Belehalnak a munkába

A rengeteg munkába valóban bele lehet halni. Mint ahogy az a férfi is, aki évekig heti(!) 110 órát dolgozott. Ha hétfőtől péntekig számoljuk a munkaidejét, akkor napi 22 órát melózott kétórányi alvással, ha hét napot veszünk, akkor „csak” 15 órát. A férfinek 34 éves korában hirtelen megállt a szíve. Mindez Japánban történt.

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet legújabb tanulmánya szerint az ázsiaiak dolgoznak a legtöbbet. Nem feltétlenül azért, mert munkaőrültek, hanem mert az érintett országok egyharmadában nem szabályozzák törvényben a maximális munkaidőt, vagy ha igen, akkor az az egekben jár. A legdurvább a helyzet Thaiföldön, ahol heti 84 óra a törvényi maximum. Japánban sincs felső korlát, és sokan annak ellenére hajszolják túl magukat, hogy alig fizetik meg a túlórát. Évi 20 nap fizetett szabadság jár a szigetország munkavállalóinak, de 35 százalékuk ebből egyet sem vesz ki. A japánoknak külön szavuk is van a túl sok munka okozta halálra. A karoshi nevű jelenség a nyolcvanas évek óta harapódzott el az országban, közvetlen oka pedig általában szívroham vagy agyvérzés, illetve öngyilkosság. 2016-ban több mint kétezren dolgozták a halálba magukat. Sok munkaadó úgy gondolja, minél többet túlóráznak a dolgozói, annál elkötelezettebbek a munkahelyük iránt. Két éve a japán kormány havi 100 órában maximalizálta a túlórák számát, illetve bevezette a Prémium Pénteket, arra biztatva a munkaadókat, hogy minden hónap utolsó péntekén már délután három órakor engedjék haza a dolgozókat. Az intézkedés nem hozta meg a várt eredményt. Az első ilyen pénteken a dolgozók mindössze 3,7 százaléka ment korábban haza, később pedig még ez a parányi lelkesedés is alábbhagyott. Ennek két oka is van, mondják az elemzők: a hagyományos vállalati kultúrát nem lehet egyik napról a másikra megváltoztatni; s hiába a rövidebb munkaidő, ha az elvégzendő feladat nem lesz kevesebb.

Nálunk a munkavállalók többségét nem fenyegeti a veszély, hogy agyondolgozza magát, miként a nyugati társadalmakban élőket sem, habár az USA-ban sincs törvényi maximum a munkaidőre vonatkozóan. A híres amerikai pszichológus, David Ogilvy évtizedekkel ezelőtt azt mondta: nincs alapja a sokat emlegetett ,,belehalok a kemény munkába” kifejezésnek. Szerinte „az emberek rendszerint az unalomba, a pszichológiai konfliktusokba és a betegségekbe halnak bele, a kemény munkába soha”. Valószínűleg a következő generációknál ez még inkább így lesz, ugyanis a digitalizációs világ fiataljai sokkal lazábban veszik az életet. Egy online felmérés szerint az 1996 után születettek barátkozós főnököt, rugalmas munkaidőt és magas fizetést szeretnének. Hogy nem pusztulnak bele a munkába, az is jelzi: e generációnak a harmada csupán néhány hónapot tölt a munkahelyén, héttizedüket egy évnél tovább nem tudja megtartani a munkaadó. A felmérésből az is kiderült, hogy sokan szívesen dolgoznának kávéházi környezetben. Valószínű, hogy ezt a többi generáció is így gondolja…