Mágikus agymosás

Egy jósnő uralta a képernyőt, aki állította: felhatalmazást kapott arra, hogy továbbítsa az égiek felé a nyertesek listáját. Kezében egy alufóliára emlékeztető lapot tartott, csakhogy aranyszínűt, amelyre filctollal azoknak a nevét rótta, akiket mázlira terjesztett fel. Csak az kerülhetett a „nyertes listára” akinek a keresztnevében a bűvös betűk voltak. A mágus asszonyság ígérte, a telefonáló e hónapban kikerül a lúzerek köréből, és mesés milliós nyeremény üti a markát. A hívó joggal remélhette, hogy a szerencse fia lesz – vagyis lánya, mivel főként nyugdíjas hölgyek hívták az emelt díjas számot, hogy feldiktálják nevüket az „aranylistára”.

Már néhány perc után zsibbadni kezdett az agyam, pedig az igazi szellemi erőpróba csak ezután következett. A fődíjért – amely az volt, hogy a telefonáló érdekében egy gyakorlott mágusokból álló testület szertartást mutat be – egy szójátékot kellett megfejteni: „Szekersüs gyemást kerekegy”. A pályázók ebből próbáltak értelmes mondatot fabrikálni, ami egyetlen jelentkezőnek sem sikerült. Az a hívó volt tán a legszellemesebb, aki egy Zámbó Jimmy-szám címét olvasta össze a fenti betűkből, így: „Szeress úgy is, ha rossz vagyok”. Sajnos ő sem nyert. „Mágia nélkül nem érdemes élni. A nyerés esélye hatalmas, és együtt nő a közelgő teliholddal” – bizonygatta a felékszerezett asszonyság a képernyőn. Igaza lehetett, neki tényleg sikerült a mágiával élni, sőt abból megélni. Már éppen hozzávágtam volna a távirányítót, mikor bevillant a megfejtés: „Szeressük egymást, gyerekek, / Hisz minden percért kár”. Milyen igaz – sőt minden másodpercért kár, amit ilyen lenyúlós adásokra pazarolunk…