Inkább a pitbullok

Ez a hét nem sok örömet hozott. A nézettségi listákat vezető tehetségkutatót figyelem az RTL-en. Az egyik zsűritag – felnőtt, iskolázott, elismert fiatal férfi – végighisztizi az estét. Azt is mutatják, amikor a széket a földhöz vágja. Az utólagos magyarázat: éhes volt.

Egy másik, nagyon sikeres szórakoztató műsor zsűritagjai a tv2-n élő adásban vesznek össze. Ugyanitt az újraindított szórakoztató műsorban az egyik apuka betanítja a kislányának, hogy mondja azt, az anyukája a család előtt szellenteni szokott. S ezen a bunkóságon mindenki fetreng a nevetéstől.

A mélypont: egy falugyűlésről készült riportot ad az ATV vasárnap este. Csak nézem, nézem, és kavarognak bennem az érzések. Legerősebb mind közül: a szégyen.

Mindezek után úgy döntöttem, a pitbullokról fogok írni.

Ennek a kutyafajtának igen rossz a sajtója. Joggal, hiszen rémtörténeteket hallottunk arról, hogyan téptek szét, martak halálra kisgyereket, idős asszonyt itthon és külföldön. Több országban betiltották a tenyésztését. Ugyanis kihasználva a fajta jó tulajdonságait – erő, hűség, bátorság, elkötelezettség –, már vagy 800 éve nevelik harci kutyának őket. A véres sportok, mint a bika- és medveviadal az XIII. századtól nagy divat volt Nagy-Britanniában. A kutyákat bedobták egy gödörbe, ott megküzdöttek az óriási állatokkal. Amikor ezt a sportot az 1800-as években betiltották, a pitbullokat egymásnak ugrasztották, így jöttek létre az illegális kutyaviadalok. Minden országban tiltják, de többékevésbé ma is léteznek ezek a szórakoztatásra szánt horrorisztikus versenyek, amelyeken kutyák marcangolják egymást az emberek vérszomjának kielégítésére.

A gyilkológépnek is nevezett pitbull félelmet, viszolygást kelt az emberben, ehhez hozzájárul előnytelen külseje is. Egyszer inogtam meg ellenszenvemben, amikor a nagykörúti villamoson velem szemben ült egy férfi, akivel együtt utazott a csúf pitbullja. Az a kutya pont úgy viselkedett a gazdájával, mint velem szokott a kis spánielem: ráhajtotta a fejét a férfi lábára és imádattal nézett fel rá… Gazdájáért rajongó kutyus volt, éppen olyan, mint a többi.

Ezt a nézetet vallja Tia Maria Torres, aki az Animal Planet csatorna A második esély című műsorában bizonyítja, hogy nincs rossz kutya, csak gyatra nevelés. Ez az asszony kutyamenhelyet tart fenn New Orleansban kifejezetten pitbullok – és kisebb számban a hasonló mentalitású staffordshire terrierek – számára.

Elnézem a viharvert, tetovált nőt és agyontetovált, raszta hajú, elsőre nem túl bizalomgerjesztő megjelenésű felnőtt fiait, ahogyan gyengéden, kedvesen becézik a hozzájuk került állatokat – és felül kell vizsgálnom az előítéleteimet. Mint ahogyan a pitbullok irántit is. Mert, ellentétben sok emberrel, a pitbullok átnevelhetők.

Jön egy telefon, hogy valaki látott egy zugba behúzódott, sebzett kutyát. Tia vagy az egyik fia autóba pattan és elhozza. A láthatóan kutyaviadalban megsérült, vad és bizalmatlan fiatal állatból szeretettel, gondoskodással kinevelik a rosszat. Az agyongyötört kutya olyan bánásmódot kap, amilyennel soha nem találkozott még, és meghálálja. Olyannyira, hogy mint már sok hasonló társa, örökbe adhatóvá válik, hűséges családi kutya lehet belőle.

A műsor címe, ami a második esélyről szól, nem csak a kutyákra vonatkozik. Tia hajlandó ezt az embereknek is megadni. Például a börtönviselt drogdílernek, akit nyilván nem sokan alkalmaznának szívesen. De a fiatalember lenyűgöző elhivatottsággal menti a kutyákat.

Ezt a műsort receptre kellene felírni az előítéletek ellen.