Áj em magyar celeb

Megrökönyödve bámul az apró vietnami a molett vörös nőre, aki szótagolva ordítja az arcába: – Plíz, plíz, vigyé’ el autó, disz iz rejalitisó! – majd meglepő módon mégis elviszi. Én ugyan fel nem venném, no de nekem, magyar lévén, kötelességtudóan gyűlölnöm kell minden idegent, főleg a más rasszhoz tartozót.

A vietnamiak azonban nem ilyenek, ők a világ legvendégszeretőbb népe, tényleg nagyon kedvesek. Még viszontudvariasságot sem várnak el, mosolyogva megteszik például, amire a nagy benga fehér utasítgatja őket. Berki Krisztián persze a legbunkóbb formáját hozza, úgy csettintget, parancsolgat a házigazdáinak, ahogyan már vagy ötven éve egyetlen kulturált európai sem tenné. Börtöntöltelék párja hozzá képest úriember.

Apropó, szereplőválogatás. A tv2 Ázsia expressz című utazós valóságshow-ja a sikeres holland licenc átvétele: 7 celebpár 4 országon vágtat keresztül, miközben napi egy dollárból kell étkeznie, utaznia, megszállnia – saját leleményességükre, de főleg a helyiek könyörületére bízva magukat. Igencsak harmadosztályú celebeket sikerült toborozni. Nagy durranásnak szánták Ambrus Attila szereplését. A magyar nép szeretett bankrablója, a kilencvenes évek hőse, a Viszkis ugyan leülte a büntetését, de azért talán nem kéne egy súlyos bűnözőt celebként szerepeltetni… Berkivel összepárosítva nyilván őket tervezték a legérdekesebbnek, de egyelőre, néhány rész után, még nem igazolták ezt a reményt.

Az a baj, hogy a többiek sem. Poénnak tűnhetett a nagyszájú, mindig ordítva beszélő Cseke Katinka és a törékeny, finom Pallavicini Zita összeterelése. De az ellentét csak külsődleges: a grófnő ugyan nem ordít, de nem is finomkodik, csendesen és szívósan küzd. Buffónak hívták Németh Lajost, a kedélyes nagypapát és R. Kárpáti Pétert, a szelíden bénázó apukát. Az utóbbi már ki is esett, az előbbi majd hamarosan követi.

Vietnam gyönyörű ország, de ebből alig látunk valamit. A műsoridő nagy részét a stoppolás viszi el. Celebjeink az út mentén rinyálnak: plíz, plíz! Előbb-utóbb felveszik őket. De ha félúton másfelé menne az autós és kitessékeli az utasait, igencsak meg vannak sértődve.

Tehát nagy loholás az egész, máshonnan megszokott feladatokkal, mint például madárembrió-evés. De amúgy eléggé eseménytelen, sőt unalmas az egész. Szép helyeket nem látunk, érdekes dolgok nem esnek. Néha a gyanú is felmerül, hogy a szigorú szabályok ellenére a helyiek be vannak avatva, mert meg sem lepődnek a fejveszetten rohangáló piros hátizsákos külföldieken.

Vagy pedig a sok év alatt már bejáratott útvonalról van szó, s a kedvesen mosolygó ázsiaiak valójában rajtunk, európai tévénézőkön nevetnek, hogy megkajáljuk ezt a hülyeséget.

Mindenesetre nagy költség és hatalmas munka van a műsor mögött. Most, hogy már itthon vannak a szereplők, egyre-másra áradoznak a promóciós újságcikkekben: életük csodálatos élménye, más emberek lettek, bármikor visszamennének. Vajon miért? Hiszen autók után rohangálni, stoppért rimánkodni itthon is lehet akár Lajosmizse és Dabas között… No de, hátha történik majd valami érdekes. Ha igen, megígérem, hogy felülvizsgálom a véleményemet.

Egyelőre a múlt héten jobban lekötött az 50 milliós játszma. Annak is az a része, amikor Pachmann Péter és Azurák Csaba nem tudta, hogy Saigont ma már nem így hívják. A tv2 két vezető újságírója, szerkesztője még nem értesült arról, hogy a dél-vietnami főváros az eleste és a békekötés, 1975 óta az észak-vietnami pártvezér, Ho Si Minh nevét viseli. Így estek ki, zavartan heherészve, a második, még nagyon könnyű körben, általános megdöbbenésre.

Azért ez sem volt kis teljesítmény.