Méregtelenítő utazások

– Legújabb könyve azt az alcímet kapta: Rejtőzködő világunk egy utazó szemével. Mennyire nehéz kiismerni, felfedezni a Föld sokszínűségét? 

– A világ rejtőzködő, de ez nem ugyanazt jelenti, mint a rejtett. Nem kell hatalmas erőfeszítéseket tennünk, hogy felfedjük a titkait, csupán nyitott szemmel kell közlekedünk, élnünk benne. Például Indián végig lehet úgy utazni, hogy az ember semmit nem lát abból az intenzív, mélyen vallásos ősi kultúrából, a mindennapi küzdelemből, az őszinte mosolyokból, ami évszázadok óta ezt a kontinensnyi országot jellemzi. Ezeknek az utazóknak csak az útikönyvek és a Tadzs Mahal maradnak.

– Mit ajánlana kezdő világutazónak, honnan induljon el a Földkaland? 

– Talán Indonéziából. Természetesen nem mindegy, milyen szezonban kelünk útra. Balira is el lehet menni úgy, hogy annyi magyar turistával találkozunk a tengerparton, mint nyáron a Balatonnál. Viszont Indonézia egyszerű, biztonságos terep az egyedül utazóknak, és a repülőjegy kifizetése után ott lenni már igazán nem kerül sokba. A táj változatos, gyönyörű épületek, templomok, tiszta városok és nem utolsósorban végtelenül kedves emberek. Itt könnyű rákapni az utazás ízére, s ha valaki felismeri, hogy egyedül is képes útnak indulni, már könnyebben tart máshová is.

– A következő úti cél mi legyen? 

– Mindenképp India. Egy kontinensnyi ország, amit a hatalmas nyelvi, etnikai és kulturális különbségek ellenére sem lehet szétválasztani. Radzsasztánban például három hónapot töltöttem el úgy, hogy egyik nap a sivatagban aludtam a szabad ég alatt, 48 órával később már törzsi tevevásáron vettem részt, egy hétre rá meg a kobra cigányok táncát és muzsikáját tanulmányoztam. Minden egyes nap új találkozást, új fotó-, illetve riportanyagot szült, holott csak egy németországnyi területről van szó. Indiában utazni olyan, mintha az ember hullámvas- úton ülne: egyszerre és töményen van jelen a fent és lent, a szegénység és gazdagság, a kapzsiság és jólelkűség. Mindent összevetve majd’ másfél évet töltöttem itt, de a mai napig megrendít a színek és ízek kavalkádja, az emberek és állatok leheletétől sűrű levegő, a nincstelenség és a ragyogás intenzitása.

– A világ leglátogatottabb városában, Párizsban viszont még nem járt. Európa kimaradt? 

– Nem, de az is igaz, hogy nem sok országában fordultam meg az öreg kontinensnek. Úgy vagyok vele, hogy Rómát ráérek megnézni akkor, amikor már nem bírom cipelni a hátizsákomat. Leginkább kíváncsi és nyitott embernek gondolom magam. Ez az alap, ha elő- ítéletek nélkül akarjuk megtapasztalni, milyen gyönyörű és sokszínű is ez a Föld. Ez a fajta utazás a lényegre helyezi a súlypontot: emberekkel beszélgetni, másokon segíteni, vadállatok közt lenni, olyan egyszerű örömöket találni az életben, mint egy felejthetetlen naplemente. A nyugati világ túlságosan is individualista, törtető, értékeit vesztett miliőjéből méregteleníteni megyek ezekbe a fejlődő országokba, amelyeknek lakói közül még sokan – velünk ellentétben – harmóniában élnek önmagukkal, egymással, a környezetükkel, a természettel. A Föld ritmusára dobog a szívük, a nappal kelnek és fekszenek, és csak azért nyújtják ki a kezüket, amire valóban szükségük van. Tanulhatnánk tőlük.

– Az utazó újságírásnak manapság számos konkurens műfaja van, a videobloggerek filmjei könnyebben fogyaszthatók, mint egy útleírás, riport. Talán egy kihalófélben lévő műfaj utolsó mohikánjainak egyike ön? 

– Szeretném hinni, hogy ez a technikai függőség a maga helyére kerül hamarosan. A mai harmincasok közül egyre többen csömörlenek meg a kütyük nyújtotta pózvilágtól. Én magam a riportjaimmal, a képeimmel olyan ismeretterjesztést szeretnék nyújtani, amivel felnyitom az emberek szemét a világ érdekességeire, a védelemre szoruló értékeire, a bátor állatmentőkre, a felejthetetlen kulturális gazdagságra. Az ezerarcú Földre.

– Hol az otthona egy világutazónak? 

– Bár Dél-Portugáliában vettünk nemrégiben egy kis parasztházat a férjemmel, az otthon nekem mindig is Magyarország lesz. Nyíregyházán születtem, Budapesten sok évet éltem, itt jártam jogi egyetemre, amit végül nem fejeztem be. Útközben rájöttem, a sikerhez, az elégedett, boldog élethez nem a diploma kell, hanem elszántság, a kitartás, a kifogások helyett a lehetőségek keresése, az önfejűség és jó adag szenvedély. Másképp ez nem megy.