
Ilyen állapotban van a kórházba került Dévényi Tibor
origo.hu

Egyrészt ismeretlen eredetű, másrészt bizonyítottan hamisított mézet foglaltak le és semmisítettek meg az élelmiszer-biztonsági szakemberek egy hazai vállalkozónál.
Nem véletlenül látogatták meg: előzetesen adatgyűjtést végeztek, aminek során felmerült a szabálytalanságok gyanúja. Ezt követően tartott helyszíni ellenőrzést a Nemzeti Élelmiszerláncbiztonsági Hivatal (Nébih) a méztermelőnél. Kiderült, hogy 13 hordó (kb. 2200 kiló) mézről nem tudott felmutatni eredetigazolást, és ráakadtak 8 hordó (1400 kiló) hamisított mézre is, amely 13,4%-ban úgynevezett idegen cukrot tartalmazott – valamilyen cukorterméket (vélhetően a könnyen kezelhető, folyékony izocukrot) hozzákevertek a mézhez.
A Nébih elrendelte a jogsértő tételek forgalomból kivonását és megsemmisítését.
Egy másik esetben ennél is több, 7,6 tonna
méz került képbe. Egy élelmiszer-ipari vállalkozás vásárolta, de számára gyanús lett valami, ezért hívta a Nébih munkatársait. A szakértők megállapították, hogy a természetesnél jóval több cukrot tartalmaz, azaz vélhetően ez is hamisított termék.
A felelősöket kutatja a hatóság, a tételt a vállalkozás kivonta a forgalomból, illetve alapanyagként nem használta fel.
origo.hu
borsonline.hu
life.hu
hirtv.hu
haon.hu
origo.hu
mindmegette.hu
vg.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu