Ki katonás, ki skótszoknyás

– Biztonságtechnikai cégünkből él a család: gyengeáramú rendszereket telepítünk, tűzjelzőket, riasztókat, kamerákat. Pár évvel ezelőtt akadtak nehéz pillanatok, partnereink nagy összegeket nem tudtak kifizetni nekünk, félő volt, hogy esetleg nem éljük túl a válságot. Úgyhogy a megtakarított pénzünkkel menekülési útvonalat kerestem – emlékszik vissza a súlyos motivációra Máthé Zoltán.

A szántóföld, a zöldségtermelés, az állattartás rendkívül sok kezdőtőkét igényel, gép- és emberigényes, ezért hamar elvetette. Maradtak a gyümölcsök. A bogyósoktól az árakat lenyomó meggymaffia híre vette el a kedvét, míg a dióra már csak Klapka György miatt is érdemes volt figyelni: a nemrég elhunyt vállalkozó öregkorában – a gyerekei jövőjére gondolva – diófacsemetéket ültetett a Győr-Moson-Sopron megyei Osli határában; a szeptemberi szüretkor maga is leköltözött a 41 hektáros ültetvényre.

Dr. Orosz Péter egy életet szánt a dióra, ismereteit megosztotta a világhálón is. Főként innen építette fel szép lassan mai tudását Máthé Zoltán, miután Kalocsa mellett 3 hektár termőre fordult dióst vásárolt.

– Városi vagyok, bevallom, a kezdet kezdetén azt gondoltam, a dió csak úgy érik, lepotyog, felszedem és eladom. Aztán megtanultam: gondozni, metszeni, permetezni kell, gépeket, traktort venni. A magyar diót zömében héjastól adják el, főként Németországba, viszont oda csak a 32 mm-nél nagyobb átmérőjű mehet. A kisebbeket dióbélként lehet értékesíteni – már ha van, aki megtöri!

Persze, létezik diófeldolgozó gép, Amerikában például hatalmas és méregdrága gépeket gyártanak. Az öreg kontinensen Franciaországban kapható kisebb teljesítményű és olcsóbb: ez körülbelül 10 millióba kerül, és naponta 80-100 kilót tisztítanak meg vele nyolc órában. (Viszonyításképpen: egy rutinos nagymama ez idő alatt 10-12 kiló jó minőségű diót képes megtörni.) Magyarországon legfeljebb egy tucat gép lelhető fel, ezek többsége most téli álmot alszik. Ugyanis a gazdájuk októberben kiviszi Németországba a méretes héjast, a kicsiket gyorsan megtöri a géppel a karácsonyi diócsúcsszezon előtt – aztán lefóliázza a szerkezetet, az meg áll a következő őszig.

Nem így a dióval megfertőződött Máthé család!

– Három hektáron úgy hat tonna dió terem; ebből szárítva, feldolgozva másfél-két tonna dióbél lesz – ami mégiscsak több hasznot hoz, mint a zölden eladott. Édesapám egész életében műszaki problémák megoldásával foglalkozott, vele terveztünk és egy ezermester segítségével építettünk magunknak egy diótörő gépet. Képzeljen el egy hordót, ami lefelé egyre szűkül; benne egy kör alakú zsámoly forog. A hordó széle és a zsámoly között fokozatosan csökken a távolság, oda potyognak bele a diók. A különböző méretű diók előbb-utóbb elérik azt a távolságot, ahol megtörik a héjuk. De a rés mégsem záródik össze annyira, hogy roncsolja a belet. Ez az alapelve, miközben persze bonyolult gépsor: a letört héjakat ki kell fújni levegővel, rostálni a kisebb-nagyobb darabokat…
Rengeteg kísérletezéssel járt, és nem kevés kudarccal is, mire eljutottunk eddig: az első évben egy műszakban 27 kiló dióbél „termett” nálunk, most úgy 100 kiló, három kolléganő közreműködésével. Kinőttük az ültetvényünket, partnerektől veszünk még friss diót, hogy egész évben törhessünk. Karácsony előtt, bő egy hónap alatt eladtunk négy és fél tonna dióbelet.

Zoltán munkanapokon a családi vállalkozást vezeti, ha kell, öltöny-nyakkendőben – aztán hétvégén munkásruhában, autóval lemegy Kalocsára. Fűrészel, hegeszt, traktort vezet. Amit a dió épp megkíván. Vagy diólikőrt készít. Csak úgy hobbiból, de ezzel óriási respektje lett a barátai, kollégái előtt. Fél évig bíbelődik vele. Június 21. táján kezdődik a dió csonthéjasodása, előtte kell leszedni a zöld diót (utána nehéz lenne szétvágni). A diót be kell áztatni erős pálinkába, majd 60 napon át, szigorúan forró nyári napsütésben érlelni. Utána kezdődik a fűszerezése (rengetegfélét használ), és újabb 60 napig áll. Már októbert írunk, mikor leszűri. Karácsonykor van kész – ekkor kóstolják meg először. Sokan várnak rá, ugyanis Zoltán ezt adja személyes ajándékául.

Vagy dióhéjat farag. Az amerikai fekete dióról azt kell tudni, hogy borzasztóan kemény a héja, nehéz feldolgozni, viszont egyedi csiszolt-lakkozott fülbevalót, medált, apró-cseprő dísztárgyat lehet készíteni a felszeletelt héjából. De hogyan?! Fűrésszel, az ujjunkra nagyon vigyázva! Naná, hogy az édesapjával erre is kitaláltak egy hatékony technológiát! Vagy különleges kézi és asztali diótörőkre vadászik internetes közösségi piacokon, aukciós oldalakon. Merthogy Zoltánt utolérte a gyűjtőszenvedély is. Otthon nem férnének el a figurák, a budai irodájában vitrinekben kapott helyet a körülbelül 120 darab.

– Erre a kék-fehér porcelánra vagyok a legbüszkébb, Berlin környékén készült az 1800-as évek végén, nincs sok belőle a világon. Ötvenezerért jutottam hozzá, nem is alkudtam, azonnal lecsaptam rá. Ezzel a régesrégi francia ritkasággal a feleségem ajándékozott meg, ezt a szépen kidolgozott, festett fémbogarat pedig korábban ajtótámasztéknak használták. Ez a fej is nagy kedvencem: vétek lenne diót törni a cizellált faragású, valószínűleg szőlő- vagy rózsafagyökér fejjel!

Ha muszáj rangsort felállítania, akkor talán a régi festett diótörő katonák sorakoznak az élen. Ebben a németek verhetetlenek, akik még a világbajnok labdarúgó-válogatottjukat is kifaragták diótörőnek – Neuhausen múzeumában látta őket, ahol 5300 figurát őriznek. Ezt a télapós figurát ott vásárolta; a nagy tányéros Izraelből került ide, a míves kidolgozású fémmadár Portugáliából, a rafinált pisztoly olasz.

– Mindent úgy teszek el, ahogy hozzájutottam, nem reparálom, nem javítgatom. Mindegyik mögött ötlet, gondolat és igényes kézi munka van! És régi korok szelleme, amikor még nem egy zacskóból kiöntve, készen, tisztítva tették a vendég elé a diót, mogyorót, hanem azt mindenkinek magának kellett megtörnie borozgatás, beszélgetés közben, ha megkívánta a csemegét. Őseink dekoratív darabokat találtak ki és tettek az asztalra. Természetesen ma már kapható Darth Vader-es, gatya nélküli skótszoknyás és kínai lovas figura is, szellemes és erőltetett egyaránt. A radiátoron álló legnagyobb innen a szomszédból, az egyik budaörsi áruházból érkezett ide.

Csajkovszkij Diótörőjét minden advent idején műsorára tűzi az Operaház. Zoltán ezzel még adós magának, ugyanis a balett nem az ő világa. Annál inkább járatos viszont a diós étkekben. Nemigen van náluk olyan sütemény, amiben nincs dió. Ha más nem, a csokis dió percek alatt elkészíthető, mondjuk chilis-fahéjas változatban. Csak az a baj vele, hogy nehéz abbahagyni.