Ez is foci

A legutóbbi, 2014-es labdarúgó-világbajnokság előtt a spanyol válogatott egy dallal készült. A La Roja Baila című dal vezérszólamát a Real Madrid védője, az Andalúziából származó Sergio Ramos énekelte. Sokan azt hitték, hogy a közös éneklésben nem vesz részt a katalán Gerard Piqué, de ott volt, 2016-ban ismét azt mondta, hogy őt nem szívesen látják a spanyol válogatottban. Ez annak a jele, hogy a sport olykor nem csak a sportról szól, és most, szeptember–október fordulóján éppen ennek a példáját láthattuk Barcelonában. A Katalónia elszakadásáról szóló, tragikus társadalmi fordulatot kapott népszavazás kapcsán – több százan megsérültek a voksolást megzavaró rendőri rohamban – ugyanis a katalán csapat vezetősége azt kérte a spanyol ligától, hogy halasszák el a Las Palmas elleni meccset. A válasz azonban egyértelmű volt: ha a Barcelona csapata nem áll ki, három pontot veszít a bajnokságban, és a további büntetések miatt jelentős hátrányba kerülhet.

A Barcelona játékosai közül az erős katalán érzelmű és kötődésű Gerard Piqué és Xavier Xavi Hernández kiállt a szavazók mellett, s a klub visszavonult legendája – akit mint Katalónia egyik arcát is szoktak emlegetni –, Carles Puyol is a demokrácia győzelméről beszélt, amikor a szavazók az urnákhoz járultak. Piqué pedig megismételte 2016-os kijelentését, és azt mondta: ha a szövetségi kapitánynak vagy a szövetségnek a személye gondot jelentene, számára nem okoz különösebb problémát, ha visszalépne a válogatottságtól.

Spanyolország nemzeti csapata ugyan erős, de még annál is sokkal értékesebb élvonalbeli labdarúgó-bajnoksága. A világ egyik legnagyobb üzlete, iparágak épültek rá, amiben a póló- és bögregyártás csak a legkisebb tétel. Elegendő csupán arra gondolni, hogy a Barcelona sztárjáért, a brazil Neymarért 222 millió eurót – mintegy 70 milliárd forintot – fizetett ki a francia Paris Saint-Germain a katalán klubnak. Katalónia elszakadása tehát komoly érvágást jelentene Spanyolországnak. És ez csak egy klub, csak egy sportág. A következmények, persze, szintén súlyosak lennének a sportpolitika területén is.

A Barcelona alighanem csupán „külsősként” indulhatna a spanyol élvonalbeli bajnokságban, a La Ligában. Persze, ha egyáltalán indulhatna. A spanyol első és másodosztályban ugyanis játszik annyi katalán klub, hogy ki tudnának állítani egy szűk saját bajnokságot, de ha ez túlságosan zárt lenne és a megfelelő súlyú ellenfelek hiányában gyöngécske is, a Barcelona akár kérhetné „vendégszereplését” a francia bajnokságban is.

Ezt azonban, úgy tűnik, egyelőre senki nem akarja és nem is hagyja. Még akkor sem, ha a labdarúgás az a sport, különösen egy olyan országban, mint Spanyolország, ahol minden régiónak megvan a maga büszkesége. Katalóniának ilyen az FC Barcelona. Ezek a büszkeségek adják a spanyol bajnokság erejét és izgalmát, de mindaddig, amíg egy csapatnak – mint most például a Barcának – még azt is elő akarnák írni, hogy a mezükön ne tüntessék fel a katalán címert vagy ne használhassák a katalán színeket (arany és vörös), nem lesz egyszerű a foci sem.

A Barcelona végül Sergio Busquets góljával és Lionel Messi két találatával 3-0-ra verte a Las Palmast. Kár, hogy senki sem láthatta őket. A meccset ugyanis zárt kapuk mögött játszották. Ami senkinek nem jó. Semmilyen tekintetben nem az.