Aki megingatta a nagypolitikát

1963–64-ben az egész világ figyelmét lebilincselte a Botrány című filmben is megörökített Profumo-ügy, a hidegháború egyik legszínesebb skandaluma. Az elmúlt több mint ötven évben leginkább akkor hallottunk a sztori szereplőiről, amikor egy-egy szexbotrányba keveredett politikus kapcsán visszautalt rájuk a média.

A 75 éves korában krónikus obstruktív légúti betegségben elhunyt Christine Keeler halála nyomán az egykori drámai események saját jogukon is visszahódították egy-két napra a lapok címoldalait.

Christine Keeler, a XX. század legnagyobb szexbotrányának kiváltója sok harcot vesztett el életében, ez volt sajnálatos módon az utolsó.

Keeler rettenetes szegénységben leélt, szülei válásával és mostohaapja szexuális zaklatásával nehezített gyerekkora 15 éves korára befejeződött. Irodai munkák után 16 évesen már egy klubban dolgozott a Sohóban, London szexipari központjában.

John Profumót, a jó megjelenésű, tehetséges brit konzervatív politikust 1960-ban nevezte ki Harold Macmillan hadügyminiszterré.

A végzetes találkozásra 1961-ben került sor, amikor a 19 éves szépséges, csábító Keeler call-girlként tevékenykedett. A furcsa párt Keeler pártfogója, az arisztokrata körökben forgó Stephen Ward csontkovács hozta össze. Keeler éppúgy ellenállhatatlan hatást gyakorolt Profumóra, mint más gazdag férfiakra.

Szenvedélyes viszonyuk rövid ideig tartott, és a szabad szex, a „Swinging Sixties” hajnalán nem is lett volna belőle baj, ha Keeler klientúrája nem lett volna enyhén szólva zűrös. Kapcsolatai között Jevgenyij Ivanovon, a londoni szovjet nagykövetség tengerészeti attaséján kívül – aki „természetesen” a KGBnek is dolgozott, felvetve ezzel a nukleáris titkok átadásának gyanúját – köztörvényes bűnöző is akadt.

A Profumo-botrány azt követően robbant ki, hogy Wardot erkölcstelen életmódja miatt letartóztatták, Keeler pedig egy európai rendőrségi autós üldözés végeztével eladta a sztorit a Daily Expressnek. A perben Keelert tanúként hallgatták ki. A csontkovács az ítélet kihirdetésének előestéjén öngyilkosságot követett el. A hadügyminiszter a sajtó vad szexről és kémkedésről szóló beszámolói közepette 1963 márciusában a parlamentben tagadta, hogy bármilyen „helytelen dolog történt volna közte és Keeler kisasszony között”.

Tíz héttel később újabb, immár beismerő nyilatkozatot tett az alsóházban, és lemondott hivataláról. 2006-ban, 91 évesen ment el, élete utolsó négy évtizedét jótékonysági céloknak szentelte. Ward után Ivanov is fiatalon hunyt el méltatlan körülmények között, alkoholmérgezésben.

Keeler élete egyik válságból vergődött a másikba, hiába keresett több százezer fontot azzal, ahogy három önéletrajzi regénnyel és minden egyéb lehetséges módon a legtöbb bőrt húzta le hányatott életéről. Sem a férfiakkal, sem gyerekeivel, sem későbbi munkavállalásaival nem volt szerencséje, végül legendás szépségét is elvesztette. Halálával egy hosszú történelmi fejezet végére került pont.


R. Hahn Veronika,
London