Megtaláltam kikötőmet

– Ha most azt mondanám, holnap reggel ugorjunk el pecázni, eljönne? 

– Ha azt kérdezte volna, csinálnánk-e egy jó filmet, akkor is azt felelném, hogy menjünk inkább pecázni. 

– De a hallal, amit fognánk, legfeljebb jóllakna, a filmezésből viszont él.

– A színészek általában két okból sírnak: amikor van munka, és ha nincs. Viszont folyó menti gyerek vagyok. A szabadidőmet, nyaralásaimat el sem tudom képzelni víz nélkül. A sivatag még vonz, de az is csak akkor, ha óceán partján van. Amiért viszont jólesne a lassítás: szakmailag elkényeztetett az elmúlt három-négy év, két hónap múlva pedig újra indul a taposómalom. A tanár című sorozat következő epizódjait forgatjuk. 

– A tanár karakter közel áll önhöz?

– Van bennem atyáskodásra, okításra való hajlam, de csakis akkor, ha meg is hallják azt, amit mondani szeretnék. Sosem vágytam katedrára, soha senkinél nem kuncsorogtam, hogy taníthassak, és bevallom, lenézem azokat, akik érdemtelenül jutnak lehetőséghez. De ez nem csak az oktatásra igaz, mert a futball is ilyen: akinek nem ment játékosként, az most edző. 

– És mi van azokkal, akik azért tanítanak, mert értenek hozzá?

– Kevés van azokból, akik erre születtek. Tudom, mert annak idején harmadik helyen én is a tanítóképzőt írtam be a jelentkezési lapra. Sokan ma is azért mennek tanítónak, mert oda felveszik őket. Még úgy is, hogy tudják, ebből nem fognak meggazdagodni, és megélni is csak épphogy. Azt látom, hogy az állam próbál javítani a helyzeten, csak éppen rosszul nyúl hozzá. Akárcsak az egészségügyhöz. Pedig látva a nemzetközi felmérések eredményeit, ha valamit nagyon gyorsan rendbe kellene tenni, az éppen az egészségügy és az oktatás. Valakinek rá kéne már lépnie a gázpedálra.

– Nagy Ervin állampolgár, színész mit tehet azért, hogy valami változzon? 

– Hallatom a hangom, hogy talán nem kéne hátradőlve élni. Ezen a területen van közös dolgunk. Nekünk, mindannyiunknak ebben az országban. Nem vagyok szakember, csak egy olyan figura, aki sokat lát a világból, de tapasztalom, hogy Európa elmegy mellettünk. Mi pedig benne ragadunk egy idejétmúlt központi irányításos rendszerben. Nem mondom, az is lehet sikeres, ha valamit odaföntről megmondanak, de az oktatás területén ez nem működik.

– A tanár karakter, amelyet a sorozatban megformál, mintha máshogyan volna harcos típus, mint Nagy Ervin. 

– Vasvári Szilárd, fizika–kémia és testnevelés szakos tanár fiktív alak. Nem hétköznapi, nem felel meg az átlagos tanári mintaképnek, de nem is kell, mert ez egy filmsorozat. Ő olyan tanár, akire a legtöbb szülő vagy diák vágyik, mert vagány, nyitott gondolkodású, az élete csupa kaland. De elegendő megnézni a sorozat nézőszám mutatóit: idősávjában, a 19–49 éves korosztályban ez a legnézettebb műsor. Vagyis az embereket érdekli a téma. Hiába játszottam Blaskovich grófot Herendi Gábor sikerfilmjében, a Kincsemben, az utcán nem tudok úgy végigmenni, hogy ne kiáltanának utánam öten, hogy csak így tovább, Tanár úr! Ez is azt mutatja, hogy az életben szükség volna olyan tanárokra, akik keményen és következetesen kiállnak a tanítványaikért, önmagukért, és nem félnek attól, hogy kimondják a véleményüket. Amikor azt látjuk, hogy Magyarországon ma milyen szinten mozog a tanárok anyagi és erkölcsi megbecsülése, akkor igenis ki kell állni és ki kell mondani, hogy valami nem működik jól, és lehetne tenni azért, hogy ez változzon.

– Úgy tartják, az angolok 2003-ban azért is forgatták az Igazából szerelem című romantikus vígjátékot, hogy javítsanak a brit miniszterelnök megítélésén. A filmben Hugh Grant alakította a szimpatikus kormányfőt. Az életben azonban Tony Blair második ciklusa már korántsem volt népszerű (iraki háború, adóemelés, egészségügyi és oktatási reform). Vagyis egy film vagy sorozat nem biztos, hogy azt eredményezi, amit esetleg várnak tőle.

– Ez lehetséges, de ez is csak azt mutatja, hogy a gondokról nyíltan kell beszélni. Mert igenis, ne legyen már ennyire vaskalapos az oktatásirányítás, a gyerekeknek pedig ne kelljen már ilyen töménytelen mennyiségű tananyagot bebiflázniuk. A mai, interneten felnövő gyerekek amúgy is sokkal gyorsabban élnek, tele változó információkkal, mint azok, akik meg akarják mondani nekik, hogyan és mire is készüljenek felnőttkorukra.

– Nem vagyok színész, hogy eljátsszam az oktatási államtitkárt, de mi van akkor, ha gondolatait olvasva ezt felelné: Jól van, Ervin, szép, szép, de maradjon inkább a színpadnál! 

– Azt felelném, hogy én még akkor is a színpadon állok, amikor ő már nem lesz államtitkár. De esküszöm, ha meghívna magához, bemennék hozzá és elmondanám, mit is gondolok – mondjuk az életpályamodellről. De ezt kellene tennie minden állampolgárnak, aki a gyereke révén érintett az oktatásban. Ki kellene állnia magárért, az oktatásért, a gyerekéért. Mert az egyáltalán nem mindegy, hogy ki tanítja a gyerekeinket, s főként mire.

– Ha már itt tartunk, mi a véleménye az életpályamodellről? 

– Boldogan tanítani csak boldog ember tud. Akiben megvan a kreativitás, a kíváncsiság, a nyitottság az újra, és nem azt számolja, miből él meg hónap végén. Figyelem a híreket. Azt mondják, hogy egyharmaddal többen jelentkeztek tanárnak, mint tavaly, de azt már nem mondják be, közülük hányat tudnak megtartani a tanári pályán. Márpedig a közügyeink azért közügyek, hogy beszéljünk róluk. Tudom, mondhatnám azt is, hogy bocsánat, én csak egy színész vagyok, minek szóljak bele, de nem tudok úgy tenni, mintha nem venném észre, mi zajlik körülöttem. A ma esti szerepem, Odüsszeusz az Ithakában ehhez képest szinte hangsúlytalan. Jó darab, szeretem is, mert benne újra lehet értelmezni egy antik hőst, számtalan arcát meg lehet mutatni, azt is, amelyikre eddig csak kevesen gondoltak. Sorsából talán még okulni is lehet. Ma már a hősök sem csupán hősök, hanem köztünk élő emberek. Esendők, jellemük változó, olykor éppen az ellentétei annak, amit róluk gondolunk. De ettől még hősök és antihősök, fontos megismerni őket. Ám mindez szinte tényleg semmi ahhoz képest, hogy milyen világba, milyen otthonba térünk haza, ha a függöny lemegy.

– Odüsszeusz attól jó karakter, hogy megmutatja, hogyan lesz a fiúból férfi, a férfiből hős, a hősből pedig ember. Nagy Ervin mint Nagy Ervin hol tart ebben a folyamatban? 

– Hm… Homéroszi hasonlattal élve: egyszer már hazatértem Ithakába, de az otthont újból elhagytam, és eljutottam a következő szigetre. Úgy érzem, megtaláltam a kikötőmet, ami már nem Ithaka.

– Nem is olyan régen azt mondta, hogy büszke párjára, az Európa-díjas Borbély Alexandrára, de az ő szín(film)művészi sikerét mégsem könnyű feldolgoznia. Mit értett ezalatt?

– Ez a mondat őszintén kiszaladt belőlem, pedig csak annyit jelent, amennyi benne van: húsz éve vagyok a pályán, ő meg az első filmjére nemzetközi díjat kapott. Vagyis ez nem irigység, még csak nem is hiúság, amióta pedig látom, mivel jár ez, már azt is átérzem, mekkora teher. Azt nagyon sajnálom, hogy nem lehettem vele az Oscar-gálán, amikor pedig azt is láttam, milyen méltatlanul bántak velük is, rá kellett jönnöm, hogy a csillogás közelről nézve nem is olyan fényes. Arról nem is szólva, hogy ha van pénz és paripa, a magyar filmgyártás is képes világszínvonalút alkotni – lásd a Terápia című sorozatot vagy Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmjét.

– Nincs is meg a vágya arra, hogy úgy bánjanak magával, mint egy sztárral? 

– Legutóbb a Velencei-tónál a lányommal ugráltunk a vízbe, amikor felém fordult egy tízévesforma kislány. A hideg víztől lilás száját mosolyra húzta, és így szólt: csak annyi szeretnék mondani, hogy nagyon jó színésznek tetszik lenni. Erre mit lehet felelni?! Elmosolyodtam. Mert nyilván mindig lehet több pénzt keresni, és mindig lehet több filmben szerepelni, de a lényeg úgyis mindig az, hogy mindaz, amit teszel és mondasz, eljusson az emberekhez, elérjen a lelkükhöz. Nem ismerek olyat, aki ennél többre vágyna.