Petneházi bajnokok

Nevük gyakran olvasható az országos sportlapokban, és büszke rájuk Petneháza is. Oláh Adrienn az MTK-val, Gazdag Dániel pedig a Budapest Honvéddal nyerte meg legutóbb a magyar bajnokságot. S alighogy megünnepelték a sikert, utaztak haza a szülőkhöz, a barátokhoz.

Petneháza kétezer lelkes falu a megye kellős közepén, és a keleti országrész egyik legszebb futballpályájával dicsekedhet. Körös-körül gyönyörű, sudár égerfák, a gyep pompásan karbantartva, első osztályú meccset is lehetne rendezni rajta.

Itt sajátította el – meg persze az iskolaudvaron – a focitudomány alapjait a két fiatal bajnok is. Ha csak tehették, ott voltak minden hazai meccsen, s mint az faluhelyen mindmáig szokás, a félidőben berohantak a pályára, hogy a közönség előtt is bűvöljék a labdát.

Adrienn apukája ötvenévesen még játszott a helyi csapatban, csupán pár hónapja hagyta abba a versenyszerű sportolást, mert elkopott a térde. A kislány már hatévesen sportszakkörbe járt, tízesztendősen pedig a nyíregyházi sportcentrum edzéseit látogatta, ahonnan két év múlva az akkor NB II-es Pap lánycsapata igazolta le. Tizenkét éves korában középcsatárként olyan együttes ellen focizott, mint az Újpest.

Akkor figyeltek fel rá igazán, hamarosan elkerült Budapestre.

Előbb a csepeli Astra U18-as csapatában játszott, majd hamarosan a mezőny legerősebb csapata, az MTK igazolta le, melynek ma már oszlopos tagja. Pedig egy súlyos sérülésen is túl van már, keresztszalag-szakadás miatt hosszú időt volt kénytelen kihagyni. Az utolsó nyolc meccset viszont végigjátszotta, így tizennyolc évesen elmondhatja magáról, hogy a csapattal magyar bajnok.

– Nehéz volt megszokni Pestet? – kérdezem tőle, mire elmosolyodik: – Az első három hónap volt csak az. Nyíregyházán már jutott időm az akklimatizálódásra, a játék pedig könnyen összemelegíti az embereket. Most is kollégiumban lakom, hiszen a foci mellett gimnáziumba is járok, szomorkodni, tépelődni nem is nagyon marad időnk, hiszen minden percünk be van osztva. De Petneháza azért még mindig hiányzik, ezért jövök haza gyakran, havonta legalább egyszer, s lehetőleg a pályát se hagyom ki.

A most huszonegy éves Gazdag Danit a Honvéd bajnokcsapatának volt edzője, az olasz Marco Rossi a magyar labdarúgás egyik legnagyobb ígéretének tartja, szerinte már most megállná a helyét az olasz első osztályban, a világ egyik legszínvonalasabb bajnokságában is.

Daninak azonban most még nem az Inter, a Lazio vagy a Milan jár a fejében, hanem az, hogy hová vigye el pár hónapos kisfiát meg a párját a megyében, hiszen népes a rokonság, és különösen azóta, hogy a Honvéd középpályásaként magyar bajnoki aranyérmet nyert, a távoli ismerősök is szívesen találkoznának vele. Barát, ismerős pedig bőven akad a megyében, hiszen a nyíregyházi focisuliban rengeteg játszótársat szerzett.

Az igazán komoly munka azonban a Honvéd akadémiáján várt rá, aminek meglett az eredménye: 2014 őszén, tizennyolc évesen bemutatkozhatott a magyar első osztályban.

A Pécs ellen kapott húsz percet, a következő meccset pedig már végigjátszotta, s azóta szinte kirobbanthatatlan a piros-feketék együtteséből.

Csatárként kezdte, de ma már védekező középpályás, az egyik legtöbbet futó magyar focista. Az U21-es magyar válogatott tagja, és hamarosan talán a „nagyok” közt is bemutatkozhat.