Csoda Csíksomlyón

Az iskoladrámákban a diákság a Bibliát követve alaposan feldolgozta, a falusi búcsúkban vándorkomédiások szabadabban, olykor oda nem illő profán utalásokkal megspékelve szórakoztatták a népet. A lényeg az, hogy az utolsó kanászfiúig mindenki tudta, mit jelent, ha Péter apostol mérges a kakasokra, vagy mit mond a jobb lator a keresztfán. A közönség a végén együtt sírt Máriával, aztán pedig abban a boldog tudatban ment haza, hogy a Passió után megtörtént a feltámadás.

A Csíksomlyói passió régóta közkedvelt darabja a magyar színházaknak, de ilyen monumentális, lenyűgöző megjelenítésben még soha nem láttuk, mint most az ünnepen, amikor a Duna Tv magáról a csíksomlyói nyeregről, a híres zarándoklat helyszínéről közvetítette. A Nemzeti Színház tavaly bemutatott produkcióját Vidnyánszky Attila rendezésében és Zsuráfszky Zoltán koreográfiájával a helyszínre adaptálták, oda, ahol 300 éve a ferences diákok adták elő a székelyeknek. Az ingyenes előadást a helyszínen 25 ezer néző láthatta, a tévé jóvoltából pedig ennek a sokszorosa. A Nemzeti Színház 16 színészét és a Magyar Nemzeti Táncegyüttest 5 erdélyi néptáncegyüttes és 50 fős gyerekkórus egészítette ki, mintegy 200 ember volt jelen a hármas színpadon. A stáb kiegészült még Molnár Levente operaénekessel (Pilátus) és Berecz András mesemondó népművésszel.

Jézus szenvedéstörténetét a XVIII. századi ferences iskoladrámák, Szőcs Géza kortárs költő Passió című műve, valamint népi vallásos énekek és néptánc felhasználásával adták elő, kiegészülve Berecz András történeteivel. Néhány remek momentum színesíti a jól ismert fordulatokat. Mint például az, hogy Péter kitekeri a kakasok nyakát, vagy a feltámadt Lázár félti a bőrét, ezért nem hajlandó tanúságtételt tenni Jézus mellett, s aztán, amikor Jónás próféta lekési a pert… Egykét jövőbe mutató kiszólással, néhol modern, máskor archaikus szövegekkel (Ómagyar Mária-siralom) nagyon vegyes a mű szövete, de szépen összeállt egységes egésszé.

Vidnyánszky Attila élete egyik legfontosabb rendezésének tartja a Passiót, amellyel turnézni fognak a Kárpát-medence több városában. Azzal, hogy számos erdélyi művészt vont bele az előadásba, hitet tett a nemzeti összetartozás mellett. A festményszerűen megkomponált látvány, a táncok erőteljessége, az élőzene minden érzékszervünkre hat. Sok kritikus idegenkedik Vidnyánszky költői látványszínházától, olykor nekem is sok – de itt, most tökéletesen helyénvaló volt.

Témájánál fogva persze komor és szomorú a darab, amit csak néha enyhítenek a humoros, profán mesék. De itt most nem mélabút és szomorúságot éreztünk a színpadról áradni, hanem a drámai szenvedélyt és a Megváltó megölésének tragédiáját. A nagyszerű koreográfia, a színészek ihletettsége, a táncosok arcán is tükröződő átéltség, a zene mind közvetíteni tudta Vidnyánszky és Szőcs Géza mondanivalóját: a megváltás megtörtént, de Krisztust ma is újra és újra keresztre feszítenék. A felismerés nem teszi boldoggá a nézőt, de ezt a csodálatos előadást látva, hozzásegíti a katarzis megéléséhez.

Még egy művészi élményemről kell szólnom: a Ghymes együttes frontembere és zeneszerzője, Szarka Tamás grandiózus zenét írt a tűzijátékhoz, amiből ő maga Miklósa Erikával és a Honvéd Férfikarral énekelt részleteket a Parlament előtt. Magyarországról, Szent István királyunkról – felemelően szép volt.