F. Tóth Benedek: Efim, a hóember

Talán még a huszadik század elején is gyorsabban járt a vonat a magyar főváros és Belgrád között, mint manapság. A lassúságnak azonban vannak előnyei is: a lomha járaton olyan dolgok is megtörténnek, amelyek egy szemvillanásnyi úton csupán a fantázia szüleményei lehetnének. Ennek példázatára – mielőtt a kínaiak szupergyors vasúti kapcsolatot építenek Budapest és a szerb főváros között – álljon itt egy történet Spiridonról, a görög informatikusról, aki egy szép napon úgy gondolta, hogy Németországba vonatozik szerencsét próbálni. Egyvalamivel azonban nem számolt: a kontinentális téli időjárással, valamint a belgrádi babos csevapcsicsa utóhatásaival.

Ország-világF. Tóth Benedek2018. 02. 08. csütörtök2018. 02. 08.
F. Tóth Benedek: Efim, a hóember

Spiridon már a belgrádi pályaudvaron állva rájött arra, hogy Európában nem mindenhol úgy süt a nap, mint az ő falujában, a krétai Lentasban, ahonnan jó időben ellátni Afrikáig. Talán ezért sem húzott zoknit, amikor útnak indult. Csupán zakójának elejét húzta szorosabbra, amikor vonatra szállt, de azt is azért, hogy megnézze, hasán a szövet összeér-e még. Bőröndjében váltás ruha lapult, egy tusfürdő, egy fogkefe, valamint hordozható számítógép és akkumulátortöltő.

Az Elba partján munka, szolgálati lakás és három hónap próbaidő várta egy fejlesztő cégnél, s bár úgy tervezte, Hamburgban bevásárol majd meleg ruhát, már Belgrádban vett magának zoknit és pulóvert. Budapestig hálókocsira váltott jegyet, hogy kipihenje a balkáni tranzitutat. A vonat úgyis éjszaka zötyög, és olvasva a menetrendet, a hétórányi utat elegendőnek találta ahhoz, hogy kialudja magát. Indulás előtt betért egy pályaudvarhoz közeli vendéglőbe. 

Egy vasúti prospektusban olvasta, hogy a Zavicaj konyhája kiváló, és Spiridon teli hassal akart búcsúzni a Balkántól. Csevapcsicsát rendelt, áztatott, főtt babot is kért hozzá. Az ételt megtámogatta két sörrel, s hogy teljes legyen a menüsor, az étkezést helyi szilvapálinkával zárta. A vonatra már ellustulva, álmosan szállt fel, s mivel a kupéban rajta kívül csak egy magyar férfi vackolt be az egyik felső ágyra, menetiránynak háttal, ő a vele szemközti fekvőhelyet foglalta el. Alig indult a vonat, mindketten mély álomba merültek.

Spiridon erős hasfájásra ébredt. Homlokára izzadságcseppek kapaszkodtak. Felült, hogy kikapcsolja a fűtést, de a fűtésszabályzó gombot tekerhette bármerre, az izzadságcseppek olyan kövérré híztak bőrén, hogy egyenként kezdtek potyogni róla. Spiridon nekivetkőzött. Először az ingét vette le, majd lekerült róla a nadrág. Hasfájása gyötrelemmé fokozódott. Erős szelek kínozták, és hiába próbált halkan könnyíteni magán, a túlfűtött kupé a másodperc tört része alatt hasonlatossá vált ahhoz a lombikedényhez, amelyikben azért vegyítenek különböző gázokat, hogy bebizonyítsák, az egymással reakcióba lépő anyagok olyan dolgokra képesek, amit az emberek mindaddig, amíg nem tapasztalják hatását, legfeljebb csak elképzelni tudnak.

Először a magyar férfi ment ki a kupéból. Aztán Spiridon is. Egy szál gatyában álltak a fagyos folyosón, és teli szájjal azon nevettek, milyen kiszolgáltatottá válik az ember egy cammogó vonaton. A vonat, elhagyva a szerb–magyar határt, olyan lassan araszolt, hogy Spiridon azt hitte, a váratlan erős havazás miatt nem haladnak. A kalauz azonban felvilágosította, hogy a vonat errefelé nyáron is lépésben halad. Pályafelújítás miatt a gyerekek lábon leelőzik.

A kupéba visszatérve Spiridon ablakot húzott, hogy kiszellőztesse a helyiséget, majd amikor vissza akarta húzni, akkor szembesült azzal, hogy az ablak beragadt. A magyarral együtt próbálták kézi erővel, nekiveselkedtek lábbal, de a fémkeretes üveg csupán egy centiméternyit mozdult, azt is oldalra.

A vonat viszont, ahogyan a havazás is, időközben rákapcsolt. A görög férfi ágyán emiatt kis idő múlva jelentős mennyiségű hó gyűlt össze. Idővel annyi, hogy Spiridon már apró hóembert formázott belőle. Az ágya szélére rakta. Szeme két gyufafej lett, az orra cigarettafilter. Nevet is kapott: Efim. Görögül azt jelenti, folyékony. Elvégre vízből lett, és úgyis azzá lesz. Mire Spiridon végzett a munkálattal, az ablak kiszabadult keretének fogságából.

A kihűlt kupéban rohamosan emelkedett a levegő hőmérséklete, a hóember esélye pedig ezzel egyenes arányban csökkent arra, hogy jelenlegi formájában eljusson legalább Kiskunhalasig. Végül az lett a sorsa, hogy felitta a vasút barna színű pokróca. Magányosan olvadt semmivé az időközben álomba merülő görög férfi lába mellett, és amikor Spiridon Budapesten leszállt a vonatról, csak arra tudott gondolni, hogy ilyen lassan még életében nem utazott, mint a Belgrád és Budapest közötti 380 kilométeres távolságon.

Igaz, ennek köszönheti élete egyik legnagyobb élményét is. A hóembert, melynek nyomát legfeljebb a vasút tisztítóvállalata tudja kimosni, ő azonban magával viszi emlékét Hamburgba, és még azon is túl, amíg akad olyan, akinek elmesélheti Efim életének alig harminc kilométernyi történetét.

Ezek is érdekelhetnek