Tények helyett vádak

Újabb öt évre hivatalában maradhat Miloš Zeman, a csehek oroszpárti elnöke, miután a szavazatok 52 százalékával megnyerte a Csehországban tartott választások második fordulóját. Kihívója,Jiří Drahoš 48 százalékot kapott. Marad a keleti fordulat, ahogyan attól sokan tartanak, vagy a 73 éves politikus inkább tekinthető fogatlan oroszlánnak?

Ország-világMarkos Mária2018. 02. 02. péntek2018. 02. 02.
Tények helyett vádak

„A szoros győzelem értékesebb, mint az egyértelmű győzelem” – jelentette ki az eredményhirdetés után Miloš Zeman, az Európa-szerte a prágai Hradzsin Kreml-párti trolljának tartott államfő. Bár a régi-új elnök hírnevét többek közt azzal szerezte, hogy felszólította az EU-t, mérsékelje az Oroszországgalszembeni szankcióit, illetve népszavazást kezdeményezne a csehek unióból való kilépéséről is, mégisegyes kommentátorok úgy vélik, hivatalos hatalmaelenyésző, az EU-szkeptikus Zeman kevéssé kártékony, mint azt ellenfelei vélik.

A két jelölt aligha lehetett volna ennél különbözőbb.

Az egykori kommunista Zeman főképp alkoholfüggőségéről, oroszok iránti elköteleződéséről és iszlámellenességéről ismert. Szerény, halk szavú, 68 éves liberális ellenfele uniópárti, politikusihabitusa leginkább a Cseh Köztársaság hidegháború utáni vezetőjére, Václav Havel író-államférfiéra emlékeztet. A választást megelőző utolsó televíziós vitában Zeman a politikai tapasztalat hiánya miatt gúnyolta Drahošt, míg Drahoš ellenfelét a „megosztás szimbólumának” nevezte. E jelzők még szelíd bókoknak számítottak azokhoz az álhírekhez képest, amelyek a jelöltek nevében elárasztották a cseh médiát a kampány finisében.

A Zeman-hívek pedofíliával vádolták Drahošt, és az egyszerűség kedvéért kommunista ügynöknek bélyegezték, a liberális jelölt táborában pedig közkeletű a vélekedés, miszerint Zeman rákban haldoklik.S mindkét elnökjelölt azzal vádolta a másikat, hogy Moszkvának dolgozik.

Tényektől és vádaskodásoktól függetlenül egy dolog biztos: Zeman újraválasztása egyet jelent a cseh társadalom – ha szakadékokról nem is beszélhetünk – repedéseinek további mélyítésével, Csehország a Nyugat-ellenes propagandától lesz hangos. Ám ahogy egy uniós diplomata megjegyezte: Zeman ötévnyi hivatalban töltött elnöksége után, az Európai Unióban mindenki tudja,nem szabad őt komolyan venni, s nyilatkozatai a Kreml álláspontját tükrözik, s csak ritkán a valós cseh helyzetet.

Ezek is érdekelhetnek