itthon üres lakásba kellene hazamennie. Ott bármi történik vele, közel vagyok hozzá.

– Nem vezet ez ahhoz, hogy megszűnik a faluban a felső tagozat?

– Azt hiszem, egyelőre nincs veszélyben, mert nemzetiségi iskola, ezért kevésbé szigorú szabályok vonatkoznak rá.

Vogl István és Haberbusch Mónika is Bajára íratta fiát az ötödik osztálytól. Gyerekük nyolcosztályos gimnáziumba jár.

– Most van abban a korban, amikor meg kell tanulnia tanulni – mondja az édesapa.

– Jó képességű, a helyi iskolában megélt abból, ami az órán ráragadt. Itt játszva kitűnő lehetne ennyivel, de ez a tudás máshol kevésnek bizonyulna.

– Hazajött Bajáról, és csak a mateklecke háromnegyed óráig tartott neki – teszi hozzá az édesanyja. – Mondta is, hogy ezt sem tanultuk itt meg azt se; fel kell zárkóznia újosztálytársaihoz.

Fölvetem, hogy egyes iskolákban fölösleges ismeretekkel terhelik túl a gyerekeket.

A szülők ezt nem szeretnék, de úgy vélik: azt kell tudni, ami alapján ténylegesen megítélik a gyerek tudását. A nyolcosztályos gimnázium azért jó, mert ott nem kétszer tanítják meg felületesen ugyanazt, hanem csak egyszer, de módszeresen, alaposan.

– Ő maga is szeretett volna a barátai után menni. A gimnázium tele van garai ismerősökkel. – Haberbusch Mónika szerint nem igaz, hogy a pedagógusok nem dolgoznak a garai iskolában, mint ahogyan az sem, hogy a jó képességűek elmennek, a gyengék pedig maradnak. De aki elvesztegeti ezeket az éveket, annak később nehéz lesz pótolnia. Márpedig az életben csak az szerez jó és jól kereső szakmát, csak az tud időben váltani, aki megszerzi a megfelelő tudást és képességeket.

– És akit nem tesznek rá a szülei erre a sínre?

– Hát, annak a mai világban nagyon nehéz lesz!

Takács Antal gyermeke szintén Bajára jár, hatosztályos gimnáziumba. Felesége is a garai iskolában tanított, de a „vidéki iskolavezetés” négyüket elbocsátotta, arra hivatkozva, hogy kevés a gyerek. Testnevelési szakvizsgával és matematika–magyar szakos képesítéssel el kellett hagynia a pályát. Most diplomás ápolóként dolgozik a bajai kórházban, a neurológián.

– A garai iskolában tízen voltak a gyerek osztályában – mondja a férfi, aki nyugdíjas tűzoltó, emellett helyettes tűzoltóparancsnokként dolgozik Foktőn, a Pannon Növényolajgyárban.

– A lányom és az egyik barátja kitűnő bizonyítványt kapott, de nem volt, ami motiválja, húzza őket. Amúgy a garai iskola tanárainak 80-85 százaléka sem helybéli. Csak az idősebbek között akad néhány garai. A szülőkben vannak olyan beidegződések, hogy a falusi iskolában alacsonyabb színvonalú az oktatás, mint a városiban. A lányomnak is kell felzárkóztatás egyes tárgyakból.
Ugyanakkor a falusi iskolák vezetői kénytelenek mindent megtenni azért, hogy megtartsák a feltétlenül szükséges létszámot – ezért nem utasíthatják el a sérült, viselkedészavaros gyerekeket, akiket szerintem valamilyen speciális iskolába kellene járatni. Megnőtt az osztályokban az órát zavaró, antiszociális tanulók száma, akik nem hagyják a társaikat tanulni.

Bemegyek az igazgatónőhöz is, mert biztos vagyok benne, tudja, hány általános iskolás korú garai gyereket írattak át bajai intézménybe. Solt Csilla azonban ilyen egyszerű, ténybeli kérdésekről sem kíván nyilatkozni.

– Biztos, hogy minden számot pontosan tudnak – reagál Takács Antal. – Az igazgatónőt amúgy nagyon szeretem, mivel nem visszafogta, hanem igenis támogatta Jázmin lányomat, amikor átiratkoztunk, pedig ezzel magának és a tantestületnek tett rosszat.

A helyzetről mindent elmond, hogy garai pedagógusok, önkormányzati dolgozók is Bajára küldik gyerekeiket. Sőt van olyan óvodapedagógus, akinek a gyereke már óvodába is Bajára jár. A helyi „elitből” egyedül a polgármester fiai tartanak ki a helyi iskolában.

A Bajai Tankerületi Központ pontos adatokkal rendelkezik a környező településekről Bajára bejáró tanulókról. A városban hét oktatási nevelési intézmény tartozik hozzájuk, közülük négyben készítettek felmérést, hány gyermek jár oda a környező falvakból. Sárosi Magdolna tankerületi igazgató azonban kifejezett kérésünkre sem közöl számokat. De annyit elmond, a bejárók száma semmiképpen sem akkora, hogy emiatt csökkenne jelentősen a falusi iskolákban a tanulólétszám. Azt is cáfolja, hogy a szülők kevésbé bíznak a helyi iskolában, mint a városiban, hiszen jó tantestületek működnek a falvakban. A gyermeklétszám csökken, kevesebb gyermek jár iskolába – de ennek alapvető oka, hogy kevés is születik.

Viszonylag több gyermeket járatnak a városba Szeremléről, Bátmonostorról (az 1–4. évfolyam oktatása helyben történik), Vaskútról és Sükösdről (a vaskúti és a sükösdi iskola nem a Bajai Tankerületi Központ intézménye). A további településekről – például Érsekcsanád, Madaras, Bácsbokod, Nagybaracska, Gara, Bácsborsód, Bácsalmás – kevés gyermek érkezik csak egy-egy bajai iskolába. Más megyékből, például Pörbölyről, Mohácsról is járnak diákok bajai általános iskolákba.

Magosi György, Dunafalva polgármestere úgy fogalmaz: ha a dunafalvi gyerekeket nem hordanák át oda, már Szeremlén is be kellett volna zárni a felső tagozatot. Összesen húsz felső tagozatos indul minden reggel a tanyagondnoki buszokkal a szomszéd faluba.

Ugyancsak húsz alsó tagozatos tanul Dunafalván – két-két összevont osztályban. Azokat a dunafalvi felsősöket, akik nem járnak szakkörre, a tanórák után hazaviszik – az ebéd és a napközi a saját falujukban van.

Többen utaltak rá, de kértek, hogy névvel ne idézzem: sok a túlkoros, viselkedészavaros gyerek, aki konfliktusait az iskolában is erőszakosan próbálja megoldani, mert ilyen mintákat hoz a családból. Több okból is muszáj befogadni őket. Nélkülük be kellene zárni a felső tagozatot – és persze, valahol őket is tanítani kell.

Erről nyíltan nem szívesen beszél senki, név nélkül is csak egy már nyugdíjas pedagógus-házaspár hajlandó elmondani a véleményét:

– A városi iskolába járatás nem más, mint menekülés a falusi alsó-középosztálybeli családok gyermekei számára a visszahúzó, motiválatlan környezetből. A falvakban a gyerekek egyre nagyobb része olyan családi környezetből jön, amely nem partner a pedagógusnak. Ott a szülőknek sincsenek távlati céljaik, nem hisznek a tanulás révén való felemelkedésben. Nemcsak a tanítást, hanem a nevelést is az iskolára hagynák – de a családi példa ellenében nagyon nehéz nevelni – magyarázza a nyugdíjas tanítónő.

– A gyerekközösség csak akkor emel fölfelé, ha többségben vannak, akik akarnak valamit – teszi hozzá a férje. – Vannak jó módszerek, de messze nincs annyi idő, amennyi az eredményes használatukhoz kellene. A tanárok túlterheltek a megemelt óraszám miatt. Megtaníthatatlan az a mennyiségű tananyag, amit a tanterv előír. Próbálkoznak alternatív módszerekkel, de mindenhez pluszidő kellene, ami nincs, a pedagógusok pedig nem kapnak pozitív visszajelzést. Nem dicsérik, pláne nem jutalmazzák őket, ha egy-egy tanulót előbbre segítenek – ledorongolást kapnak viszont, ha a tanmenethez képest csak egy órát is elmaradnak. Sokan közülük nem élnek a faluban, családjuk nem alakítója a helyi közösségnek, nem mutat példát, inkább maga is menekül onnan. Az a szülő, aki nem akarja, hogy a gyereke jövőjét tönkretegye a környezet, ameddig csak lesz szabad iskolaválasztás, valamilyen ürügy vagy egérút, megtalálja a módját, hogy kimenekítse onnan.

Fehérné Kajtár Hajnalka, a Pedagógusok Szakszervezete Bács-Kiskun megyei elnöke Bácsbokodon lakik, de ő is Bajára járatja a gyermekét egyházi iskolába. – Nemcsak a  vallás miatt vittük oda, hanem mert ott dolgozik az a tanító néni, akire legszívesebben rábíztam – mondja a szakszervezeti vezető. – Kétségtelen, teljesen más az osztály összetétele is, az egyházi iskolák finanszírozása pedig sokkal jobb az állami iskolákénál. – Aztán Fehérné Kajtár Hajnalka elgondolkozik: – Nekem még van testvérem, a gyermekemnek már nincs. Azok a most 35-40 éves szülők, akiknek általános iskolás korú gyermekük van, szeretnének neki mindent megadni, hogy helyt tudjon állni az életben. Ehhez a jó iskolaválasztás az egyik legfontosabb dolog.

Az általam megkérdezett szülők, pedagógusok feltételezik: legkésőbb a 2019-es helyhatósági választás után meg fognak szűnni a 8-10 fős osztályokból álló falusi iskolák. A felső tagozatok közül kettőt-hármat bekörzetesítenek majd oda, ahol a legalkalmasabb az iskolaépület. Az uniós támogatásból finanszírozott felújítások helyszínei is ezt jelzik előre. Ma még pedagógushiány van, a körzetesítés után valószínűleg fölösleg lesz, hiszen három szaktanár közül csak egyre lesz szükség.

Végezetül megkérdem Fehérné Kajtár Hajnalkától: megtörténhet-e, hogy a mind jobban leszakadó vidéki településekről a körvonalazódó állami iskolaközpontokba zömmel a problémás gyerekeket hordják majd össze.

– Ha nem teljes körültekintéssel végzik a jövőbeni átszervezést, akkor könnyen egy ellentétes hatást kiváltó integrációs rendszer jöhet létre…


TANÁCS ISTVÁN RIPORTJA

UJVÁRI SÁNDOR FELVÉTELEI