Kati néni és az ő Tamarája

A Magyar Sport kategóriában Fábiánné Rozsnyói Katalin mesteredző lett az idei Prima Primissima díj nyertese. Három jelölt közül választották a kajak nagyasszonyát az elismerés tulajdonosának és a vele járó 15 millió forint birtokosának.

Akik ismerik a sportágat, állítják, igazságos döntés született – jóllehet, a birkózó olimpiai bajnok és mesteredző Kocsis Ferenc, illetve a sokszoros világbajnok és olimpiai ezüstérmes Wichmann Tamás kenus is méltó lett volna az elismerésre. A kitüntetést akár „családinak” is számíthatjuk: Fábiánné 1968-ban a mexikóvárosi olimpián K-2 500 méteren ezüstérmet szerzett Pfeffer Annával.

Férje, Fábián László pedig 1956-ban, Melbourne-bem a magyar kajaksport első olimpiai aranyérmét nyerte társával, Urányi Jánossal a 10 000 méteres versenyszámban: a Neudonsee tó vizén három és fél hajóhosszal előzték meg a német egységet. (Urányi János, sajnos a negyven életévét sem érte meg, a tüdeje vitte el, a csepeli temetőben nyugszik). A húszéves ötkarikás bajnok Fábián Öcsi mára Öcsi bácsi lett 26 magyar bajnoki címével, a világ- és Európa-bajnokságokon összelapátolt 10 aranyérmével.

Lányuk, Mónika válogatott kajakos volt, most fiatalokat oktat. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy évtizedek óta a szolnoki Holt-Tiszán közelről kísérhetem figyelemmel Fábiánné – akit mindenki csak Kati néniként emleget – munkásságát.

Felidézem beszélgetéseinket, az egyiket úgy az ezredforduló tájáról. Akkor azt mondta: „1956-ban vettem először lapátot a kezembe és ültem hajóba. Szeretem a kerek számokat, úgyhogy lehet, ötven év után, tehát 2006-ban vis?- szavonulok.” Hát persze, hogy ebből nem lett semmi.

Egyszer lírai hangulatában nyilatkozott a víz partján:

„Mondjon egy sportágat, amelyik szebb a miénknél: napsütésben ragyogóan szikrázik a pálya, de esőben is elgyönyörködhetünk a nádasok sorfalában, miközben tavirózsák között vezet az út és a csend szüli a nagy tetteket. Fáj a szívem, amiért ez a nagyszerű sport nem kap élénkebb nyilvánosságot. Mennyivel felkapottabb a vízipóló, ahol az uszoda párájában gladiátorok csatáznak. A mi pompás alakú lányainkat legfeljebb a rajtnál és az eredményhirdetésnél lehet látni, egyébként derékig ülnek a hajóban. Miért nem lehet az összecsapások előtt bemutatni őket, mint a kosárlabdázókat? A kajak-kenu bele van komponálva a természet közepébe. Ezt nem sok sportág mondhatja el magáról. Mégsem tudjuk elérni, hogy jobban adjanak el bennünket.”

Aki azt hiszi, hogy a sikeres edzőnőnek a nyilvánosság hiányzik, téved. A versenyek során nemegyszer a rejtekhelyéről nézi – olykor televízión – a versenyzőit. Gratulálni sem szokott nekik, mert az olyan lenne, mintha a saját kezét szorongatná… Mindenesetre az egyik olimpia előtti szavazáson a közvélemény 85 százaléka biztos volt a kajakos lányok aranyérmében.

A következő sportág úgy jó negyven százalékkal hátrább következett…