Komiszlépcsőn a kölök

Nálunk sem ismeretlen a felállás: túl engedékeny, gyengekezű anyuka, ezt vasszigorral ellensúlyozni kívánó apa – és teljesen fékevesztett gyerekek. Nem fogadnak szót, ütik az anyjukat, „utállak, gyűlöllek” – ordítják neki. A szülők emiatt persze veszekednek egymással is. Ez a család láthatóan működésképtelen. Jo azért zseniális, mert mindig olyan megoldásokat talál, amikre józan paraszti ésszel bárki rájöhet. Mindig az „aha” élményt éli meg a néző: hát persze, hogy így kell. Ez esetben az a megoldás, hogy a szülők egyeztessenek, találják meg az arany középutat, mindig legyenek következetesek, és soha ne bírálják felül a másik döntését a gyerekek előtt. Elméletben persze tudjuk mindezt, de a gyakorlatban nem is olyan könnyű megvalósítani. A dada ahhoz is ad tanácsokat, amik elsőre néha rigorózusnak tűnnek, de csodák csodája, beválnak.

Az ő nagy találmánya a komiszlépcső. Jo alapelve, hogy a szándékos rosszalkodás, a hiszti ne maradjon következmények nélkül. Ezért a „bűnösnek” a lépcsőre (vagy annak híján egy erre kinevezett székbe) kell ülnie: ahány éves, annyi percig. Persze a rosszcsontok ettől csak dühösebbek lesznek, azonnal felpattannak, de akkor határozottan vissza kell ültetni őket. Ha letelt a bünti, akkor a gyerek kérjen bocsánatot. Ha őszinte a bocsánatkérés, mindig meg kell bocsátani és utána soha nem szabad felhánytorgatni az esetet. Ez is működik. Amúgy az én nem túlságosan iskolázott nagymamám a sarokba állítás ősi módszerét alkalmazta rajtunk, s az ugyanígy működött. Ezért mondom, hogy a gyerekneveléshez nem kell tudományosság, elég a józan ész és persze a szeretet. Jo is így nevel. A következetesség mellett a sok ölelés és sok humor jellemzi stílusát.

A mai trenddel összehasonlítva Jo Frost bizony konzervatív. Mert azt látjuk, hogy sok családban úgy értelmezik a nevelést, hogy mindent szabad. Majd Jázminka eldönti, hogy mit akar felvenni, hogy mikor fekszik le, hogy mit néz a tévében. Rómeóka pedig milyen okos, hogy hatévesen már órákra leköti az okostelefonja, de jó! Aztán meg a szuperdada nem fél kijelenteni, hogy egy családban nem a gyerek a főnök, hanem a szülő! Ha csak ezt az egy elvet többen is a magukévá tennék, már nem lenne annyi elkényeztetett, öntörvényű gyerek. Persze a hatalommal soha nem szabad visszaélni, megütni és/vagy megalázni a gyereket tilos!

Hatalmas tapasztalatával és józan eszével Jo pontosan tudja az egyensúlyt. És – sok szülővel ellentétben – azt is, hogy minden gyereknek szüksége van szabályokra, normákra, a határok kijelölésére. A gyerekek láthatóan szeretik ezt a nőt, mert még a legrosszabbak is tulajdonképpen méltányolják a nyugodt hangot, a humort, a kiszámíthatóságot. És rengeteg szülő számolt már be arról, hogy filmjei, könyvei nyomán beválnak az egyszerű, de nagyszerű tanácsok.

Most már csak azt nem értem, hogy miért az angol gyerekek a legfékezhetetlenebbek a világon! Miért rettegnek tőlük az éttermekben, a szállodákban, a tengerpartokon… Talán pont az ő szüleik nem nézték a tévében Jo Frost sorozatát? Vagy nézték volna, de a kölök nem engedte bekapcsolni?!