'Október 23-ról folyt a társalgás, a rádió ostromáról...'

1947.
Megindult a hatóságok rohama a gazdasági élet kártevői ellen, s már az első menetben a dolgozó nép nyakán élősködő, vagyonokat harácsoló kávéház- és espressótulajdonosok egész sora került horogra. Az „Arisona” espressóban ezerszámra árusították jegy nélkül a zsemlyét, a „Dubarry” kávéházban, a „Kacsa” vendéglőben és a méregdrága, igazi uraknak való „Rózsafa” vendéglőben hasonlóan. A büntetések: hat hónapi börtön, többezres pénzbüntetés, iparigazolvány- elvonás, üzlethelyiség-elvétel és Budapestről való kitiltás. Lejárt a spekuláció, a népnyúzás kora!

1957. 
Bán Dezső főmérnök és Tóth Ferenc főtechnológus öntött falú ház építésének módszerét dolgozta ki. Növelhető méretű, négyszögletes kereteket terveztek, melyekre apró szemű dróthálót feszítettek. Két ilyen keretet állítanak fel egymással szemben, olyan távolságra, amilyen vastag falat kívánnak. A keretek közé könnyű betont öntenek, amit ledöngölnek. Három nap múlva a keret eltávolítható, és kész a kellő szilárdságú, jól szigetelő házfal.

1967. 
Közeleg a fűtési szezon. Ha sok szén-, brikett- vagy kokszporunk van, érdemes belőle brikettet készíteni. Sima felületre fektetett papírra 6-8 cm vastagon terítsük el a szénport. Főzésből visszamaradt tésztalé minden literjéhez adjunk egy deci dextrint (keményítőt), öntsük a keveréket a szénporra és keverjük össze. A kapott masszát tömörítsük, és hagyjuk 4-5 napig szikkadni. Akkor baltával szabdaljuk négyszögletes pogácsákra, és kész a brikett. Dextrin helyett se olajat, se benzint ne használjunk, mert robbanásveszélyes.

1977. 
Özvegyasszony vagyok, egy évem van hátra a nyugdíjig. Megismerkedtem egy 35 éves, jóképű legényemberrel, kapcsolat alakult ki közöttünk. Azt gondoltam, ez arra jó lesz, hogy enyhítse a férjem elvesztése utáni fájdalmamat, de a partnerem feleségül szeretne venni. Hajlanék is erre, de van egy 31 éves fiam, aki rettenetes jeleneteket rendez a kapcsolatom miatt. Egy-két év múlva rájön – mondja a fiam az udvarlómról –, hogy anyja korabeli nőt vett feleségül, s majd az egész község nevet rajtam. De úgy érzem, ha csak egy-két évig boldog leszek, akkor is megérné.

1987. 
A négyéves Gergőnek a közelmúltban született húgocskája. Várta már nagyon, s hogy hazajött, figyelemmel kíséri a pelenkázást, amit a kisbaba gőgicsélése, sírása kísér. Mivel már óvodás, ott már látott mozgó, síró babát, amely pont akkora, mint a húga. Egy nap, amikor a baba ismét sírni kezdett, megkérte anyukáját: „Mama, mutasd meg, hol van ebben az elem, mert ki akarom kapcsolni…”

1997. 
Nincsenek sokan, akik tisztelik ellenfeleiket. Az ellenfél nálunk helyből egy mocsok. Amit mond, az gazemberség, jobb esetben hülyeség. Érvein nem érdemes még csak gondolkodni sem, mert nem meggyőzni kell, hanem győzni. Legyőzni. A sporton és a játékokon túl alkalmas ez a szó a polgári használatban is.

2007. 
Október 23-ról folyt a társalgás, a rádió ostromáról. Mondja az egyik jelenlévő: „…próbáltuk benyomni az ajtót, de azok a rohadt ávósok ellenálltak.” Mire valaki más felugrik: „Te voltál, te barom? Hát én meg próbáltam a másik oldalon tartani a kaput!” Egyetlen ajtó, tán tíz centi vastag sem lehetett, amely immár örökre elválaszt két embert, két világot. Igaza volt Göncz Árpádnak: ahány ember, annyi ’56. És igazuk van a történészeknek is, akik meg azt mondják, amíg élnek az események tanúi és közvetlen leszármazottjaik, addig nincs objektív történetírás, mert mindenki mást látott, másra emlékszik. Nincs egyetlen igazság. Az az ajtó ma is ott áll, s míg élünk, elválaszt bennünket.