Türelemüvegtől a vámpírölőig

„Lenne egy villámkérdésem! Találja ki, hogy mi ez, és mire használhatták száz éve!” – leggyakrabban ezt a felszólítást szegezi nekem Galyó Béla, de a legritkább esetben találom el a helyes választ. Adott például egy ezüstözött tárgy, amely az olló és a fogó házasságából született, és kinyitva látszik, egy pólyás baba képe díszíti: ezt bizony a köldökzsinór elszorítására használták a bábák. Egy hasonló eszköz spárgafogóul szolgált, de a kastélyokban használatos szőlőszervírozó ollóért sem kell messzire menni. Akad itt lornyon, amellyel öregedő grófok vehették szemügyre a fiatal fruskákat. Látunk hadifogoly farigcsálta ivócsanakot és háborús töltényből készített vázát ezzel a felirattal: „Emlék Oroszországból”. Csak minivarrógépből többtucatnyit számlálunk, a híres Singer gyár is készített ilyen díszes, gyermekeknek való darabokat, ezek nem csak játékok, mert mai napig szépen varrnak. Nem csupán a saját kincseit állította ki az egri gyűjtő, de sok darabhoz személyes emléke fűződik. Az alapítónak mindenről eszébe jut egy izgalmas történet, ezért érdemes ide többször visszatérni, és interaktív történelemóráknak is remek színhely a látványtár. Melyik mai diák hallott például süvegcukorvágóról vagy kézzel hajtható zöldbabdarabolóról? 

- Épületgépészként dolgoztam jó három évtizede, amikor kihívott magához egy idős hölgy, hogy javítsam meg a vízcsapját. Ezer forintot kértem munkadíjul, de azt felelte, neki nincs ennyi pénze. Lógott viszont a falon egy szentkép, azt ajánlotta fel cserébe. Elmentem a szerzeményemmel egy régiségkereskedőhöz, aki azzal hűtötte le a lelkesedésemet, hogy a kép nem ér semmit, mert csak egy olcsó nyomat – meséli Galyó Béla.

Másnak egy ilyen balfogás után talán egy életre elment volna a kedve a gyűjtéstől, neki viszont ekkor jött csak meg igazán. Rögtön vett egy kereskedőtől egy hasonló témájú képet 500 forintért. Utána nem volt megállás: a régiségek értéke nem csupán pénzben mérhető, ez már tényleg szenvedély. 

- Rájöttem, hogy ami régi, az szép. Elkezdtem vásárokba járni, ezt-azt eladtam, de mindig vettem helyettük valami újat. Így született meg néhány éve az egri régiségvásár ötlete is.

Remek fogásai voltak! Ezenkívül mesteri szintre fejlesztette a licitálás és az alkudozás „művészetét” is. 

- Máig emlékszem rá, hogy hajdan egy pécsi vásáron megláttam az egyik árus előtt egy gyönyörűen cizellált kis dobozkát, ami megszólított. Amikor megfogtam, szinte égette a kezem, mintha tűzforró lenne. Én ezért adnék 10 ezer forintot, motoszkált bennem, de az eladó 25 ezret kért, úgyhogy fájó szívvel letettem. Éreztem, nekem kell ez a bársonnyal kibélelt kis dobozka. Repestem, amikor az árus végül azt mondta, legyen szerencsém, s odaadta 15 ezer forintért. Hogy szem előtt legyen, kitettem az árusító polcomra, mire jött egy német férfi, hogy neki ez kell. Nem akartam megválni a doboztól, de erősködött, hogy ad érte 72 ezer forintnak megfelelő valutát. Hosszas alkudozás kezdődött, amolyan lélektani játék, s végül is eladtam neki a dobozt. Kerestem vele egy halom pénzt, mégis fájt megválnom tőle – emlékszik vissza a vérbeli gyűjtő.

Közben tovább nézelődünk: az egyik vitrinben utazóoltárokat csodálunk meg, a másikban türelemüvegeket. Utóbbiak különösen érdekesek, hiszen a szűk szájú üvegekbe angyali türelemmel rakosgatták bele a készítők – talán kolostorok lakói, talán ügyes kezű falusi mesterek – a miniatűr kompozíciók darabkáit, így például a keresztre feszített Krisztus alakját. Úgy látszik, a veszélyes vámpírok távol tartása nem csupán a középkorban volt időszerű, a régiségek kedvelői ma is sok pénzt kifizetnek egy-egy kofferbe rejtett, tehát praktikusan hordozható „védőfelszerelésért”. Jézus-kép, imakönyv, feszület, pisztoly, puskaportartó és a vérszívó szívét átdöfő karó nélkül mit sem érne a készlet, de egy-két fej fokhagyma sem árt bele. Csirizből és újságpapírból készült házi papírmaséval és bársonybevonattal tökéletesíthető a tokja – mutatja az összekészített bőrönd tartalmát a látványtár gazdája. Büszkén kijelenti: „Így lesz nekem végül egy komplett vámpírölő készletem.”