Marco Rossi: Nem az edző nem lát, te nem tettél le eleget az asztalra!
nemzetisport.hu
Kevés az esélye annak, hogy év végéig sikerül felállítania Angela Merkelnek az új német kormányt. Miután a liberális FDP-vel és a zöldekkel való tárgyalások elakadtak, ismét a vonakodó szociáldemokrata SPD került a képbe mint nagykoalíciós partner.
Merkel pártja, a CDU és a bajor testvérpárt továbbra is hajlandó „komoly, elkötelezett és tisztességes” tárgyalást kezdeni a szociáldemokratákkal a 2013-ban kezdett kormányzás folytatásáról. Bár a mostani választáson a szocdemeket 14 százalékkal kevesebben támogatták, mint 2013-ban, s e csúfos bukásra hivatkozva utasították el a koalíció lehetőségét, a múlt hét közepén a párt vezetése mégis úgy döntött, készek tárgyalni a közös kormányzásról.
A szeptemberi választások után megalakult az új összetételű parlament, de az országot továbbra is a CDU és az SPD tagjaiból felállított ügyvezető kormány vezeti. Kora tavaszra sikerülhet tető alá hozni az új nagykoalíciót, vagy ha ez nem jön össze, akkor tarthatnak új választásokat.
nemzetisport.hu
astronet.hu
origo.hu
magyarnemzet.hu
haon.hu
origo.hu
mindmegette.hu
magyarnemzet.hu
origo.hu
nemzetisport.hu
nemzetisport.hu
origo.hu