Elfogyott a muníció?

Hatalmas lett a nézettsége és meglehetősen jó a fogadtatása is a tavaly bemutatott A mi kis falunk című tévésorozatnak. Várható volt a folytatás, ami el is készült, s már láthattuk az első epizódokat az RTL Klubon, ráadásul a legbecsesebb adásidőben, szombaton este.

 Ismeretes, hogy a sorozat mintája szlovák, de ha ezt nem tudtuk volna, akkor is felsejlik a régi csehszlovák filmek, a Fekete Péter vagy a Tűz van, babám hangulata. Igaz, az azokban oly szerethető szelíd humor és megértés talán már utat sem találna a nézőkhöz. Vaskosabb humor kell ma már szóban és cselekményben. Ugyanezt írtam tavaly a sorozatról, hozzátéve, hogy remélhetőleg nem az Üvegtigris lekoppintásának leszünk tanúi. Hát ez a félelmem részben beigazolódni látszott, s a második széria első darabjánál is ez jutott eszembe. Mintha elfogyott volna az alkotói muníció.

És maradt a tömény baromkodás. Amúgy ezt a szaknyelven sitkom (helyzetkomédia) műfaj elbírja (lásd Üvegtigris), de akkor legyen benne sok poén. Hát itt nincsen túl sok. Bár az alkotók igyekeztek magyarra hangolni a helyzetet, ez nem nagyon sikerült. Nem ilyen a magyar falu, bár persze a műfaj nem a realitásról szól. De nem érzem, hogy ez magyar humor lenne. És belenéztem a szlovák eredetibe, oda valahogy jobban passzol.

Ám amiért mégiscsak nézhető ez a sorozat, az a színészek önfeledt bolondozása. A névsor parádés. Még kis szerepben is nagyágyút, Udvaros Dorottyát láthatjuk. Mindenki jó: a korrupt, gátlástalan polgármester szerepében Csuja Imre, akit az egyik legjobb színészünknek tartok, Bánki Gergely, az ütődött unokaöccse, Bata Éva, a hatalomra vágyó kocsmárosné, Schmied Zoltán, a kissé zavarodott plébános, Reviczky Gábor, a fanyar állatorvos, Lovas Rozi, az agilis kis titkárnő, aki nem tudni, miért, de hozzá akar menni a bunkó fociedzőhöz, Lengyel Tamáshoz, Szabó Győző, a gügye kmb, aki hozza a rendőrviccek sztereotípiáját. Szerintem sokkal jobbak, mint a szlovák színészek, de lehet, hogy csak azért érzem ezt, mert mindegyikőjük szeretni való.

Mert valójában csak úgy lehet nézni ezt a sorozatot, ha az ember valamennyire szereti a karaktereket. Én ezeket a színészeket szeretem nagyon, a karaktereiket pedig már megszoktam, ha többet igencsak túlzottnak is vélek. Mint ahogyan a kocsmatöltelékeket is – nem ilyen a magyar alkoholista. Mert az a való életben merevre issza magát, komoran bámul maga elé, netán beleköt a társába. S nem ilyen bájosan esetlenkedik, buzgólkodik, mint Pajkaszeg piásai…

Minden sikeres sorozatnál fennáll a lehetőség, hogy folytatják. Ám az csak akkor válik be, ha újat hoz, csavar egyet a történeten, új főszereplők viszik tovább a történetet, szélesedik a horizont. Itt most semmi ilyesmi nem történt. Az első két epizód cselekménye igencsak soványkára sikerült. Az történt csak, ami mindig: a polgármester megint önös érdekei mellett harcol, akárcsak a tűzről pattant kocsmárosné, az edző továbbra is bunkó, a lúzer unokaöcs most is idétlen, a rendőr IQ-ja a béka feneke alatt. Lehet, hogy ki kéne már valami újat találni.

Az alkotók, Kapitány Iván rendező és Kormos Anett író, úgy tűnik, ellustultak a tavalyi nagy siker után, s azt gondolják, elég ugyanazt még egyszer lenyomni. Hát az eddig látott részek alapján azt mondhatjuk: ez már kevés. A nézettség, úgy tűnik, meglesz, de a néző többet érdemelne.

Pajkaszeg – Pilisszentlélek – viszont továbbra is nagyon szép.