Mindörökké Pulitzer

Forradalminak nevezhetjük sok tekintetben azt, amit Pulitzer József életében elért, hiszen nemcsak díjat neveztek el róla, de sokan őt tekintik a bulvár műfaj megalkotójának is – Pulitzer azonban valóban forradalmi időkben élt. Kezdve mindjárt azzal, hogy egy évvel az 1848-as forradalom előtt, 1847. április 10-én született Makón. Igaz, a szabadságharcból még nem sokat fogott fel, ám később bőven kijutott neki a háborúból. Szó szerint és átvitt értelemben is. Részt vett háborúban, és a nevéhez fűződik a történelem első igazi sajtóháborúja is.

Pulitzer József alig tizenhét évesen döntött úgy, hogy elhagyja Magyarországot. Előtte állítólag felpofozta tanárát, majd Párizson át egészen Hamburgig ment, ahonnan behajózva az Újvilágba, az északiak oldalán részt vett az amerikai polgárháborúban. Ezt a momentumot azért érdemes megjegyezni, mert az 1861 és '65 között dúló háború idején, 1863-ban született az a William Randolph Hearst, akivel Pulitzer a század végén szinte vérre menő sajtóháborút vívott. Mondjuk, Hearst sem volt akárki: Orson Welles 1941-es filmjében, az Aranypolgárban róla mintázták a főszereplő, a Charles Foster Kane nevű könyörtelen sajtómágnás alakját.

Pulitzer amerikai élete háborús hangulatban kezdődött tehát, majd úgy folytatódott, amint bármelyik, Európából érkezett fiatalember esetében az gyakorinak számított: próbált meg- és túlélni. A katonaság világa amúgy nem állt tőle távol, az egyenruha és az ezzel járó életforma már Európában is vonzotta, de fizikuma és főként gyönge látása miatt ez az álma már itthon is meghiúsult. A polgárháború után próbált New Yorkban letelepedni, de megélhetés hiányában St. Louisba költözött, és minden létező munkát elvállalt, amit lehetett. Lovakat csutakolt, matróznak állt, 1886-ban azt is feljegyezték róla, hogy temetőgondnokként dolgozott. Aztán, talán, mert írni mindig is tudott, elszerződött a Westliche Post című napilaphoz, 1869-ben pedig már Missouri állam törvényhozó tagjának választották. Politikai pályafutása ebben a minőségben nem tartott sokáig, mert összekülönbözött Edward Augustine aktivista- képviselővel, akit a vita hevében lábon lőtt. Pulitzer szenvedélyessége közismert volt, amit sokan sokszor indulatnak véltek. Az esetet végül pénzbüntetéssel megúszta.

Figyelme ekkor fordult igazán az érdekérvényesítés egy másik formája felé.

Egyrészt jól nősült, felesége, Kate Davis jómódú családból származott, majd miután megvásárolta a lapot, ahol dolgozott, vett még néhányat. Köztük egy árverésen a St. Louis Dispatchot, amelyet összeolvasztott a St. Louis Evening Posttal, és az így létrejött St. Louis Post-Dispatch azóta is a város hivatalos lapjaként működik. Az igazán nagy hírnevet azonban azzal szerezte, hogy miután 1883-ban New Yorkba költözött, megvásárolta az alig 15 ezer példányszámú New York Worldöt, amelyet rövid időn belül 600 ezres példányszámúvá futtatott fel.

Ebben nagy szerepe volt annak, hogy új alapokra helyezte a hírírást. Megmaradt a tények tiszteleténél, de az olvasók figyelmét az érzelemalapú újságírás felé terelte. Egyszerre akart szórakoztatni és információval szolgálni. Az már korábban is ismert volt, hogy az újságírás akár önálló hatalmi ágként is működhet, amely elnököket emelhet hatalomra vagy taszíthat le onnan, de olyan minőségi és üzleti magasságba addig még soha senki nem emelte a sajtót, mint Pulitzer. A szenzációkra éhes olvasóknak szenzációval szolgált, de úgy, hogy közben pontosan képbe kerültek azzal is, milyen társadalmi folyamatok zajlanak körülöttük.

Módszereinek sikerességét bizonyítja az is, hogy a sajtó Pulitzernek köszönheti az első oknyomozó újságírónőt is: Nellie Bly önmagát bolondnak tetetve bejutott a szigorúan őrzött Blackwell-szigeti elmegyógyintézetbe, majd onnan kijutva megírta, milyen kegyetlen körülmények között tartják ott az ápoltakat. És a sajtó Pulitzernek köszönheti a sárga újságírás nevet: a World ugyanis egy sárga fiúról szóló képregényt is közölt, így a lap tényleg olyan lett, hogy abban szinte mindenki megtalálta a kedvére valót.

Sikerességében több ellenfele is próbálta megakadályozni. Többek között az időközben felnőtt William Randolph Hearst, aki a New York Journal tulajdonosaként vette fel a kesztyűt Pulitzer ellen. De a csata nem azért mélyült el, mert Hearst republikánus volt, Pulitzer pedig republikánusból lett demokrata, hanem mert elmerészkedtek addig a határig, ahol az újságírás majdnem véget ért. A század végén kirobbant amerikai–spanyol háborúban – melynek végén Spanyolország elveszítette Kubát – a lapkészítők már olyan módszerekhez folyamodtak az emberéletekbe kerülő hírek elsőbbségének bizonygatására, hogy Pulitzer kiszállt ebből a szenzációhajhász csatából.

Ebben megromlott egészsége is közrejátszott: Pulitzer ekkorra már régóta vakon, az erős hangoktól szenvedve élt. Végrendeletében kétmillió dollárt hagyott arra, hogy a Columbia Egyetemen újságírói képzés indulhasson, és meghagyta, hogy halála után a legkiválóbbak elismerésben részesüljenek. Így is történt. Pulitzer József 1911. október 29-én elhunyt. Az iskola 1912-ben megnyitotta kapuit, és 1917-ben kiosztották az első Pulitzer-díjakat irodalom, dráma, zene és újságírás kategóriában. Ez utóbbit először Herbert Bayard Swope kapta, a New York Worldtől – egy haditudósító.