KÁRTÉKONY FÉLRENÉZÉS

– Regényében sem a helyszín, sem a szereplők nincsenek nevesítve, a világ – benne a világi hatalommal – egy katolikus pap történeteiből elevenedik meg. Miért? 

– Az teljesen egyértelmű, hogy mindez, amit megírtam, rólunk szól, ám a történetek sokkal inkább kelet-európaiak, mintsem kizárólagosan magyarok lennének. 

– Hogyan fonódik össze a politika és az egyház az ön életében?

– Egyházi gimnáziumba jártam még az előző, valláskonformnak nem nevezhető rendszerben. Abban, hogy egy egész család egyházi iskolába íratja a gyerekeit, volt egyfajta ellenállás, de őszintén szólva a hatalommal sosem konfrontálódtunk. 

– Könyvének címe idézet a miatyánkból. A vétek szót használja, miközben sorjáznak a vadabbnál vadabb, egész társadalmat érintő köztörvényes bűnesetek. Vétek és bűn – csupán szinonimái egymásnak, nincs nagyságrendi különbség köztük?!

– A piaristáknál megkaptuk ennek is az elméletét. Az egyház szabályrendszerrel rak körbe minket, aminek lecsupaszított változata a tízparancsolat, mely olyan, mint egy akadálypálya, amit igyekszünk kikerülni, de azért időről időre elbukunk. Ennek megoldására találta ki a katolikus egyház a gyónás intézményét. Elmondod a személyes bűneidet, majd feloldozást és útmutatást kapsz.

A bűn társadalmilag más: ha én haragot tartok a felebarátommal, az nekem és a felebarátomnak rossz; ám ha zsebbe teszem a nemzeti jövedelem bizonyos hányadát, az korántsem ugyanezt a hatást váltja ki. Ebben az esetben sokkal súlyosabb morális problémák merülnek fel, mégsem történik semmi: amit az egyes ember a magánéletében elfogadhatónak tart, azt tulajdonképpen tudomásul veszi a politikától. Ez annak is betudható, hogy körénk építettek egy mesterséges mítoszt, miszerint – az egyházak látványos együttműködésével – minden a nemzet érdekében történik ebben a kormányzásban. Másik oldalról a rendszer rákfenéje, hogy egy katolikus számára olyan esetekben is jár feloldozás, amikor a közösség ellen vét. Fura ebből a szempontból a katolikus vallás. Az őskeresztények még úgy éltek, hogy a közösségnek kellett megvallaniuk a bűnt, s a közösség szabott ki büntetést vagy feloldozott. Aztán kialakult a fülbegyónás intézménye, s valahogy a csoport kiesett ebből a folyamatból. Pedig társadalmi szempontból talán helyesebb lenne, ha az ilyen jellegű eltévelyedéseket a közösség dolgozná fel.

– Egy ideig a főhős hallgat, majd a titoktartás terhe alatt, sajátos személyes választ ad. Újságíróként volt személyes tapasztalata az elhallgattatással kapcsolatosan? 

– Azáltal, hogy egy politikai napilapnál dolgoztam, jobban éreztem, hogyan is működik a rendszer. A pályán töltött 24 év alatt mégis mindössze egyszer fenyegettek meg kívülről, amit én az akkori főszerkesztő-helyettesemnek rögtön elmondtam. Nem tudom, mi történt a háttérben, de még aznap felhívott és bocsánatot kért a fenyegető. Mindeközben rengeteg konfliktusom volt a mindenkori hatalommal, beperelt szinte az öszszes környezetvédelmi miniszter, mivel főleg ezzel a területtel foglalkoztam. Többnyire nem mi buktuk el ezeket a pereket. Nálunk klasszikus vadkapitalizmus van, s időnként azzal is hatalmas pénzeket lehet kaszálni, ha valaki nem tartja be ezeket a jogszabályokat. És nem feltétlenül a mindenkori hatalom tudta mellett, sokszor elég a jótékony félrenézés is.