Törőcsik, a zseni

A bűn itt néhány évvel később történik: 1953-ban az Ausztriába szökni készülő fiatal pár fiú tagját lelövik a határon, a lányt pedig négy orosz katona megerőszakolja. Sok évtizeddel később Olga, a Bécsben élő ügyvédnő felfedezi édesanyja titkát, és nyomozni kezd. A sztoriról nem árulnék el többet, mert a fordulatok krimiszerűen váratlanok.

Ami a legfontosabb, hogy szó van a történelemnek erről a fájdalmas fejezetéről. Mégpedig értőn, érzékenyen és szeretettel. Ám hiába volt a felfokozott várakozásom: a katarzis sajnos elmaradt. Pedig a film éppen olyan, mint a legtöbb Mészáros Márta-film: szenvedélyes, érdekes, szerethető. Kisebb-nagyobb pontatlanságokkal, aránytalanságokkal, egynémely felesleges szállal. Ez még nem is lenne olyan nagy baj, de valahogy az a művészi ihlet kevés benne, amely az alkotást feljebb emeli egy jól elmesélt történetnél.

Ez nem vonatkozik a színészi alakításokra. Törőcsik Franciska a tisztaságot sugárzó, mélyen megbántott fiatal lány szerepében kiváló, akárcsak Tóth Ildikó, aki a sorsára fokról fokra ráébredő felnőtt gyermeket játssza. És mindenekelőtt Törőcsik Mari (képünkön)! Eszköztelenül, csak él, csak létezik a filmvásznon. Egyetlen félmosolyától, tekintetétől könnyek fojtogatják a nézőt. Lehetetlen nem arra gondolni: talán ez az utolsó szerepe. Adja Isten, hogy ne így legyen! De ha így lesz, ennél méltóbb búcsút a mozitól elképzelni sem lehet...