Megalázott emlékezet

Elsőfokú ítélettel véget ért a másfél éve folyó szürreális per, amelynek tárgya egy fotó, illetve a rajta szereplő névaláírás volt. A  történetről lapunk is sokszor beszámolt: a Terror Háza Múzeum az 1956-os évfordulóra elárasztotta az országot az új „nemzeti panteonba” emelt személyek arcképeivel. Ők személyesítették volna meg azokat a hősöket: nőket, férfiakat, fiatalokat és időseket, akik hitelesítik ’56 történetét. Az egyik képről úgy gondolták, hogy az ismert színészt, az akkor 14 éves Dózsa Lászlót ábrázolja vállán puskával bandukolva, ámde a plakátok megjelenése után jelentkezett egy hölgy, s közölte: édesapja, az időközben elhunyt Pruck Pál szerepel a fotón.

Megindult a vita, amelybe bekapcsolódtak történészek, kutatók, hiszen ’56- nak máig nincs egyértelmű megítélése, és ahogy a szakma tudósai mondják: ez mindaddig így is lesz, amíg vannak élő szereplők, hiszen ők csak a saját meséjüket adják tovább. Az egyre mérgesedő vita idő múltával bírósági perbe fordult: Pruck Pál lánya beperelte a Terror Háza Múzeum mögött álló közalapítványt kegyeleti jog megsértése miatt.

A per hat tárgyalásán mindenki előtt nyilvánvalóvá vált, hogy a Terror Háza Múzeum nem ismeri azt a szót, hogy tévedtem, bocsánat: ebből az ügyből országos botrányt kavart. Megsértették, köztörvényes bűnözőnek nevezték Pruck Pált, aki szerintük „megtagadta a forradalmat, és a kádári propaganda szolgálatába állt” – amin azt kell érteni, hogy nyilatkozott a népszabadságos Szabó Lászlónak, amelyben elismerte, ő van a fotón. De megsértették, mi több, megtagadták, sőt inkább kiközösítették azt a hadtörténész professzort, aki bár korábban Dózsa nevét fogadta el, de a tényeket látva elnézést kért a Pruck családtól, beismerve, hogy nem volt alapos a munkájuk, bedőltek Dózsának, aki „egész életében kiállt a forradalom mellett”. Mindebből ideológiai háború kerekedett, amely során már nem kell, sőt nem szabad a tényekkel törődni; visszavonulásnak helye nincs, „bevédjük” a mieinket, vagyis aki mást mond, mint Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója, az hazaáruló gazember.

De hogy került Dózsa László neve a történetbe? A vitatott fotó – hogy úgy mondjam – már korábban „belakta” a múzeumot: Dózsa ezzel a fotóval és az általa előadott történetével körbehaknizta az országot, vagyis ez kutatás nélkül került be ama bizonyos panteonba. Pontosabban annyi ellenőrzés történt, hogy megkérdezték: ő van-e a képen, mire Dózsa habozás nélkül felismerte magát… A másik ok – bár ezzel nem dicsekedtek a történész tanúk – vélhetően elkerülte a figyelmüket, hogy a forradalomról tudósító amerikai magazin, a Life hozta le először ezt a fotót, és képaláírásában pontosan megjelölte a kamaszfiú nevét is. Az eredeti szöveg: „On a man’s mission, Pal Pruck, 15, was one of the many brave teen-agers who fought in the revolution. (Ami magyarul annyit tesz: Emberi küldetés, a 15 éves Pruck Pál az egyik olyan bátor tinédzser, aki a forradalomban harcolt.) Talán ezért is volt vicces, amikor e két sor hivatalos fordítását kérte a Terror Háza Múzeum ügyvédje. A bíró meghökkent: „Az intézet nem tudja megoldani ennek a mondatnak az értelmezését?” – kérdezte. Az alperesi ügyvéd válasza: „Nem az értelmezést nem tudjuk megoldani, csak a perjogi szabályok szerint kérjük a fordítást.” A képaláírást fordíthatják nyugodtan akár urdu nyelvre is, Pruck Pál a világ minden nyelvén Pruck Pál lesz, és nem Dózsa László…

Később a bíróság antropológus szakértőt is kirendelt. Az ő feladata volt eldönteni, hogy a plakáton szereplő és a család által becsatolt gyermekkori képeken látható fotók vajon ugyanarról a fiúról készültek-e. A szakértői vélemény a jobb fülkagyló szögletessége és csúcsossága, az orrnyereg emelkedése, a száj és a szemöldök vaskossága alapján arra a következtetésre jutott, hogy a két fotón igen nagy – 90-95 százalékos valószínűséggel – ugyanaz a személy, vagyis Pruck Pál látható. Mire az ügyvéd megvonta a vállát: őt nem győzte meg a 95 százalékos bizonyosság, ő csak a száz százaléknak hisz.

A Fővárosi Törvényszék (egyelőre nem jogerősen) végül pontot tett a Pruck/Dózsa-ügyre: ítéletben megállapította, hogy a Terror Háza Múzeum megsértette a néhai Pruck Pál kegyelethez való jogait. Ezért Schmidt Máriáékat bocsánatkérésre, a Dózsa Lászlóra utaló feliratok eltüntetésére, s helyükre Pruck Pál nevének kiírására kötelezte. A változtatásokat a Terror Háza Múzeum összes vonatkozó kiadványában, honlapján, az épületben kiállított képen is végre kell hajtani, ahogy a Nagy Lajos király úti hatalmas épületfestéshez is oda kell utólag írniuk Pruck Pál nevét.

Az ítélet legszellemesebb indoka: „Ha a képen nem Pruck Pál látható, akkor azt kellene gondolni, hogy a fotós 1956-ban egy olyan fiúról készített képet, aki nemcsak a megszólalásig hasonlított Pruck Pálra, hanem valamiért azt is mondta, hogy őt Pruck Pálnak hívják… Ez így együtt teljesen életszerűtlen.”

Tizenöt napja van a Terror Házának, hogy fellebbezzen az ítélet ellen. Vajon megteszik? Száz százalék, hogy igen. És ez nem krakélerség, hölgyeim és uraim, hanem életfelfogás, sőt talán életösztön. A többit meg tudjuk…